Pi élete (2012)

Sosem értettem, hogy miért akkora nagy durranás a 3D, valamint az IMAX a mozikban, de a Pi életét látva biztos vagyok benne, hogy ez a két látványos technika azért született meg, hogy ez a film teljes pompájában szerepelhessen a vásznon.

Pi Patel (Suraj Sharma) furcsa fiú, nevét egy francia uszodáról kapta, és bár a szülei hindunak nevelték, ő mégis úgy döntött, hogy felveszi mellé még a keresztény és iszlám hitet is. Pi Patel varázslatos környezetben nőtt fel: édesapjának saját állatkertje van Pondicherryben, amit a család gondoz, ám ez a csodás hely megszűnni látszik, mikor apja úgy dönt, hogy az állatokat eladja, a család pedig Kanadába költözik.

Áthajózni a fél világon nem kis feladat, pláne nem vadállatokkal körbevéve, a Csendes-óceán pedig neve ellenére minden, csak nem csendes. Egy vihar közepette víz tör be a hajóra, a konténerek elszabadulnak, az állatok pedig kiszabadulnak. Pi Patel elveszt mindent, amit valaha is szeretett. Vagyis majdnem mindent: az élete megmarad, mert időben be tud ugrani egy mentőcsónakba egy zebrával, egy orángutánnal és egy hiénával. De nem csak ők négyen maradnak életben, egy ötödik menekült is eléri a csónakot. A neve Richard Parker, és fajtáját tekintve egy bengáli tigris. Pi Patel és Richard Parker 227 napot töltenek el együtt, egy mentőcsónakban – zsákmány és ragadozó, egy céllal vezérelve: túlélni az óceánt!

Ismét egy könyvadaptációval van dolgunk: Pi élete eredetileg Yann Martel tollából szökkent szárba. Viszont az eddigi siralmas tendenciákhoz képest – már ami a könyvek mozivá transzformálását illeti – ez a film nemhogy elérte a papír verzió színvonalát, hanem megtoldotta olyan látvány- és zenevilággal, aminél szebbet egy olvasó sem tudott volna elképzelni.

Ember legyen a talpán, aki nem könnyezte meg a teherhajó katasztrófáját – az élmény sokkoló ereje, a tragédia és a búcsúzás egyvelege felkavaró hullámként söpör végig a nézőn, miközben azon szurkolunk, hogy Pi túlélje. De vajon micsoda élet várhat rá egy ilyen tragédia után?

A film nagy része a kietlen és végeláthatatlan óceánon játszódik, amiről a film során minden kiderül, csak az nem, hogy élettelen. Megannyi csodálatos lény keresztezi Pi és Richard Parker útját: halrajok, világító medúzák, és egy olyan úszó sziget, amiről még soha senki sem hallott – vagy nem élte túl, hogy beszámolhasson róla. A képek döbbenetesen jók, a színek és elemek keveredése egy olyan újfajta dimenzióba emeli a mozi élményét, amit előtte ugyan sokan próbáltak, de csúfos kudarcot vallottak.

Szokásos hollywoodi klisé, hogy egy vadállat nem úgy viselkedik, ahogy a természete diktálja, így én is tartottam tőle, hogy a kezdeti nehézségek után majd Richard Parkerből kezes bárány lesz, ezzel pedig gyakorlatilag megölték volna a történetet. De nem így lett, mert a tigris mindig tigris maradt, olykor vérszomjas, olyakor fenséges, és bizony olykor esendő élőlényként könyörgött egy kis nyugalomért a csónakot verdeső hullámoktól.

A digitális technika szépsége nemcsak az óceán vagy az egyéb titkos és szokatlan lények millióiban látható, hanem maga a tigris, Richard Parker arcjátéka, az állat mozgása is annyira felülmúlhatatlanul szép, hogy az már veszélyes. Nem volt olyan pillanata a filmnek, hogy kétség merült volna bennem fel az állat valódiságát illetően, minden egyes alkalommal rettegtem Pi életéért, hiszen egy valódi és kézzelfogható vérszomjas fenevad közelében élt napokig.

A filmbeli narrátor maga Pi, vagyis idősebb énje, amint egy újságírónak mesél különös életéről, a végén pedig egy olyan csavarral oldja fel a történet feszültségét, hogy azon nem lehet egyhamar túllendülni. A kérdés, amit felvet természetesen megválaszolatlan marad, és talán ez a legjobb példázat a hit és a tudás közötti különbségre – és én hiszek. Pi minden egyes szavát ittam a film során, és valahányszor újranézem, képes ismét elvarázsolni, kifacsarni és talpra állítani. A Pi élete egy gyönyörű mese, ami nemcsak egy különös nevű fiúról és egy még különösebb nevű tigrisről szól, hanem magáról az életről és annak minden lehetséges csodájáról. A kérdés már csak az, hogy észrevesszük-e ezeket a csodákat.

Ha azt hiszitek, hogy az Avatarban látott kék idegenek a digitális technika csúcsa, akkor hatalmasat tévedtek, valójában a Pi élete az, ami igazán kihasználja ezt a technikát!

Szerző

Catleen

Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Korábbi cikkek

• Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
• Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
• Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
• IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!