Mivel az utóbbi időben igencsak megcsappant a játékokról szóló cikkek száma az oldalon, így – felkötve a felkötnivalómat – veszem a bátorságot, egy karton energiaitalt, és egy négy részes harci torna keretében felelevenítem az elmúlt évtizedek legjobb bunyós játékait a Mortal Kombattól kezdve, a Tekkenen át, a Dead or Alive-val bezárólag. Szóval fel a kesztyűt, és kezdődjön az első forduló!
Mortal Kombat. Ez az a két szó, amit még egy éppen csak a szárnyait bontogató kockának sem kell bemutatni. Bár fiatalabb, mint a Street Fighter (a Mortal Kombat 1992-ben jött ki, a Street Fighter pedig 1987-es), és az embereknek is jó szokásuk összehasonlítani a kettőt, ezt egyszerűen nem lehet megtenni. Hiába bunyós játék mindkettő, történetben, karakterekben ég és föld a különbség: az egyik misztikus és véres, a másik kevésbé brutális és „hagyományosabb”. Jó, tudom Street Fighterben is ott van Ryunak a hadouken, mint harci technika, de – már elnézést – az mi Quan Chi, a nekromanta varázslataihoz vagy Striker rendőrünk sokkolójához képest? Más világok, más érdekességek. Ennyi. De most vissza a Halálos Viadal világához.
A kezdeti részekben ugyan nem voltak olyan kifejezetten szétválasztva a jók és a rosszak – kivéve persze a főellenfeleket, akiket mindenki rühellt – viszont, ahogy haladt előre a széria és alakult ki belőle egy külön világ, úgy váltak külön a jók, a rosszak és a kis számban jelen levő semlegesek (például Ashrah). Mindenkinek külön története van, egyik szereplő sem sablonos, és bár a bunyós témát mindig is elcsépeltnek tartották sokan, a Mortal Kombatnak sikerült az, ami sok társának nem: Érdekessé tette a harcot. Adott alá egy olyan komplexitással rendelkező kerettörténetet, ami a világ végéig is elviszi a játékot és annak sztoriját.
Másik oldalon, ami a mai és a régebbi fiatalság nagy részének a tetszését elnyerte, az kétséget kizáróan a nem kis brutalitás – látványos csonkítások, széttépések, robbantások. Ezek mind-mind garantáltan növelik az adrenalint, és borzasztják el az idősebb korosztály képviselőit. Hát igen, hiába kultjáték egy kultjáték, ha csak egy szülő is morogni kezd ellene, a fél városban a ősök megtiltják porontyaiknak, hogy játszanak vele. Pedig a Mortal Kombat nem csak kitépett szívekből és gerincoszlopokból áll, nem ezek tették naggyá Raidenék harcát, hanem az, hogy képes volt alkotni egy világot, ami a miénkhez köthető, de külön áll attól. Külön törtvényei vannak, és ezeket a törvényeket ököllel, buzogánnyal és szablyával tartják be.
A Mortal Kombat kétséget kizáróan a legmeghatározóbb verekedős játék, amit ember csak alkotni bírt. Bár brutális, de szerethető, a karakterek – még a legkisebbek is – rendkívül kidolgozottak és életszerűek (még Baraka vagy Onaga is), a történetnek van hova mennie, a cselekményszál ütemes, nem laposodik el, és mindig időszerű. És most, ha megbocsájtotok, megyek is visszajátszani.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Trackback/Pingback