Ez volt az a horror film, amit annak idején először akartam megnézni. Persze akkoriban erre nem volt sok módom, kicsi voltam, nem vette volna meg senki, nekem meg nem volt miből, és még sorolhatnám. Aztán persze eljött az idő, amikor végre a kezembe kaparinthattam és ezt az alkotást azóta nem is eresztem.
A film két leányzóról szól Gingerről (Katharine Isabelle) és Bridgitte-ről (Emily Perkins), testvérek és azt hiszem, a normális emberek által a legfurábbnak nevezett teremtések. Gyűlölik a kamaszkort, az embereket, a világot, ellenben imádnak halott képeket gyártani magukról – szerintem mondjuk ez egy tök jó hobbi, de hát, mint tudjuk, nem a normálisok táborát erősítem. Ilyen szép unalmasan folyik a lányok élete, amíg Gingert, az idősebbik lányt meg nem nyammogja egy vérfarkas, és onnantól válik izgivé a történet.
Tulajdonképpen a legtöbben nem is a vérfarkasságért, vagy bármi hasonló horroros momentumért imádják ezt a filmet, hanem azért, mert a farkaskórt párhuzamba állítja a kamaszkor nehézségeivel. Azt hiszem, ezekre mindannyian emlékszünk és meg is értjük, hogy miért pont ezzel párosították. A két szereplő pedig a lehető legjobban lett kitalálva ehhez. Antiszociálisak, furcsák és ettől függetlenül nagyon szerethetőek. Az már csak hab a tortán, hogy a két színésznőt is remekül választották erre a szerepre. Ez egyébként nem csak rájuk igaz, hanem a többiekre is, akik mind megjelenésben, mind tehetségben megfeleltek a rájuk osztott karakternek. Valahogy úgy, mint ahogy Robert Downey Jr. Vasembernek.
Ezek után persze a film megért két folytatást is, amelyben Bridgitte későbbi kalandjait, valamint a kezdeteket ismerhettük meg. Az a jó bennük, hogy nem estek bele abba a hibába, amibe gyakran szoktak a készítők: annyira jót akarnak, hogy elrugaszkodnak az eredeti világtól. Ez történt például a Silent Hillel is, aminek a második része hiába volt jó, a hangulatának köze nem volt az elsőhöz. Ez a probléma a farkaslányok esetében nem merült fel.
A téma egyébként is igencsak közel áll a szívemhez, mert nagy vérfarkas-rajongó vagyok, habár ebbe eddig sajnos ti nem tudtatok belekóstolni velem. Hozzám ezek a lények mindig közelebb álltak, mint a vámpírok, vagy a zombik, mert nem csak ijesztőek tudnak lenni, de alapvetően kapcsolódnak a természethez és sokszor menő, sötét erdőkben kószálnak – a sötét erdőket pedig szeretem. Persze az is igaz, hogy ezeket a szörnyeket egy rossz maszkos, vagy jelmezes könnyen el is ronthatja – nem akarom leoltani a vámpírokat, de nincs sok kihívás benne, hogy valakire fogakat ragasszunk.
Szerintem mindenképpen érdemes végigrágni az összes részt, de igazság szerint az első rész önmagában is megállja a helyét. Ja és természetesen a sok véren és a farkasokon kívül néha még mosolyt is tudnak csalni az arcunkra a szereplők. A téma mondjuk nem törekszik a happy endre, de egy ideje már amúgy is erőltetettnek érzem, hogy a filmek végére mindig minden rendbe jön. Ti nem unjátok? Minden esetre, itt van egy kis változatosság.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gonoszkodó sárkányboszorkány, egyben egyetemista tündérlány. Szeretem a fantasyt, a horrort és a pc játékokat. Őzike forever!
Korábbi cikkek
Film2021-09-12He’s all that
Dráma sorozat2021-02-21Frontier 1. évad
Dráma sorozat2020-07-05Spinning out 1. évad
Akciósorozat2020-04-3010 retro sorozat, amit újranéznénk
Trackback/Pingback