Ezt a filmet kedves szerkesztőtársam, Catleen ajánlotta. Valójában nem tudom eldönteni, hogy örülök, vagy nem, mert a film zseniális, de még az én gyomromat megfeküdte – habár nem kellett tárgyalnom a Nagy Fehér Csészekirállyal. A legyektől ugyan eddig nem féltem, de azt hiszem, ezek után sikítva szaladok előlük.
Történetünk főhőse Seth Brundle (Jeff Goldblum), a feltaláló. Egy teleportáló gépen dolgozik, amikor találkozik egy kedves riporterlánnyal, Ronnieval (Geena Davis), akinek megmutatja a találmányát, amely azonban még tökéletesítésre szorul. Azonban eljön az idő, amikor a gép tökéletes lesz és elborult pillanatában Seth beszáll a gépbe. Azonban a kísérlet közben probléma adódik, beröppen egy légy a fiatalúr mellé. Eleinte annyit vesz észre magán, hogy sokkal jobb a fizikai állapota, azonban hamarosan furcsa szőrök kezdenek nőni a hátán, majd az egész egyre rosszabb lesz – a légy ugyanis egyesült Brundle-el. Természetesen lenne megoldás, de a léggyé válás nem csak a testére van kihatással, hanem a gondolkodására is, így eléggé sürgeti az idő.
Eleinte egyébként tök vagány volt a dolog, tiszta Pókember, csak léggyel, de hát horrorfilmről beszélünk, várható volt, hogy a végeredmény kicsit sem lesz menő. Kegyetlen és gusztustalan egyébként, de annyira, hogy az ember tátott szájjal nézi.
Nem kis nevek kerültek a filmbe (Goldblum, Davis) és bár ezzel olyanokat láttunk, akiket még számtalanszor látunk máshol – és ez bizonyos művekben zavaró – nagyon jól helytálltak a színészek. Seth egyébként még az ellegyesedés előtt állati jól nézett ki, szóval nagy rejtély volt számomra, hogy miért volt szingli a sztori elején. Jó, persze elég nagy csodabogár, aki a lakásában ücsörgött és a gépén dolgozott egész nap, de hát valamit valamiért. És emellett hihetetlenül aranyos volt, ahogy be volt sózva a saját művétől, olyan igazi alkotó, csak ő nem fest, hanem feltalál.
Tényleg nem tudom, hogy imádom, vagy utálom, de ezt most kifejezetten bóknak szánom. Teljesen elmebeteg és egyben halál gusztustalan. Ez utóbbi tény az, ami elgondolkodtat, hogy utáljam. Ugyan előtte ebédeltem és egy darabig nem voltam éhes, de nem igazán támadt kedvem enni egy darabig. Egyébként a kezdeti, meg a végső stádium elég jól bírható, inkább a kettő közötti rész volt az, amitől majdhogynem rosszul lettem. De azt akkor is el kell ismernem, hogy bár elborult ember, aki ezt kitalálta, valamit nagyon tud. De biztos nem akarnék vele egy fedél alatt lenni – mint tudjuk, a zsenik ritkán épelméjűek, ettől zsenik. A film egyszerre elgondolkodtató és gyomorforgató.
Kötelező figyelmeztetnem most az olvasókat, hogy aki nem bírja gyomorral, az ne kezdjen bele. Nekem volt nézőtársam hozzá és ő bizony nem tolerálta jól. De hát pont ezért hívjuk ezt a szintet hard mode-nak. Én viszont tudom, hogy mi kemények vagyunk. Ez a figyelmeztetés egyébként később egy másik filmre is vonatkozni fog – de ezt szerintem tudjátok, ha megnézitek a listát. Szombaton viszont egy kicsit lazább dologgal jövök, ígérem.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gonoszkodó sárkányboszorkány, egyben egyetemista tündérlány. Szeretem a fantasyt, a horrort és a pc játékokat. Őzike forever!
Korábbi cikkek
Film2021-09-12He’s all that
Dráma sorozat2021-02-21Frontier 1. évad
Dráma sorozat2020-07-05Spinning out 1. évad
Akciósorozat2020-04-3010 retro sorozat, amit újranéznénk
Trackback/Pingback