Oldal kiválasztása

Nem szeretek horrorokkal kukacoskodni, ám az utóbbi időkben B és egyre inkább Zs-kategóriák térhódítása miatt kénytelen vagyok egy kicsit kiengedni a gőzt. Régen sem volt olyan, hogy tökéletes – ezt aláírom –, de azt, hogy 2014-ben ne lássam az értelemnek legalább egy pici szikráját is ebben a szekcióban, az már több mint vér és-zombilázító. És most, jöjjön a top öt legrosszabb delikvens az elmúlt évtizedekből, hogy lássuk, a hülyeség sosem megy szabadságra.

5. Ha eljön Lámpás Jack (1995)

Ebben a filmben nem is az a rossz, hogy sablonos, vagy túl véres, hanem, hogy ritka unalmas. Még a film elején, kb. öt percben felvázolják az egész legendát, és a rémisztgetés ezzel további fél órára el is lett halasztva, hogy az utolsó tíz percben kapjunk egy nagyon vérszegény kis – hát mészárlásnak inkább nem nevezném, talán csak pár kaszasuhintásnak. Ennyi, Ha eljön Lámpás Jack hibája – az unalom –, de ezzel a vágószoba padlója alá is küldte az egész filmet.

ha eljön lámpás jack

4. Náci Zombik (2009)

Lehet, hogy én vagyok túl régies, és a Romero-féle zombikat jobban szeretem, hiába lassúak és kevésbé ijesztőek, mégis fényévekkel jobbak, mint azok, akik hó alatt mászkálva, pénzt keresve katonásdit játszanak, és emellett piszok gyorsak is. A Náci Zombik (eredeti nevén Dead Snow), hozza B-kategória összes kötelező sablonelemét, de a végén lévő két túlélő miatt – akik a fő humorforrások – érdemes beletekerni.

náci zombik

3. Síri találkozások 2 (2012)

Az első résznek a 90%-át imádtam, és ezt nem vártam egy B-kategóriás horrortól, ha rémisztőnek nem is,de mindenképpen érdekesnek tartott alkotás, és ezt értékelem. De most nem az elsőt fogom kivesézni. A Síri Találkozások 2 nem rossz alapokból építkezik (az első részt külön filmnek kezeli), de ezt az alapot aztán rendesen haza is vágja. Sablonok, kínos jelenetek, logikai gikszerek, és e film alkotóinak sikerült a Holtak Tava hősnője mellett holtversenyben megalkotni a legütnivalóbb főszereplőt – csak itt pasiban. Azt hiszem, az ilyen típusú filmekre mondják azt a haverjaim, hogy „szódával elmegy”, pár üveg vodkával vodkával még nyakon öntve.

síri találkozások 2

2. World War Z (2013)

Személyes utálat-kedvencem most csak a második helyet érdemelte ki a legrosszabbak listáján, ám csak egy dolog választotta el az első helytől: a könyv, amiből készült. Ha nem is a legjobb mű, a zombis könyvek (már amilyen sok van belőlük) között egy jelentős darab, és kénytelen vagyok néhány ott leírt dologgal egyetérteni. Na, de a film! Egy deka betűt sem éreztem a könnyből, számomra semmit nem adott vissza belőle. Brad Pitt még nem is zavart annyira – elég korrekt színésznek tartom –, de nálam a gyufát egy dolog húzta ki (a többi mellett): a zombik ebben a filmben, nem zombik – Hiába is hazudják annak, de nem azok.

zombi háború

1. 13Hrs (2010)

Most pedig, csapjátok imára kezeiteket, és adjatok hálát, ha ezt a filmet még nem láttátok. Akinek meg volt balszerencséje hozzá, az fogadja részvétemet. Mert ez a film a klisék és a pofáraejtés magasiskoláját mutatja be, egy kis Tom Feltonnal körítve. Eredetileg ezt egy vérfarkasos horrornak szánták ám lett belőle családi dráma, pornó, folytonos logikátlan kavarások, és ezen a jópár liternyi vér és holtestek sem tudtak segíteni. A színészek – fentebb említett tagunkon kívül – szóra sem érdemesek, és Tomnak sem hagynak elég időt kibontakozni. És mindez 2010-ben készült, tehát még azt sem foghatnánk rá, hogy régi. Ő az első a legrosszabbak közül, még az elvakult fanoknak sem ajánlom.

13hrs

Szerző

Hanama
Alapító és szerkesztő

Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.