Úgy tűnik mégsem tett jót a sorozatnak, hogy az eddigi tendenciához képest több epizódból áll a mostani évad, mert egy olyan pofátlan töltelékepizódot sikerült alkotni, hogy az hihetetlen.
Hal, Pope, Tector és a többiek útban vannak a rádióban, Lourdestől hallott koordináták felé, és hitetlenül szemlélik, hogy útjuk során az ellenség legkisebb jelével sem találkoztak. Aztán hirtelen pár ember rájuk emeli a fegyverét, kissé beszorítva a srácokat, de a semmiből előkerül a felmentő „sereg”, vagyis Tom, Weaver és Matt. A családi újraegyesült persze megkoronázza az is, hogy elérték a megadott helyet, így Ben és Anne is csatlakozik a Mason famíliához.
A Lexivel történtekről azonban csak most értesülnek a többiek, és igazán megdöbbenve fogadják az elbeszéléseket a lányról. Tom el sem hiszi, hogy az a kislány, aki még nemrég csak pár éves volt, már egy felnőtt nő. Azonban ennél is nagyobb meglepetést okoz, hogy Lexi bebábozódott (amit már a trailerben le is lőttek a készítők).
Ezzel kezdetét is veszi az igazi harc, hiszen most ember-ember ellen van, senki sem tudja, mi fog történni mikor Lexi kibújik a bábjából, hogy vajon ugyanaz a lány lesz-e vagy egy idegen, aki a pusztulásukra tör. Anne természetesen totál bekattan a dologtól, Tom azonban valamilyen módon reálisan és logikusan viselkedik, de az egyetlen, aki tényleg használja az eszét, az Ben.
Azért tituláltam ezt töltelékrésznek, mert az egészet össze lehetett volna foglalni max. 20 percben, azaz kivágni Anne totál felesleges jeleneteit. Nagyon nincs ínyemre az az irány, amelyre az alkotók elvitték Anne karakterét, aki egy okos és precíz nő volt, de most folyamatosan átmegy hisztis anyatigrissé, de azt is túlzásba vivő módon. A visszaemlékezései egyáltalán nem voltak hitelesek, bár utólag megértettem miért volt rá szükség, azért az Éghasadás alkotóitól láttam már sokkal jobban kivitelezett dolgot is.
Tom apai vívódását viszont nagyon ügyesen ábrázolták, a kétség, a megfelelés és az aggodalom terhe alatt elbizonytalanodó, majd nemsokára újból magához térő férfi képe hiteles és elgondolkodtató – vajon meddig mennénk el a családunk és szeretteink védelmének érdekében?
Az epizódot magasan Ben vitte, hiszen nemcsak, hogy értelmesen érvelt, hanem egy olyan vonalat vázolt fel Maggie-nek, amire senki sem gondolt, és végig az járt a fejemben, hogy talán neki is lesz igaza. Szegény Lexit mindenki árulónak kiáltotta ki, mivel beszélt az esfenivel, és persze nem értek egyet Lourdes vak hitével, azért bőven akad e két véglet között megoldási lehetőség.
Persze ez az epizód is hozzátett a történet vonalához rendesen, csak éppen azokat a fránya hülyeségeket kellett volna kiszedniük.
Szerző

-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!