Elég vegyes érzelmeim vannak ezzel az epizóddal kapcsolatban – első ránézésre nagyon felületes, hatalmas lyukakkal a sztoriban, viszont a második felvonásra elég szépen beindultak az események.
A kis kitérő után az Északi Levegőtemplomba, visszatérünk Zaofuba, hogy elbúcsúztassuk Opalt, aki az előbb említett létesítmény felé tart. Bolin emiatt persze nagyon maga alatt, amire még az is rátesz egy lapáttal, hogy nagyon nem megy neki a fémidomítás – vele ellentétben viszont Korra brillírozik. Szóval minden szép és jó, egészen addig, míg a következő éjszaka Zaheer és csapata meg nem érkezik Zaofuba, és meg nem próbálja elrabolni az Avatart.
A szokásokat megtörve most nem a rész tényleges értékelésével kezdenék, hanem egy közérdekű közleménnyel – avagy miért csak egy epizód van a héten? Nos, pár nappal ezelőtt felröppent a hír, hogy nagyon úgy néz ki, a Legend of Korra kaszát kap. Aztán persze jött a pontosítás, hogy nem kasza, csak lekerül a tényleges tévéműsorról, és csakis az interneten lesz elérhető – bár még ez is gyanús. Aztán most a San Diego Comic-Conon (ahol még mindig nincs kinn a szerkesztőség – tessék minket sajnálni!) tisztázták a dolgokat: mivel a tévében nem hoz túl jó számokat, viszont (állítólag) a netes letöltése rekordokat döntöget, a Nickelodeon úgy döntött, a sorozat kizárólagosan a netre kerül. Persze mindez nem azért történik, mert elvesztették volna a hitüket a szériában – legalábbis ezt állítják. (Persze ha mégis erről lenne szó, azt mégsem vághatták volna egy nagy teremnyi rajongó képébe.)
Ez minket, türelmetlen magyar rajongókat, mondjuk csak annyiban érint, hogy a menetterv változik kicsit: heti két-két epizód helyett most háromszor egyet fogunk kapni, majd négy hét múlva, a finálénál duplázunk. Az pedig, hogy mindez mit fog jelenteni a sorozat jövőjére nézve, már a jövő zenéje.
Na, de akkor gyorsan kanyarodjunk is vissza az epizódunkhoz!
Szóval egy kifejezetten aranyos kis nyitány után – Korra és Bolin tanul fémet idomítani, Bolin és Opal cuki, mindenki meg van hatódva, hogy Opal elmegy –, jön a „csavar”, Zaheer és bandája képében. És itt kezdődnek a problémáim. Amennyire jók lehetnének ők négyen, annyira gyengén bánnak velük az írók. Az egész csapat szinte teljesen lóg a levegőben, folyton csak cukkolnak minket velük, de nem kapunk valódi magyarázatot a tetteikre, egyszer megjelennek, egyszer eltűnnek, és valahogy minden, amit csak csinálnak – a kiszabadulásukat leszámítva, mert az tényleg epic volt – sántít.
Itt is most a megjelenésük, plusz az, amilyen egyszerűen elbántak Korrával, szimplán túl könnyű volt. Ott vannak, már rohannak is az Avatárral, és kész. Pont. Jó, persze aláírom, hogy a rész második felében kapunk valami magyarázat-félét, amit remélhetőleg az alkotók még ki fognak bontani, hogy hogyan is sikerült ez nekik, de ahogy először néztem, nagyon húztam a számat. Tudnak ezek ennél jobbat is írni!
Arról nem is beszélve, hogy ahhoz képest, hogy mekkora potenciált mutatott anno ez a négy gonosztevő, most, az évad felén túl még mindig kétségbeejtően keveset tudunk róluk, és emiatt a négy karakter gyakorlatilag minden mélységet nélkülöz, már eléggé ijesztő. Ilyenkor visszasírom Amont – na, ő aztán egy gyönyörűen megírt gonosztevő volt, pazar háttérsztorival és közel tökéletes pszichológiával megtámogatva. Zaheerből és társaiból is ki lehetne egy ilyen hozni, csak hát… Na, igen. De azért még reménykedem.
A másik problémám ezzel a jelenetsorral az volt, hogy nagyon elhúzták. Az a baj, hogy ezen az évadon rettenetesen látszik, hogy az alkotók/animátorok tökéletesen tisztában vannak vele, hogy egy dolog megy nekik nagyon, az pedig a harci jelenetek megkoreografálása és animálása. És ennek hozadéka, hogy most már sokadszorra nyújtanak nevetségesen hosszúra idomítgatós-harcolós jelenetet. Ezt eddig még tűrtem, sőt volt ahol külön dicsértem is, mert szép volt, most viszont gyakorlatilag a játékidő negyedét teszi egy majdhogynem felesleges harc, amiben ráadásul hatalmas buktatók is vannak (avagy tényleg volt bunyózás közben elmenni hevederekért, rádiókért, és felsétálni a tetőre?).
Viszont, mint ahogy mondtam, az epizód második felére azért egész szépen beindulnak a dolgok. A történet persze kötelező vonalon, jól ismert panelokkal dolgozik, és ilyen szinte persze semmi újat nem mutat (avagy rá kell jönni, ki segített Zaheeréknek), viszont legalább ezt jól csinálja, és nem csak sikerül meglepnie, hanem olyan kételyt ültet az ember lelkébe, hogy a végén már senkiben sem bízik. És ez aztán tényleg nagyon ügyesen sikerült.
A másik dolog pedig, amiért jár a piros pont, hogy végre megint sikerült együtt dolgozni az Avatár Csapatnak, márpedig ezt már nagyon-nagyon hiányoltam. Végre nincs széthúzás, nincs külön utakon járás, se szimpla szemétkedés, hanem Korra, Mako, Bolin és Asami végre-valahára, talán az első évad óta most először képes volt aktívan és hatékonyan – ha nem is teljesen sikeresen – összedolgozni. És ennek annyira örülök, hogy még az sem zavar (nagyon), hogy még mindig lenyomják a torkunkon Varrickot, aki már vagy egy szezon óta nem vicces, meg hogy Bolin sokszor már nem édes, hanem szánalmas.
Mondjuk, természetesen, amint igazán érdekes és izgalmas lett volna a sztori, és már teljes odaadással gördültem volna vele, az epizód véget ért, én pedig ott maradtam pislogva, kicsit csalódottan, készen arra, hogy elindítsam a következő epizódot – amire persze most egy hetet kell még várni.
Szóval igen… Van itt még mindig bőven hiba, lyuk és buktató, de mintha kezdenének magukra találni az alkotók. Most már csak rá kéne fókuszálni Zaheerakra, és kéne nekik adni pár monologizáló jelenetet – esetleg pár flashbackkel tarkítva –, hogy ne csak lapos harcosok legyenek, meg némi tényleges konfliktust és magyarázatot, és ismét sínen lenne a sorozat.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
