Újabb kérés futott be hozzánk, és mivel a kérő már elspoilerezte, hogy szerepelni fog benne Nathan Fillion, így gyorsan lecsaptam rá, mielőtt a többiek teszik meg. Ahogy Ixi fogalmazott a Viharsziget kapcsán, az most szintén idevág: bizony kevesebb ember lennék enélkül a filmélmény nélkül.
Frank Darbo (Rainn Wilson) egy igen uncsi, átlagos figura, akivel soha semmi jó nem történik, két dolgot kivéve. Az első, a házassága Sarah-val (Liv Tyler), a második, mikor segített egy rendőrnek elkapni egy bűnözőt. Ez a két pillanat számára a legboldogabb, és szeretne mindig ezekre emlékezni. De a világ körülötte nem olyan, hogy hagyná a jót pihenni, így egy nap Sarah elhagyja őt egy drogkereskedőért. Frank a fejébe veszi, hogy visszaszerzi imádott feleségét. Mindent be is vet a várt győzelem reményében: rendőrséghez fordul, követi Sarah-t és Jacquest (Kevin Bacon), majd megpróbálja elráncigálni onnan a nőt, de a nehézfiúk sosem járnak egyedül, így jól el is verik szegényt.
Frank kiborul, okolja az életet, a külsejét, Istent, de végül pont tőle kap útmutatást egy látomás kíséretében (ami vagy valós, vagy nem, de a történet szempontjából nem számít). Végül megszületik The Crimson Bolt, az igazságosztó, aki védelmezi a jót és bünteti a rosszat – olykor azért a jó is megsérül itt-ott. Amire azonban Frank nem számított, az az, hogy akad majd aki szívesen lenne a csatlósa. A bájos és kissé szertelen képregénybolti eladólányból, Libbyből (Ellen Page) így lesz Boltie. Ketten együtt pedig felkészülnek a nagy akcióra: Sarah megmentésére.
A Superhez nem készült szinkron, úgyhogy most volt szerencsém hallani Rainn Wilson hangját, és meg kell hagyni igazán férfias orgánuma van – sokkal jobb, mint az Office szinkron. Remek választás volt őt megtenni főszereplőnek, mert nemcsak tehetséges, hanem egyszerre van otthon mind a vígjátékokban, mind a drámai alkotásokban, a film pedig valahol a kettő között helyezkedik el.
A film igen szép ívvel rendelkezik, az elején örülünk Frank boldogságának, de mi is érezzük, hogy annak nemsokára vége lesz, aztán elérkeznénk a mélypontra (ahol garantáltan sokan kapcsolnák le a filmet), de ekkor meg az alkotók olyan poénhullámot indítanak el, amit bizony muszáj megnézni, a vége pedig parádés és szívbemarkoló egyszerre, telve igazsággal és olyan észérvekkel, amikkel mind egyetértünk.
Az egyetlen, ami igazán zavart benne, az Ellen Page karaktere, Libby. A lány az elején még tényleg vicces és szerethető volt, de aztán átment undorítóba és hisztisbe, és én azt kívántam bár megölné őt Michael Rooker vagy Sean Gunn.
Aki szerette a Ha/ver első és második részét, annak bizony kötelező a Super is, ám az utóbbi sokkal mélyebben megy bele az emberi természetbe és lelkivilágba, közben pedig olyan húrokat pendít meg a szívünkben, amiknek létezéséről még csak fogalmunk sem volt. Talán a Defendor – A véderőhöz tudnám leginkább hasonlítani, ami viszont humorban volt hiányosabb, mondanivalóval azonban többel szolgált.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!