Újabb tipikus csajos, kosztümös, történelmi film, ezúttal Devonshire hercegnőjéről, aki a maga korában olyan volt, mint manapság – uram bocsá’! – Lady Gaga. De inkább csak maradjunk Madonnánál, vagy aki talán még jobb példa, Eva Peronnál.
Az ezerhétszázas évek végének Angliájában járunk, ahol sokan bármit megtennének a névért, a rangért. Így kerül nőül az ifjú – alig tizenhét éves – cím nélküli, de jó családból származó bájos és aranyszívű Georgiana (Kiera Knightley) Devonshire hercegéhez (Ralph Fiennes). A férfi szerint az újdonsült arának nem sok dolga lenne: csak szüljön neki egy fiút, egy örököst. Ez bár kezdetben nem sikerül – a lányok viszont sorban jönnek –, a nő nem hagyja magát háttérbe szorítani: imádja lányait, igazi jelenséggé válik, és még a politikai életbe is belemártja magát egy olyan korban, amikor a nők a szavazati jogról még csak nem is álmodhattak, és közben egy korszak meghatározó divatikonja lesz. És ezt miért? Mert elvetemülten keresi a boldogságot.
Sok dolgot el tudok mondani erre a filmre is azok közül, amiket A másik Boleyn lányra mondtam: történelmileg nem teljesen hű – példának okért Charles Greyt (Dominic Cooper), Georgiana szeretőjét a lánnyal nagyjából egykorúnak mutatja, mikor az valójában hét évvel volt fiatalabb nála -, az angol táj gyönyörű, a jelmezek pedig, ó, azok a jelmezek! Bocsánat, nőből vagyok, és az ilyenek felett nem tudok elsiklani. Mindig is izgattak a terebélyes szoknyák, a szoros fűzők, a mai szemmel nevetséges harisnyák, alsóneműk – komolyan, néha azt kívánom, bárcsak manapság is hordhatnánk még ilyeneket –, és ez a film csak fokozta ezt a rajongást. És nem csak én gondolom így, hiszen ez az alkotás elnyerte a legjobb kosztümnek járó Oscar-díjat.
Na meg azok a parókák, frizurák! Mondjuk, arra kíváncsi lennék, hogy egyes jelenetekben mennyi volt Kiera Knightley saját haja, és mennyi a hozzáadott „segítség” – gondolom, több volt a paróka, mint a hozott anyag, de a fodrászok így is csodás munkát műveltek.
A történetet tekintve, hozza a megszokott mélypontokat, a rövidke, boldog időszakokat, és a könnyfakasztó, keserédes véget. Mert ugye hiába a rang, az ész, a pénz, ebben a korban egy nő nem sok jóra számíthatott, főleg nem egy olyan érdekházasságban, ahol értéke valahol egy tenyészkanca és egy műtárgy között foglal helyet. Persze ilyenkor jön a viszony, mindkét oldalról, több soron is, na meg a balkézről született gyerekek… Röviden a történet igazából semmi olyan fordulattal nem kecsegtet, amire nem számítanánk a zsánertől, viszont mindezeket a sablonokat nagyon szépen, ízlésesen tálalja, így a végeredmény több mint kellemes.
A hercegnő nem éppen egy túlságos egyedi film, viszont szép és megható, így azoknak, akik szeretik a jó kis történelmi romantikus drámákat, azoknak meleg szívvel ajánlom, azok viszont, akiknek nem fekszik túl jól az előbb említett műfaj, talán jobb, ha más néznivalót keresnek maguknak – bár belelesni szerintem nekik is megéri, ha másért nem, hát a jelmezek miatt.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
