Én olyan boldogan, olyan pozitívan álltam ehhez az évadhoz, még a múlt heti rész után is – mikor kicsit megrendült a bizalmam – elégedett voltam azzal, amit láttam. Amit viszont most összehoztak, az nagyjából az előző évad színvonalát hozza – és ezt nem dicséretnek szántam.
Zaofuban Su felajánlja Korrának, hogy megtanítja fémet idomítani, az órához pedig végül – a kudarc miatti félelmét legyőzve – Bolin is csatlakozik. Eközben Lin nagyon szenved – hát, végül is a húga miatt, és amit csinál, az erősen emlékeztet arra, ami anno Zukóval történt A Föld Királyában még az eredeti sorozatban. Végül némi biztatásra elmegy egy akupunktúrás kezelésre, ami felhozza eltemetett emlékeit – így mutatva be a nézőknek, miért is veszett össze Súval. Mindeközben pedig az Északi Levegőtemplomban Tenzin nagyon küzd, hogy megregulázza tanítványait – nem sok sikerrel –, mialatt Jinora és Kai kapcsolata elmélyül.
Szóval… igen. Elindultunk a lejtőn. És száguldunk. És félek, hogy nincs megállás. Kétszer is megnéztem ma mind a két részt, egyszer egyedül, egyszer Judittal, és miközben egyikünknek sem tetszett, szépen összefoglalni neki sikerült: olyan volt ez a két epizód, mintha folyton vakvágányra akarnának minket vezetni.
Nézzük csak először az Old Woundsot: ez lehetett volna baromi jó, mondjuk, ismét az eredeti sorozat egyik epizódjához hasonlítva, mint a Zuko egyedül. De nem lett. Mert semminek sem volt súlya. A visszaemlékezős jelenetek éppen csak megérintették a felszínt, csak cukkoltak minket, de valódi mélységet nem sikerült adniuk a karaktereknek. Toph igazából hülyeséget csinált, Su tettei mögött nem volt igazi indíték, és bár megtudtuk, hogyan szerezte Lin a sebhelyeit, az is annyira laposra sikeredett – mikor epic is lehetett volna –, hogy bárcsak inkább kihagyták volna. Akkor működhetett volna talán ez a vonulat, ha az egész epizódot Lin és Su múltjának feltárására szánják – akkor betehettek volna elég flashbacket ahhoz, hogy az eseményeket kellőn ki tudják fejteni.
Az akupunktúrás dolog először jó ötletnek tűnt, ám a kivitelezése ismételten vacak, és olyan jelenetekre pazaroltak miatta játékidőt, amit a múlt bemutatására is szánhattak volna. Aztán persze be kellett nyomatni egy harci jelenetet is, mert azokat legalább szépen meg tudják csinálni, bár a történet szempontjából itt egy jó kis kiabálós beszélgetés szerintem indokoltabb lett volna. Lin pálfordulása pedig… nos, enyhén szólva hihetetlen volt.
Pozitívum viszont, hogy Bolin és Opal nagyon cuki volt (ismétlem magam: olyan jó, hogy Bolin végre egy olyan csajba zúg bele, aki viszonozza is ezt, és nem is pszichopata), és Bolin leskelődős jelenete is betalált. Viszont Mako és Asami kaphatna kicsit nagyobb szerepet is – hol az Avatar Csapat? Sehol! Nincs semmi tényleges egység, és ez baromira zavar! –, azt pedig továbbra is fenntartom, hogy Varrickot felesleges volt visszahozni.
Zaheer és társai nevetségesen kevés játékidőt kaptak, és amíg mutatták őket, igazából az is sántít kicsit – Köztársaság Városból „menekülnének”, aminek az írók hatalmas feneket kerítenek, miközben olyan simán bejutottak a városba, ahol még egy lakást is találtak maguknak, hogy arra még egy szót sem pazaroltak. Pedig hahó, ők azok a karakterek ebben az évadban akikben azért van némi potenciál!
Ami pedig az Original Airbenderst illeti, legszívesebben felpofoznám Tenzint. Komolyan képtelen vagyok elhinni, hogy egy elméletileg ennyire bölcs ember hogy lehet ennyire hülye, begyöpösödött balfék. Nem túlzok – mióta feltűntek az új légidomárok, Tenzin gyakorlatilag semmit sem csinál jól, és ez a tendencia eddig ebben a részben tetőzött.
Meg amúgy is, kicsit képmutatásnak tartom, amit művel: Aang tizenkét évesen lelépett a nomádoktól, és akármennyit is tanult addig, messze nem ismerhette az egész kultúrát, és képtelen vagyok elhinni, hogy utána életében 100%-osan azok szerint az elvek szerint élt, majd pedig a gyerekeit is így nevelte. Tenzin viszont egy az egyben Levegőnomádoknak próbálja nevelni az légidomárokat.
Jinora és Kai is cuki volt a maga módján – bár Jinorának sikerült kicsit elszállnia magától, és tizenegy évesen azt hinni, hogy ő már felnőtt. Bumi is idegesítő már kicsit, Meelo pedig évadról évadra nagyon pszichopata – én már előre félek (Ikki után meg kellett volna állni. Már ő is visszaesés Jinora után, Meelo már ön- és közveszélyes, mi lesz vajon szegény Rohannal?!). Ami pedig a bölényvadászokat illeti: most komolyan be akarjátok nekem adni, hogy senkinek sem tűnik fel, hogy veszélyeztetett fajt tizedelnek meg? Nem figyel rájuk valaki? Miért nincsenek rezervátumban? És ha már itt tartunk: hogy a francba került rádió a Levegőtemplomba?
Illetve ami szúrja még a szemem, az az idő kezelése. Ha nagyon a múltba kellett nyúlni, azzal már az eredeti sorozatnak is problémái voltak (Lásd: Ursa elméletileg Roku unokája, tehát az anyja/apja legkésőbb a sorozat eseményei előtt 111-112 évvel születhetett – már ha Roku felesége akkor volt terhes, mikor kitört a vulkán, bár erre nem sok esélyt látok, tekintve, hogy akkor már szerintem régen túl volt a termékeny éveken –, Ursa meg cirka negyven lehet a sorozat ideje alatt, tehát… Igen. Ez így sántít.), viszont ezek a bajok itt is visszatérnek. Ugyanis volt egy olyan megjegyzés, miszerint a Föld Királynője állítólag megette az apja medvéjét. Egyrészt a Királynő max olyan ötven lehet – miért várt volna Kuei még húsz évet a családalapítással? –, másrészt pedig nem hiszem, hogy az apja halála előtt azt megtehette volna, inkább csak akkor, mikor már kényelmesen ül a trónon – mikor mondjuk olyan húsz éves –, és azért kétlem, hogy egy medve több mint ötven évet él – meg amúgy is, milyen rágós lenne a húsa?
Nem rejtem véka alá – csalódtam. Nagyon-nagyon csalódtam. A történet szétesik, nem azzal foglalkozunk, amivel kéne, és egyes események szimplán hülyeségek. Egy ilyen sorozattól azért nem ezt várnám.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
