Vannak olyan filmek, amiket egyszer is sok(k) megnézni. Vannak, amiket éppen elég egyszer. Vannak, amiket szívesen megnéz az ember másodszor is. És vannak, amiket szinte kötelező másodszor is megnézni, mert csak akkor fogjuk minden apró kis mozzanatát megérteni – na, A tökéletes trükk pont ilyen film.
Az ezernyolcszázas évek végén, Londonban járunk. A munkáscsaládból származó Alfred Borden (Christian Bale) és az arisztokrata gyökerekkel rendelkező Robert Angier (Hugh Jackman), valamint Angier felesége, Julia (Piper Berabo), mind egy illuzionistánál dolgozik segédként. Bár mind Borden, mind Angier is illuzionistaként akar érvényesülni, teljes köztük az összhang – ám ekkor Julia egy balul sikerült mutatvány közben meghal, és úgy tűnik, haláláért Borden a felelős. A két férfi útja itt kettéválik, és bár mindkettőnek sikerül érvényesülnie a szakmában, egymás könyörtelen riválisai, ellenségei lesznek, akik folyton megpróbálják túllicitálni a másikat. És ez a versengés csak akkor élesedik ki igazán, mikor Borden színpadra állítja eddigi legnagyobb mutatványát, a Teleportáló embert…
A tökéletes trükk nem a világ legegyszerűbb, legkönnyebben felfogható filmje – ennél fogva nem tanácsolom, hogy az ember az éjszaka közepén, félkómásan, „elegem van a világból, szórakozni akarok”-hangulatban álljon neki, mert nem fogja felfogni. Főleg az elején nehéz betájolni, hogy hol is vagyunk idősík-ügyileg – ugyanis lájuk, ahogy a börtönben csücsülő Borden a halott Angier naplóját olvassa, ami arról szól, hogyan szerezte meg Angier Borden jegyzeteit, és hogyan sikerült megfejtenie őket. Viszont amint sikerül eligazodnunk ebben az idő-útvesztőben, a film rettenetesen lebilincselő és érdekfeszítő lesz.
Bár mind a képi világ, mind a színészi játék zseniális – nem hiába tűnnek fel még olyan nevek a stáblistában, mint Michael Caine, Scarlett Johanson és Rebecca Hall –, ám a pálmát minden bizonnyal a történet, az aprólékos, nagyon finoman árnyalt narráció viszi. Ezt a mozit valahogy mindig a Harcosok klubjához szoktam hasonlítani, mivel a végén itt is egy akkora bomba robban, egy akkorát csavarintanak a végén, hogy a néző lélegzete elakad egy pillanatra. És itt jön az, miért is mondtam, hogy ezt a filmet kétszer kell megnézni: egész játékidő tele van olyan apró kis utalásokkal, amik előrevetítik ezt a csavart – arról nem is beszélve, hogy úgy tíz-tizenöt percnyire a film kezdetétől van egy nagyon fontos, nagyon pici jelenet, ami tulajdonképpen magában foglalja az egész rejtély megoldását –, csak ezeken először a legtöbben átsiklanak, viszont második nézésre, mikor már tudjuk a végkifejletet, mindegyik szinte kiszúrja az ember szemét (jó, oké, a Harcosok klubjában talán finomabbak ezek az utalások).
Persze ez nem azt jelenti, hogy le akarnám kicsinyíteni a két főszereplő karakterének erényeit, mert wow. Az a pszichológiai utazás, ami Angier és Borden lelkében végbemegy, az egyszerre lebilincselő, nyomasztó és megdöbbentő. Mindketten a saját démonaik elől menekülnek, rettenetes dolgokat tesznek a művészetük, a versengésük, a művészetük nevében, miközben egyre mélyebbre süllyednek a maguk ásta gödörben, amiből annyira elszántan próbálnak kimászni – arról nem is beszélve, micsoda szenvedést okoznak azoknak, akiket magukkal rántanak.
Amúgy bár a magyar cím sem rossz – mert, végül is, Bordené a tökéletes trükk, amit Angier másolni próbál –, azért az angol egy picit árnyaltabb szerintem. A film kezdőjelenet Cutter (Michael Caine), a trükkmester monológja, amiben azt magyarázza, hogy minden trükk három részből áll: az ígéretből (Pledge), amikor felvezetjük a trükköt, a fordulatból (Turn), mikor mondjuk eltűnik a csinos asszisztensnő, és a jutalomból (Prestige, ami a film angol címe is), amikor is megtörténik a varázslat, a darabok összeállnak, az asszisztensnő ismét előtűnik. Ezt a csodát, ezt az eufórikus állapotot keresik a főszereplők, azt, hogyan ejtsék bámulatba a nézőket, és ezáltal elégítsék ki saját vágyaikat, függőségüket, mániájukat, valamint ez az, amit a néző is megkap, mikor kiderül, kinek milyen fondorlat is áll a trükkje mögött.
Kétség sem férhet hozzá, hogy A tökéletes trükk egyike azoknak a filmeknek, amik úgy igazán megérintettek és ledöbbentek, aminek a végén beütött nálam a teljes katarzis. Úgyhogy csak hajrá, tessék szépen megnézni, nem fogjátok megbánni!
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Kedvem támadt megint megnézni. 😀
Örülök neki 🙂