Emlékeztek, mikor Ixi azt mondta, hogy mi mindenhol ott vagyunk? Nos, nem viccelt, mert bár nem születik minden eseményről, amin részt veszünk, cikk, azért még mi részt veszünk rajtuk, ilyen volt például a Nemzetközi Képregény fesztivál, vagy bármely könyves esemény – ezeken persze rendre be is vásárolunk magunknak. Most pedig a Fővárosi Állat- és Növénykert volt a soros, az apropó pedig igen magasztos: szülinapot ünnepeltünk.
Péntek délelőttöt céloztuk meg, mondván akkor kevesebb lesz a látogató, de hála a sok késésnek, délután lett belőle – én, mint a notórius koránérkező ezt persze szarkazmussal adtam mindenki tudtára. De nem számított, mert bár valóban sokan voltak a kifutók és sétálók között, mégis kényelmesen elfért minden ember.
Természetesen június lévén a hőmérséklet a meleg és a dögmeleg között ingadozott, azonban ez nem szegte kedvünket, inkább úgy időzítettük a látogatásokat, hogy külterület után benti részleget keressünk fel. Mint mindig, most is magamhoz ragadtam a térképet és bőszen ikszelgettem rajta a megtekintett területeket.
Kezdeti utunk a Japán kertbe vezetett, majd azon át az Americana Tropicana épületébe, ahol volt szerencsénk megtapasztalni egy trópusi eső mibenlétét, illetve elrabolta a szívünket pár imádnivaló lajhár, akiket még meg is lehetett simogatni – utunk során több állat is tett ránk hasonló benyomást. Legnagyobb örömömre végre a Lepkekertbe is sikerült bejutnunk – én eddig vagy télen jártam az Állatkertben, vagy felújítás alatt állt az a részleg.
A Nagytó melletti krokodilkifutónál azonban belebotlottunk egy igen érdeklődő hímpávába, aki mindenáron kaját akart tőlünk szerezni, nekünk persze nem volt olyan, amit ő is ehetne, de azért szépen kérleltünk tőle bár pompás tollat, de bánatunkra nem hullajtott le egyet sem. A hőségre nem csak mi pilledtünk el olykor-olykor, hanem az állatok nagy része is takarékra vette magát, ám ezt a leglátványosabb módon a kenguruk tették, akik hihetetlen nyakatekert pózokban terültek ki a földön.
A keselyűk röptetőjébe ismét be lehetett menni, bár ezt egy éppen lepihenéshez készülődő madár zokon vette, és olyan szemekkel nézett minket, mint aki személyes sértésnek veszi jelenlétünket – de azért lefotóztuk. A fókákkal már nem volt ilyen szerencsénk, mert végig a vízben úszkáltak, az üvegfalon keresztül pedig rettenetes képek készültek – bár eszembe jutott, hogy becsobbanok hozzájuk egy kis felfrissülésre, de lehet, zokon vették volna.
Természetesen kisebb csoportunk körében a nagymacskák alkották az egyik legnagyobb sikert, ők viszont tökéletesen bebizonyították, hogy nem számít a méret, a macska az macska – pontosan úgy feküdtek és hemperegtek a fűben, mint Orlissa cicái. A Madagaszkár-házba azonban nem sikerült bejutnunk, pedig szívesen tettük volna tiszteletünket Julien király előtt. De kárpótoltak minket az imádnivaló szurikáták, akiket fotózni szintén nem lehetett, ám videózni annál inkább. Ugyanez vonatkozik a vörös pandára is, aki hihetetlen sebességgel cikázott kifutójában.
Aztán a Nagysziklánál akadt egy kis gubanc, és alig találtuk meg egymást, ennek örömére bementünk a Varázshegybe, ami talán a leglenyűgözőbb látnivaló az egész Állatkertben. Ugyan a szintek között itt is produkáltunk némi bújócskát, de ezt leszámítva tátott szájjal bámultuk azt a megannyi csodát, amit ez az újonnan átadott hely nyújtott a látogatóinak: mikroszkópok, életnagyságú bálna, ráják, halak, interaktív szórakozási lehetőségek, óriási bogarak.
Végre valahára megérkeztünk az Állatkert sztárjához, Ashához, a kiselefánthoz akit legszívesebben betettünk volna a táskánkba, hogy hazavigyük és kényeztessük. Olyan édesen játszott a sárral, fürdőzött, homokozott, és még tülkölt is a kedvünkért.
Ugyan szomorúvá tett minket a tény, hogy felszámolták a Vidámparkot (bár inkább az, hogy azóta sem sikerült újat nyitni), azért örömmel láttuk, hogy az Állatkert vezetése igen kreatívan alkotta újjá a parkot, Hol nem volt park néven – igen, az elnevezésbe azonnal belezúgtam. Igyekeztek szórakoztató és interaktív programokat kínálni, így itt van lehetőség lovagolni, tevegelni, a kalandpályán csimpaszkodni, és természetesen a megmaradt vidámparki holmikat élvezni. Mi persze ezt ki is használtuk, és mentünk pár kört a békebeli körhintán, csónakáztunk egyet és hagytuk magunkat elvarázsolni egy kastélyban.
Pihenésképpen jégkását ettünk, majd pedig egy igen hosszú, fárasztó és boldog nap után hazamentünk – és szerintem mind imádnivaló állatkákkal álmodtunk.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
