Bár az évad ritmusával kapcsolatban kezdenek némi kétségeim lenni, a sok új szereplőbe pedig kezdek beleszédülni, azért ez a szezon még mindig nagyon jónak tűnik.
Korra még mindig dühös, amiért a Föld Királynője kijátszotta, és mindemellett erősen gyanakszik is, hogy a nő még sántikálhat valamiben. A gyanúból pedig tény lesz, mikor Mako és Bolin visszatér az alsó gyűrűből, és megosztja a többiekkel, mit is hallottak a gettóban – azt, hogy a Dai Li elfogja az új légidomárokat, akiket utána arra kényszerítenek, hogy a Királynő védelmére szervezett, új katonai egység tagjai legyenek. Korrának és barátainak más sem kell – főleg, hogy sejtik, Kait is elfogták –, rögtön a légidomárok felkutatásába kezdenek. A mentőakcióra Lin is Ba Sing Sébe érkezik, ám nem túl jó híreket hoz: P’li, Ghazeen csapatának utolsó tagja is kiszabadult börtönéből, és félő, hogy a négy gonosztevő most majd Korrát veszi célba.
A következő részben a Ba Sing Se-i kaland után Korra és barátai Zaofu, a fémváros felé veszik az irányt, ahol egy új légidomárral készülnek találkozni – csakhogy ez a légidomár nem más, mint Lin féltestvérének, Suyinnek a lánya, Opal. A probléma pedig ott kezdődik, hogy a két nővér közt nem éppen rózsás a viszony…
Sajnos erről a két epizódról már nem tudok egy olyan lelkesedő kritikát írni, mint az első háromról, mivel bár összességében ez a két rész is nagyon tetszett, azért láttam benne felesleges elemeket.
Kezdjük talán a negatívumokkal – botlást érzek a ritmusban. Most, öt epizód után úgy érzem, hogy a Föld Királynőjének történetszála gyakorlatilag felesleges volt, szimpla időkitöltés, mert bár oké, tényleg érdekes volt, de máris lezártnak látszik, méghozzá úgy, hogy igazán nem is nyom sokat a latba. Értem én ezalatt azt, hogy ennyi erővel akár mehettek volna rögtön Zaofuba is, kihagyva Ba Sing Sét. Persze, lehet velem vitatkozni, hogy akkor meg Makóék nem találkoztak volna a családjukkal, és elismerem, az tényleg fájt volna egy kicsit, de ettől függetlenül a sztori botlás nélkül ment volna tovább.
Ezen felül viszont más elemek is előfordultak ebben a két részben, amit feleslegesnek tartok. Ilyen például a Laogai-tói jelenetsor – persze, itt megint befigyel a nosztalgia-faktor, láthattuk, hogy néz ki most az a hely, ahol Jet meghalt, meg minden, de akkor is, a történet szempontjából ez a jelenet felesleges volt, szimplán ugorhattunk volna ahhoz a módszerhez, ami végül használt. Meg aztán visszahozták Varrickot, ami szerintem – jelenlegi tudásommal – szintén felesleges volt. Mondjuk részben az beszél belőlem, hogy bármennyire is érdekes karakternek tartottam a pasit az elején, a második évad végére már rendesen belefáradtam – valahogy egyszerűen túl szürrealisztikus, túl kirívó ehhez a sorozathoz. Nem volt rá itt szükség. Ahogy jelen pillanatban szerintem háromra Suyin öt gyerekéből sincs szükség. Persze, gondolom, azt akarják ezzel szimbolizálni, hogy mennyire fontos a család Suyinnek, ám ettől függetlenül lényegében csak annyit értek el, hogy bedobtak a sorozatba egy sor látszólag felesleges töltelékkaraktert.
Apropó, Suyin és Zaofu – és ezzel le is zártam a negatívumokat –, hát ezekkel megvettek kilóra. Vagyis… Kételkedem. Zaofu egyszerűen túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Egy város, ahol minden szép és jó, folyamatos a fejlődés, béke van, biztonság van, és mindenki azt teheti, amit csak akar, úgy fejezheti ki magát, ahogy csak akarja, és ráadásul még a táj is szép. Lehet, hogy én olvastam túl sok krimit és disztópiát, de nekem itt valami sántít – egész végig azt vártam, mikor derül ki, hogy itt valójában valami durva rendőrállamról van szó, vagy szimplán diktatúra van, vagy agymosás, vagy… Azt hiszem, értitek, mire gondolok. Ám ha a következő nyolc részben semmi ilyen nem derül ki, akkor légyszi, tudakolja meg nekem valaki, hogyan lehet ebben a városban letelepedési engedélyt szerezni. Köszönöm!
Suyin – nem is tudom… Szimpi a csaj, jó embernek és jó vendéglátónak tűnik, édes a családja, imádtam a táncot, amit próbált, és az tuti, hogy van valami szemétség a múltjában, ami nem is baj – sőt, jó –, a kérdésem csak az, hogy valóban megváltozott-e? Vajon mi lesz a két nővérrel? Pontosan miért is romlott meg a viszonyuk? Ezek a kérdések pörögtek a fejemben, mikor befejeztem az epizódot, és pörögnek azóta is. És nagyon szeretnék rájuk választ kapni. Opal nagyon cuki, igazi ártatlan kislány, na, ő az, akiről sosem tudnám elképzelni, hogy valami rosszban sántikál (és ezért is fogok nagyon meglepődni, ha mégis). Bolin is nagyon édes volt, mikor a lány társaságát élvezte, és úgy örülök neki, hogy végre valaki olyanra hajt, akinek nem másé a szíve, és aki nem pszichopata. A fémidomár családról pedig még annyit, hogy az utolsó jelenet szíven ütött, és gondolom, nem csak engem – igen, ilyenkor látszik, hogy ez nem gyerekeknek készült. (Meg mondjuk azon, hogy be mernek olyat rakni, hogy Lin és Suyin csak féltestvérek, és nem is ismerik az apjaikat.)
Ami pedig végképp vitte a pálmát ebben a két részben – és én ritkán mondok ilyet –, az a harci jelenetek. Hát, komolyan mondom, voltak pillanatok, mikor szó szerint elállt a lélegzetem. Nem csak, hogy ezek a részek gyönyörűen meg lettek koreografálva, de még az animáció is valami elképesztő. Ami végképp lenyűgözött, az az, ahogy a jeget jelenítették meg – hihetetlen, hogy már csak az elmúlt cirka tíz évben is (amióta létezik az Avatar-univerzum), mennyit fejlődött a technika. (És ilyenkor szomorodom el, hogy manapság már nem nagyon csinálnak klasszikus, 2D-s animációval, szépen megrajzolt karakterekkel filmeket/sorozatokat.) Persze ezeknek a grandiózus jeleneteknek az ára az, hogy elvették a játékidőt a történet tényleges előre menetelétől, de mondom, most az egyszer még emiatt sem panaszkodom. Mert szép volt. Mi több, gyönyörű.
Öt rész után továbbra is állítom, hogy még nagyon az elején tartunk az évadnak, bár mintha kezdenének kikristályosodni a dolgok – pontosabban mondva húzzák az agyunkat a készítők. Mit akarnak Zaheerék Korrától? Mi történt pontosan Lin és Suyin fiatalkorában? Mi lesz a Föld Királynőjével? Mi lesz az új légidomárokkal? A kérdések megvannak, ám sajnos a válaszokra még legalább egy hetet várnunk kell.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
