Szeretném leszögezni, hogy nem nagyon akartam megnézni ezt a sorozatot. Mikor még a promója ment, már akkoriban sem tetszett. Mindig is úgy éreztem, mintha elvették volna a lelkét a Csillagkapu-szériának – sajnos igazam lett. Miért is néztem meg akkor? Ezt kérdeztem magamtól én is, végül a következő indokokat találtam: 1. mert rajongok a Csillagkapu-sorozatért; 2. imádom a sci-fit; 3. és a Csillagkapu Cosplay Club tagjai mondták, hogy nem olyan szörnyű. Pedig de!
Ez a sorozat egy öszvér, mondom is miért. A csapat haza akar jutni a Destinyről (Star Trek: Voyager), kapukat használnak (Csillagkapu), az aláfestő zene olyan ismerős (Firefly), és a kameramozgásokat és belső viszályokat is mintha láttam volna már valahol (Battlestar Galactica). Kizárólag a dalokat tudom egyediként értelmezni, cserébe azok tökéletesen passzolnak, ezzel is bizonyítva elméletemet, hogy több egyediség kellett volna.
Maga az alapötlet és a pilot tetszik, van benne kurázsi: adott az Ikarusz-program, melynek célja az Atlantiszon talált kilencjegyű ékzár feltörése és annak használata, ez gyakorlatilag egy cím, ami egy teljesen új korszakot nyithat a féregjáratok történetében. Az Ikarusz bolygó ritka adottságokkal rendelkezik az energiaellátás szempontjából. Ide tart „matekfiú”, Eli Wallace (David Blue) a U.S.S. Hammond fedélzetén, aki megoldotta egy videojátékban a kormány által elrejtett matematikai kódot (még hogy játszani hülyeség?). A bolygót megtámadják, de előtte még sikerül tárcsázni a címet, körülbelül nyolcvan ember pedig átlép az ismeretlenbe.
Az ismeretlen pedig maga a Végzet (Destiny), egy ősök által épített hajó, ami galaxisról galaxisra halad. Ezt kitűnően ábrázolják a sorozatban, az űr végtelenségét és annak hatalmas távlatait. Mindig tudtam, hogy a világ óriási, de itt valóban látni is. A csoport fele katona, a fele tudós, egyértelmű konfliktusforrást szolgáltatva ezzel, azonban ezeket a sorozat készítői felemásan oldották meg: mert volt, ami igen eredeti ötletnek bizonyult, de a többsége már tucatszor előtt banalitás.
Tényleg próbáltam, de egy szereplőnél – természetesen a kocka srác, Eli – többet nem sikerült megkedvelnem. Everett Young ezredes (Louis Ferreira) élettelen; a tudós, Nicholas Rush (Robert Carlyle), aki valamennyire logikus, de kegyetlen döntéseket akar hozni. A hadnagy, Matthew Scott (Brian J. Smith), múltja tragédiákkal teli, de a színész annyira laposan játssza, hogy az már fáj. Ott van még Matthwe barátnője, a szenátor lánya, Chloe Armstrong (Elyse Levesque), aki folyton olyan ostoba lépéseket tesz, hogy nem is értem, Rush (vagy a legénység bármely tagja) miért nem dobta még ki a hajóból.
A sorozatot két típusú embernek ajánlom csak: aki imádja a sci-fit, és már mindent látott, csak ezt nem, illetve aki Csillagkapu rajongó. A többiek felejtsék el. Ha valaki szeretne belépni a sci-fi világába ne ezzel kezdje, mert azonnal el is megy tőle a kedve.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
Trackback/Pingback