Oldal kiválasztása

Nem is emlékszem, hogyan bukkantam rá a Trash-re – a borítója szép, de semmi kirívó, a könyv viszonylag kicsike – valami oknál fogva mégis megakadt rajta a szemem és elkezdtem forgatni és a hátsó borítón találtam meg azt az egy mondatot, amivel elérték nálam, hogy megvegyem: „Raphael Fernández vagyok. Guberálok.”. Mégis milyen történet lehet az, ahol a szereplő ezt egy az egyben állítja önmagáról?

tash

A szemétdombon élő családok szó szerint abból élnek, amit a városiak kidobnak, legyen az újságpapírba csomagolt ürülék, műanyagflakon vagy éppen rohadt gyümölcs. Generációk zsúfolódnak össze egy aprócska tákolmányba, amit kizárólag a szentlélek tart össze. A gyerekek nem járnak iskolába, mert egész nap guberálnak, a szüleik – már ha van nekik – szintén ezt teszik. Nincsenek igazolványaik, spórolt pénzük, csak a mindennapi küzdelem a szemétdombon, ahova éjt nappallá téve hordják a kukásautók a szemetet.

Itt él Raphael a családjával és a barátaival és teszi azt, amit az itteni gyerekek szoktak: guberálnak. Ő és Gardo régi jó cimborák, összeszokott párost alkotnak Behalában. Merthogy az itteniek így hívják ezt a helyet, Behalának. Azonban a srácok egyik nap találnak egy táskát, benne pedig pénzt, fényképet és egy levelet. Persze ők maguk sem hiszik el, hogy a szemétben végre valódi értéket találtak. Behalában ugyanis általános mondás, hogy „ma bizony mákod lesz és találsz valamit”, de általában véve ez nem így van.

A srácok okosak és nem pletykálják el újonnan szerzett kincsüket, azonban döbbenetükre a rendőrség felvonul a szeméttelepen és egy bőrtáskát keresnek – azt a táskát. Raphael és Gardo elrejtik a talált holmit Patkánynál, vagyis Jun-Junnál. A zsarukat nem a táska érdekli valójában, hanem a tartalma, de vajon mit tehet három kölyök a karhatalommal szemben, ha az el akar érni valamit? Többet, mint azt bárki gondolta volna, mert hiába a szemét közt turkáltak mióta csak járni tudnak, az eszük és a szívük a helyén van.

A levél elvezeti a srácokat egy olyan veszélyes és korrupt világba, ahol, ha eltűnik egy szegénygyerek, nos, észre sem veszi senki, sem azt, hogy már nincs ott, sem azt, hogy valaha létezett is volna. A fiúk azonban fürgék, és bizony kapnak bőven segítséget is, ami nélkül biztosan elbuktak volna.

A kötetben több szemszögből is láthatjuk az események folyását, és nemcsak a három gyerkőcéből, hanem az őket segítő Juilliard atya vagy Olivia nézőpontjából. A narrációban ügyesen keveredik a párbeszéd és a leíró jelleg, az események feszesek és dinamikusak, megkapó ritmusban halad a könyvbeli történet.

A nyomor ábrázolása döbbenetes, szinte érezni a szeméttelep szagát. Behala egy kitalált harmadik világbeli országban van, de a könyv végére megvolt a magam elmélete, hogy hol is lehetne valójában. Andy Mulligant egy manilai szeméttelep inspirálta, aminek a szélén szintén egy iskola található és az ott élő gyerekek egész életüket a szemétben guberálva töltik. A könyv igazi erőssége a humor – mert van benne – a srácok a legkeményebb helyzetekben is képesek viccelgetni, a nyomoron pedig csak ezzel az erővel felvértezve képesek túllendülni.

A Trash nem egy letehetetlen mű, mégis magába vonzza az embert és a bőrébe ivódik, akárcsak a szemét a szereplő gyerekekbe.

Szerző

Catleen
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.