A spin-offokhoz kétféleképpen is hozzáállhatunk: egyrészt mondhatjuk azt, hogy a készítőknek könnyű dolga van, hiszen mindössze annyi a dolguk, hogy egy már létező, bevált univerzumra ráhúznak egy új sztorit, másrészről viszont mondhatjuk azt, hogy nagyon nehéz a dolguk, hiszen egy már bizonyított univerzumot kell úgy átalakítaniuk, hogy lényeg megmaradjon, viszont a körítés változzon annyit, hogy a rajongók ne unják meg. Kicsit olyan ez, mint a kardélen táncolás, és éppen ezért egy spin-off általában vagy nagyon jó, vagy nagyon rosszul sikerül. Szerencsére a Legend of Korránál (legalábbis az első évadnál; a második egy egészen más történet) az előbbi történt.
Hetven év telt, mióta Aang Avatár legyőzte Ozait, és ezalatt a hét évtized alatt bizony sokat változott a világ. Ami talán a legfontosabb, hogy létrejött – Aang és Zuko kezdeményezésére – az Egyesült Köztársaság, ahol a három még létező nemzet polgárai együtt élhetnek, keveredhetnek. Ám amíg új dolgok születnek, van, aminek el kell múlnia – Aang ideje is lejárt ezen a világon, utódja, az új Avatár, pedig nem is hasonlíthatna rá kevésbé.
A Déli Víztörzsbe született, forrófejű Korra szinte egész életét a Fehér Lótusz rend védelme alatt, a külvilágtól elzárva töltötte. A lány már egész kiskorában képes volt idomítani mind a vizet, a tüzet, és a földet, és tizenhét éves korára – mikor a történet kezdődik – már mindhárom elem mestere, ám a levegőhöz, és az Avatár-lét spirituális részéhez semmi affinitása nincs. Ettől függetlenül még nagyon izgatott lesz, mikor eljön az ideje, hogy levegőidomítást tanuljon. Jövendőbeli mestere, Tenzin – Aang legfiatalabb gyermeke, az egyetlen légidomár testvérei közt – azonban a Köztársaság Városbeli helyzet miatt nem költözhet le a Déli Sarkra, ezért Korra kiképzése csúszni látszik. A lány azonban ezt nem hagyja annyiban, és hűséges jegesmedve-kutyájával, Nagával, elszökik Köztársaság Városba – ha a hegy nem megy Mohamedhez… A városban aztán egyik kalamajkából a másikba keveredik, csatlakozik egy pro-idomítás – Köztársaság Város kedvenc sportja – csapathoz, összeakasztja a bajszát a helyi elöljárókkal, barátokat szerez, szerelmes lesz, és a szabadidejében az ügyeletes főgonosszal, Amonnal is megküzd, aki az egyenlőség nevében sorra veszi el az idomárok képességeit.
A Legend of Korrában sikerült eltalálni azt a tökéletes elegyet, ahol az újdonságokat éppen elég nosztalgia egyensúlyozza – megvan az Avatar – Az utolsó légidomárból ismert keret, idomítással, Avatárral, részletgazdag, pán-ázsiai háttérvilággal, ám a sorozat feelingje egészen más. Ez leginkább a történet világának fejlődésében gyökerezik: míg Aang és barátai egy kvázi középkori világban kalandoztak, ahol néha-néha megvillant a technológia (pl. a Tűz Népének haditechnológiájánál), addig a Legend of Korra a húszas évek világát ülteti az univerzumba, többek közt popkultúrával, kocsikkal, rádióval, sajtóval és maffiával.
Emellett az új szereplőgárda is éppen elég sokszínű és friss ahhoz, hogy a néző ne úgy érezze, hogy az eredetit nézi új köntösbe bújtatva. Korra, bár alapvetően szimpatikus, még rengeteg hibával bír – nagyszájú, meggondolatlan, makacs és éretlen, arról nem is beszélve, hogy Avatár ide vagy oda, ha az érzelmekről van szó, fogalma sincs, mit is csináljon. Tenzin az ő ellentéte – bár elsőre higgadt és érett, ha éppen úgy alakul a helyzet, belőle is kitör a gyerek. Üde színfolt még Lin Bei Fong, Toph lánya, Köztársaság Város rendőrkapitánya, aki először egészen ellenszenves, kőszívű karakterként jön át, aztán szépen lassan, minden egyes epizóddal egyre jobban megnyílik előttünk, és egyre jobban belopja magát a szívünkbe. Amúgy pedig a tűzidomár pasik – a Korrában rögtön kapunk kettőt is – még mindig cukik, a földidomárok pedig – ahogy itt most kiderült – imádnivalók.
Ami pedig a történetet illeti – wow. Amíg az Avatarban végig tisztában voltunk vele, hogy ki az ellenség, és hogy többé-kevésbé mit várhatunk tőle – háború van! –, méghozzá záros határidőn belül, addig a Korra igazi pszichológiai thriller arctalan ellennel (oké, maszkos, és oké, a végén lekerül a maszk), aki a szereplők legmélyebb félelmeit kelti életre. A múlt is erősen bejátszik, olyan szinten, hogy a történet igazából két szálon fut is miatta. Emellett a szerelmi szálak is bizonyos szempontból nagyobb színteret kaptak, mint az Avatarban, és bár a felhozott szerelmi háromszög – vagy inkább négyszög? – első ránézésre talán kicsit idegesítőnek tűnhet, a történet vezetése valójában nagyon is hűen tükrözi, hogyan gondolkodhatnak ezek a karakterek, és emellett még nagyon aranyos szituációkat is szül. Ami pedig a befejezést illeti, nos, bravó – az ilyen megoldásoknál látszik csak igazán, hogy attól, hogy valami rajzolt, még nem biztos, hogy elsősorban gyerekeknek készült.
Egy gyengepontja viszont van a sorozatnak, ez pedig a hossza: ugyanis mikor a készítők nekiálltak, úgy tudták, össz-vissz tizenkét lesz epizódjuk elmesélni egy olyan történetet, ami talán húsz részben – az eredeti sorozat egy évadának hossza. Az már más kérdés, hogy később a csatorna berendelt plusz egyszer tizennégy, aztán meg még huszonhat epizódot, ám ekkor már nagyban zajlottak az első évad munkálatai, változtatni már nem lehetett. Ennek pedig az lett a lenyomata, hogy az évadban egy pillanatnyi üresjárat sincs, folyton pörögnek az események, még fel sem ocsúdunk az egyik kalandból, még le sem ülepedett az utolsó trauma, már ugrunk is a következő – és ez kifejezetten fárasztó.
Ennek ellenére viszont, mint ahogy azt a cikk nagyobb részében fejtegettem is, a Legend of Korra egy egészen remekül sikerült spin-off, ami mind önmagában, mind az Avatar folytatásaként megállja a helyét. Úgyhogy csak hajrá, tessék szépen nekiesni – a második meg majd később beszélünk.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Trackback/Pingback