Nos, eljutottunk arra a szintre, hogy izgatottan várjam, hogy mi lesz ebből az egészből az évad végére, ami nemsokára be is következik, hiszen már csak két rész van hátra.
Szegény John, ez a csávó mindig sikeresen belesétál a legnagyobb pofára esésekbe, így sikerült kikötnie a börtönben is boszorkányság vádjával. Persze ő a maga egyszerű módján szeretné megoldani, de hát ez hol érdekelné Mathert? Szerencsére a fiúkánk nincs egyedül, hiszen ifjabb Mather és Mary is az ő pártját fogja – legalább amiatt nem kell aggódnia, hogy magára marad. Ez azonban nem változtat a tényeken, Johnnak is át kell esnie a próbán, hogy kiderüljön az igazság – habár mind tudjuk, hogy ezeken a próbákon többnyire minden kiderül, csak az igazság nem. Ezek után csak egy kérdés marad: akarja-e John Alden, hogy megmentsék?
Képzelhetitek, hogy Mary mennyire díjazta, hogy elkapták a hősszerelmest, aki így nem csak nem tud őutána szaladgálni, de ha ki akarja hozni, akkor még slamasztikába is kerülhet miatta. Így hát kénytelen lesz jó pofát vágni az egészhez. A remény felcsillan ugyan, hogy esetleg John megússza a próbát, de aztán az események nem várt fordulatot vesznek. Nos? Lesz próba, vagy nem? Én komolyan már hat szívrohamot kaptam volna Mary helyében az elmúlt tizenegy rész alatt.
Hale nyaka körül is egyre inkább szorul a hurok, elvégre Anne amilyen idegesítő, annyira okos lány és már igen régóta tudja, hogy valami nem stimmel az apjával. Na, és ha apuci nem válaszol a kérdéseire? Hát, akkor kideríti máshonnan – arra mondjuk nem vennék mérget, hogy örülni fog, ha kiderül az igazság. Ismerve az ő hozzáállását a dolgokhoz, vagy elkezd árulkodni, vagy hisztizni fog. Én a helyében amúgy befognám a számat, különben nem lesz mit ennie.
Az egyébként feltűnt már valakinek rajtam kívül, hogy ezek a cellák Salemben gyakorlatilag kényelmesebbek, mint amik manapság vannak a börtönökben? Ráadásul egész hangulatosak is, ha figyelmen kívül hagyjuk a rácsokat. Van, akitől persze nem sajnálom azt a kényelmes cellát, de azért akad, akitől igen.
Marcy persze nem menekült meg az igazságszolgáltatástól azzal, hogy feldobta Titubát. Ő azonban túl gyáva ahhoz, hogy szembenézzen a büntetésével, így helyette a barátnőinek kell szenvednie, akiktől a választ várják, hogy hol bujkál. Valójában szerintem Mather az egyetlen, aki nem tudja hol van. A ciki az egészben, hogy megérdemelné, hogy Mary beárulja. Én szívesen látnám, ahogy belefullad a saját mocskába, mert az egy dolog, hogy valaki boszorkány, az meg egy másik, hogy valaki egyszerűen szemét. Az viszont igaz, hogy egész jól csinálja a dolgot. De nem eléggé jól, hiszen vannak nála okosabbak a városban, akik az ő fenyegetése mellett is tudnak vigyázni magukra.
A családi drámák egyébként nem csak a Hale-családban kapnak helyet, a két Mather között is egyre inkább elmérgesedik a helyzet. Apuka eddig sem vágott jó pofát ahhoz, hogy Cotton prostihoz jár, állandóan részeg, de most még egy „boszorkányt” is meg akar védeni. Kedvem lenne fogadásokat kötni, hogy kitekeri-e a nyakát.
Egészen izgalmas befejezést várok ezek után és ha nem kapom meg, akkor hisztizni fogok elég csúnyán. Most végre jó minden.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gonoszkodó sárkányboszorkány, egyben egyetemista tündérlány. Szeretem a fantasyt, a horrort és a pc játékokat. Őzike forever!
Korábbi cikkek
Film2021-09-12He’s all that
Dráma sorozat2021-02-21Frontier 1. évad
Dráma sorozat2020-07-05Spinning out 1. évad
Akciósorozat2020-04-3010 retro sorozat, amit újranéznénk