Azt hiszem, hogy az eddigiek alapján már a többség rájött, hogy nem igazán kötnek le a zombik – legalábbis, elég ritkán tudnak lekötni. Azért láthattatok már kivételeket, ez is egy közülük, bár azt nem mondanám, hogy a fantasztikus történet miatt.
Igazából az egyetlen oka, hogy megnéztem, az Tom Savini volt. Jó, csak egy jelenetben szerepel – ő játssza a sheriffet – de mivel még mindig odavagyok a pasasért, ezért nem volt kihagyható a film. Azt viszont szerencsére nem mondhatnám, hogy megbántam. Tulajdonképpen egész jól elszórakoztatott.
A sztori nem újdonság – főleg azért nem, mert egy, már korábban legyártott filmről beszélünk – elszabadul a zombivírus, az emberek megijednek. A sztori egy Ana nevű ápolónővel kezdődik, aki először a kórházban találkozik a fertőzéssel, majd lassan már mindenhol ott vannak, ő pedig természetesen menekül. Így találkozik Kenneth-szel és bezárkóznak a plázába néhány további túlélővel. Hát, nekik azért több idő kellett, hogy leessen, hogy ott nem csak unatkozni lehet, de a lényeg, hogy leesett, mert valahogy a legtöbbször mindenki csak sikoltozni tud ezekben a filmekben. Persze a Paradicsomban, mint mindig, itt is lesz baj, és egyre többen halnak meg. Ez azonban szerencsére nem akadályozza meg őket a menekülés tervezésében, amit elég körültekintően oldanak meg.
Tulajdonképpen pont azt bírom ebben a filmben, amivel máshol bajoskodom mindig: gondolkodnak az emberek. Tudják, hogy össze kell fogni, tudják, hogy tök jó helyük van a plázában, hogy a zombiharapás nem játék és tudják azt is, hogy el kell menekülniük, mert nem maradhatnak örökké ott. Ez számomra elég nagy pluszt adott, tekintve, hogy egy pár sétáló hulla nem elég ahhoz, hogy szórakozzak. Azt is bírtam még, hogy nem botladozó, béna zombik vannak, amiktől soha nem értettem, miért kell félni, ha egyszer lassúak és ügyetlenek. Ezek tényleg veszélyesek!
A filmben még feltűnik néhány, az eredetiből ismert név is, köztük Richard P. Rubinstein, a producer, valamint Ken Foree és Reininger, korábbi főszereplők is. Igaz, hogy szegények itt már nem főszerepet kaptak, de bízzunk benne, hogy nem haragudtak meg nagyon. Egyébként azért kedvem lenne megkérdezni Scottot, hogy nem röhögte-e magát halálra, miközben akkora eget verő marhaságokat kellett mondania.
Tulajdonképpen elég sokan szidták, főleg amiatt, hogy semmi újat nem mutatott, de én ezt nem is értem. Egy remake mégis mi újat tudna mutatni a technikán kívül? Mert persze ezek fejlődnek, ezzel fokozzák az élményt, de a remake az nem azért remake, mert egy korábbi filmet kapunk új köntösben, nem pedig új sztorit írunk? De tényleg, mondjátok meg, velem van a baj?
No, de én tojok a kritikusokra, meg a többi nagyokosra. Szerintem ez igenis egy jó kis film és tessék megnézni, mert ha jönnek a zombik, akkor majd csak leshettek, mert nem tudjátok, mit kell csinálni: beülni a plázába és ellopni a legjobb csukákat. És én nem foglak megmenteni, mert nem vagyok szuperhős, de azért szeretlek titeket. Zombi-ölelés!
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gonoszkodó sárkányboszorkány, egyben egyetemista tündérlány. Szeretem a fantasyt, a horrort és a pc játékokat. Őzike forever!
Korábbi cikkek
Film2021-09-12He’s all that
Dráma sorozat2021-02-21Frontier 1. évad
Dráma sorozat2020-07-05Spinning out 1. évad
Akciósorozat2020-04-3010 retro sorozat, amit újranéznénk
Trackback/Pingback