Nem rejtem véka alá, hogy amíg a sorozat első évada teljesen lenyűgözött, addig a második szezonban mélységesen csalódtam, több okból kifolyólag is. Most pedig, hogy (végre?) megjött a harmadik könyv – mert az Avatar-univerzumban a szezonokat hivatalosan könyvnek nevezzük –, nem is tudtam, mire számítsak. Merjek a reménykedni, hogy jó lesz, hogy élvezni fogom, hogy az alkotók nem indultak el lefelé egy lejtőn, ahonnan már nem tudnak visszakapaszkodni? Nos, örömmel jelenthetem, hogy a harmadik könyv eddig igencsak tetszetősnek ígérkezik.
Két hét telt a Konvergencia óta, Köztársaság Város pedig romokban – Korra és Vaatu végső harcának következményeként az egész várost indák övezik, a nép dühös, Korra népszerűségi mutatói meg békaperspektívából kémlelik a béka alsó fertályát. Ám ekkor robban a metaforikus bomba: előbb Bumi, majd mások is – főleg a Föld királyságában – légidomári képességeket kezdenek mutatni. Mivel ezáltal felébred a remény, hogy újraépítsék a Levegő nomádjainak nemzetét, Tenzin, Korra, Mako, Bolin, Asami, Jinora és Bumi útra kél, hogy felkeresse az új idomárokat. Korráék szempontjából sajnos –mi nézők viszont örvendezhetünk – az egyik új légidomár egy nagyon veszélyes bűnöző, akit a Fehér Lótusz Rend őriz. Ez a fogoly, Zaheer, kitör a börtönből, és elindul, hogy kiszabadítsa három társát, a földidomár Ghazant, a vízidomár Ming-Huát, és a rejtélyes tűzidomár nőt, akit az Északi Víz törzsnél tartanak fogva.
Mint már a cikk elején utaltam rá, a második könyv miatt elég szkeptikusan álltam az új évadhoz, főleg a legelső jelenet után – Bumi kergeti sértődött kis szellem-kedvencét, majd véletlen légidomít –, de ahogy haladtunk előre a sztoriban, úgy pörögtek egyre olajozottabban az események.
Először is, bár rendesen kaptunk új karaktereket – rögtön négy gonosztevőt, egy új kis légidomárt, Kait, a Föld Királynőjét, valamint Mako és Bolin apai ági, népes Föld királyságbeli családját –, egy pillanatig sem volt olyan érzésem, hogy ezek a karakterek feleslegesek, hogy csak a poén kedvéért pakolták bele őket a sorozatba az alkotók. Sőt, a gonosztevők baromira felcsigázták a fantáziámat, főleg, mivel valami ideológia áll mögöttük, amire eddig ugyan még csak utaltak, de biztos vagyok benne, hogy nagyon érdekes és csavaros lesz. Az idomítási képességeikről nem is beszélve! A földidomár szinte magmával dolgozik, a vízidomár nőnek pedig nincsen karja (neki amúgy pluszként még Grey DeLisle adja a hangját, aki az eredeti sorozatban Azulát szinkronizálta). A Föld királynője, bár nem túl szimpatikus jelenség, rendkívül érdekfeszítő karakter – már csak azért is, mert engem egy egész pöttyet emlékeztet Mao Ce-Tungra. Kai karaktere is érdekes a maga módján, bár már mikor megjelent, lehetett rá számítani, mi is lesz a csavar a történetében.
Másodszor pedig nagyon a helyükön vannak a karakterek reakciói – különösképpen tetszett, mikor a banda a Föld királyságát járva próbálta összeverbuválni az új légidomárokat. Olyan optimistán álltak neki a dolognak – mert ugyan melyik újdonsült légidomár ne akarna csatlakozni a nomádokhoz, és újraépíteni a nemzetet? –, aztán persze jött a nagyon is realista hidegzuhany. Ugyanis ki hagyná ott a kényelmes, hétköznapi, anyagai javakkal teli, húsevő kis életét – a családjáról nem is beszélve –, hogy csatlakozzon egy kvázi szerzetesrendhez, csak azért, mert hirtelen szerzett valami képességet? Úgy bizony: senki. Az új légidomárok köszönik szépen, örülnek az új tehetségüknek, de mást nem akarnak változtatni az életükben. És én úgy látom, nekik van igazuk – az Avatar-univerzum az utóbbi hetven évben (arról a százról már nem is beszélve, amit Aang átaludt) rengeteget változott, és ez egyben talán azt is jelenti, hogy itt az ideje, hogy a Levegő nomádjai is változzanak kicsit.
És igen, nagyon-nagy igen, végre visszahozták Zukót! (Csak két évad óta vártam erre, nem gáz.) Bár a kisöreg (ezért még kapok) lassan a kilencvenet tapossa, azért még nagyon badass – van sárkánya! –, ám azért legbelül maradt a régi Zuko, aki kicsit kétballábasan áll a szociális helyzetekhez, és valahogy sosem sikerül a megfelelő dolgot mondania. A liftes jelentért Eskával és Desnával külön jár a dicséret.
Amúgy erősen befigyel a nosztalgia is, bár a Korra enélkül talán nem is működhetne. A harmadik részre eljutunk Ba Sing Sébe, ami már önmagában nagy dolog, na, de látni azokat a dolgokat, amiket még Aang történetének idején ismertünk meg – a palotát, a gettót, a kővasutat, a Dai Li ügynökeit (akik egyenruhája hetven év alatt egy öltést sem változott) –, külön öröm. Bár az is igaz, hogy Aang állatkertje valahogy kimaradt a szórásból.
Bár rögtön három epizódot kaptunk most, ez még nagyon-nagyon az évad eleje – még mindennel csak cukkolnak minket, mindenre csak utalgatnak, azt viszont remekül csinálják, ugyanis baromira sikerült felcsigázniuk. Ha be tudják tartani, amit most ezzel a három résszel ígértek, akkor egy nagyon erős szezonnak nézünk elébe. Annyi viszont biztos, hogy máris nagyon várom a következő részt, amire viszont sajnos két hetet kell várnunk – jövő héten ugyanis július negyedike van, és hát olyankor Amerikában ünnepi műsor dukál.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Trackback/Pingback