Oldal kiválasztása

Ahogy ígértem, a második évad sokkal jobban sikerült, mint az első. Itt már száz százalékig eltalálták a humor és a dráma arányát, azzal a csipetnyi krimivel, amivel pont ízlésesen tálalható – fogyasztása pedig kötelező!

szuletettdetektivek.s02.3

Jane Rizzoli (Angie Harmon) nyomozó több hónapnyi pihenő után térhet csak vissza a rendőrség kötelékeibe. A lövés, ami majdnem megölte, súlyos sérüléseket okozott, és a mai napig fájdalmat okoz Jane-nek. Ugyanakkor ennek köszönheti a kitüntetését is, meg az ezzel járó ceremóniát – amit ő a háta közepére sem kíván –, ellenben Dr. Maura Isles (Sasha Alexander) teljesen el van ragadtatva. A Rizzoli família többi tagja nem különben, sőt Angela (Lorraine Bracco) többször el is bőgi magát az esemény során.

Amit viszont Jane és Frankie (Jordan Birdges) nem tudnak, hogy a családjuk éppen akkor hullott darabokra, ugyanis apjuk lelépett, adósságban hagyva az anyjukat, akinek a házát is elárverezik a feje fölül. De a családot nemcsak a vérségi kötelék teszi azzá, ami. Jane és Maura nemcsak a legjobb barátok, hanem egy család – annak minden nyűgével-bajával és örömével együtt. És mint egy jó családtag, Maura azonnal segít Angelának, és befogadja őt a vendégházába, Frankie pedig munkát talál neki a rendőrségi büfében – ami rövid időn belül igen népszerű étkezőhely lesz nemcsak a zsaruk, hanem a környékbeliek körében is.

szuletettdetektivek.s02.4

Maura vér szerinti családjáról is kiderül néhány titok, amit a nő nehezen visel – azt hittük, hogy ő már nem lehet furább, pedig de, ám ezt mégis annyira imádnivalóan teszi, hogy nincs ember a földön, aki képes lenne megharagudni rá. Szerelmi szálak is itt-ott felbukkannak, mint például Casey (Chris Vance), Jane régi középiskolai osztálytársa, aki azóta katonaként szolgál Afganisztánban. A nyomozások még mindig frappánsak és élvezetesek – a megoldás pedig sokszor onnan jön, ahonnan egyikük sem számított rá.

De az évad vége felé olyasmi történik, ami talán szétzilálhatja Jane és Maura kötelékét – vajon milyen erős egy barátság? Képes kibírni ilyen megpróbáltatásokat? Ezek a kérdések fogják egyébként meghatározni a harmadik évadot, de ne szaladjunk annyira előre.

szuletettdetektivek.s02.1

A sorozat mindig is nagy kedvencem lesz, mert kikapcsol és szórakoztat. Jól érzem magam tőle, feldob, elgondolkoztat – a karakterek szerethetőek, de persze mindegyiknek vannak hibái, ám pont ettől lesznek igazán élők és valódiak. A lányok reakciói egy-egy durva esetre hiteles, a színésznők apróbb arcrándulásai, vagy éppen a nagyobb és teátrálisabb megnyilvánulásai teszik egyedivé a sorozatot. Angie Harmon olyan pofákat képes vágni, hogy csodálom, hogyan képesek vele együtt dolgozni a többiek – én biztos folyton elröhögném magam. Sasha Alexander pedig pontosan tudja, milyen reakciót is kell produkálnia, hogy elhiggyük neki, hogy nemcsak szép és okos, hanem képes Jane-t olyan dolgokra is rávenni, amit a karakter nem akar. Az adok-kapok a színészek között fergeteges, és a szép az egészben, hogy ők ketten tényleg jóban vannak, és ez átjön a képernyőn is.

szuletettdetektivek.s02.2

Ha valahol azt olvassátok, hogy a Született detektívek „csajos” sorozat, akkor ne higgyetek neki, mert nem ez a fő érdeme, hanem a humor, amin bárki képes röhögni, függetlenül attól, hogy férfi vagy nő az illető.

Szerző

Catleen
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.