Utazzunk a jövőbe űrhajók nélkül, és… tanuljunk hímezni! Na, kellően lesokkoltalak? Remélem, nem, mert két hímzés között egy meglehetősen érdekes könyvet foghatunk a kezünkbe, melyben a jövőben, egy elmaradott közösségben való életet tapasztalhatja meg az olvasó.
Lois Lowry szeret olyan könyveket írni, amik az életről és annak hogyanjairól, az emberi kapcsolatokról szól. Ebből a sorból a Valahol, messze sem marad ki. A főszereplő Kirának meghal az édesanyja, ő pedig magára marad a testi fogyatékosságával együtt. Ez igen nagy hátrányt jelent, ugyanis a faluban nem maradhat életben az, akinek nem elég erős a teste. Az asszonyok meg is akarnak tőle szabadulni, hiszen semmi hasznát nem veszik egy törődött lánynak, őt azonban felkarolja az Örzők Tanácsa, akik a közösséget vezetik. Kira ugyanis gyönyörűen hímez és azt a megtisztelő feladatot kapja, hogy az énekes köpenyét kell karbantartania, pontosabban annak a mintáit. Ez azért fontos, mert időről időre kiáll az énekes és elénekli a romlás énekét. A hímzés korábban az anyja feladata volt, a lánynak viszont még jobbak a képességei, mint elődjének. Nehéz dolog gyereknek lenni ezen a helyen.
Persze az élete nem csak munkából áll, az idők során szerez barátokat, ellenségeket, bejár új helyeket és rengeteget tanul, hogy még jobbá válhasson a szakmájában. Legközelebbi barátja Matt, aki valószínűleg a legkoszosabb gyerek, aki valaha létezett és úgy beszél, mintha egyszerre három tanyasi veszett volna el benne, de a szíve hatalmas. Hozzá hasonlatosan a bolhás kutyájáé, Branché is. Találkozik Thomassal, aki az énekes botját faragja és természetesen magával az énekessel is összebarátkozik.
Hihetetlenül szerethető könyv. Egyrészt Lowry olyan részletességgel ír Thomas és Kira munkájáról, hogy az embernek a könyv végére kedve támad magának is kipróbálni a hímzést – hát, én jó mélyre eldugtam azokat a műveket, amik ebből születtek. Kifejezetten érezteti, hogy ezek az emberek szeretik is, amit csinálnak, ami fokozza az ember lelkesedését. A névadásuk sem hétköznapi. A neveik ugyanis a szótagok számával a korukat jelzik, így aztán aki nagyon öreg kort ér meg, annak nagyon hosszú és szép neve lehet – de egy átlagember három szótagos koráig él. Na és a kedvenc jelenetem Matt fürdetése volt. Ő ugyanis, mint fentebb írtam, egy rettenetesen koszos gyerek és igen rosszul tűrte, hogy beszappanozták. Az ő szavaival élve a szappany szörnyű! Szerintem ez nagyon aranyos volt.
Tulajdonképpen ezt a könyvet tiniknek szánták egy kicsit gondolkodtatóbb könyvnek, de én a mai napig gyakran újraolvasom, mert nagyon a szívemhez nőttek mind a szereplők, mind a történet. Nem túlzottan akciódús, általában elég nyugis és lassú folyású a sztori, de mindig szívesen térek vissza ebbe a világba – bár szerencsére arról leszoktam, hogy utána lelkesen hímezgetni kezdjek, ez csak tizennégy évesen jött elő nálam.
Én személy szerint nem kötném korhoz, hogy ki olvassa el, mert mindenkinek képes szórakozást nyújtani és egy kicsit legalább elgondolkozunk az életünkön a rohanó hétköznapokban, amikor azon jár az eszünk, hogy zsömlét, vagy inkább kenyeret kéne venni és, hogy egy-egy projectet mikorra kell leadni.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gonoszkodó sárkányboszorkány, egyben egyetemista tündérlány. Szeretem a fantasyt, a horrort és a pc játékokat. Őzike forever!
Korábbi cikkek
Film2021-09-12He’s all that
Dráma sorozat2021-02-21Frontier 1. évad
Dráma sorozat2020-07-05Spinning out 1. évad
Akciósorozat2020-04-3010 retro sorozat, amit újranéznénk
