Ezt a könyvet még tavaly ilyenkor szereztem be a vizsgaidőszak végén, méghozzá olyan alapon, hogy „most végeztem az utolsó vizsgámmal, még van egy kis időm, amíg találkozom a volt osztálytársammal, és már csak egy könyvem van szombat reggelig, amikor is hazaérek” (mindez szerdán történt). Azt pedig még hagy tegyem ehhez hozzá, hogy nem volt könnyű ráakadni erre a kis gyöngyszemre: nagyon cselesen volt elrejtve, méghozzá a mozgólépcső alatt, egy nagyon keskeny folyosóra néző polcon. Amúgy az összes jó kis egyiptomi/történelmi regényt oda dugták. Szégyen.
De most már térjünk rá magára a könyvre! Már olvastam egy regényt ettől a szerzőtől, az Eretnek királynét, amit imádtam – bár őszintén megvallva, én általában imádok minden erős hősnőt felvonultató történelmi regényt. Ám a Kleopátra lánya még jelentős kezdeti előnye mellett is jobban lenyűgözött, mint azt vártam volna.
A történet alig pár évtizeddel Jézus születése előtt játszódik, főhőse pedig Szeléné, VII. Kleopátra és Marcus Antonius lánya. Szülei öngyilkossága után a kislányt fivéreivel együtt Rómába hurcolják, ahol Octavia, Octavianus – a későbbi Augustus Caesar – nővérének gondjaira bízzák őket. Szeléné először nem igazán akar beilleszkedni ebbe a számára új, idegen világba, főleg azért, mert bár tizenegy éves ő és ikerbátyja, Alexander nem sok vizet zavarnak, amint tizenöt évesen nagykorúak lesznek, igazi fenyegetést fognak jelenteni Octavianus számára.
A könyv leginkább a hatalmi játékokról szól (hasonlóképp, mint az Eretnek királyné) – hogyan képes Szeléné elérni, hogy komolyan vegyék? Ki lesz Octavianus örököse, az unokaöccse, Marcellus, vagy a mostohafia, Tiberius? Ki fog nagyobb befolyással bírni Octavianus felett, a nővére, Octavia, vagy a felesége, Livia? Hogyan tarthatja, majd erősítheti meg hatalmát Octavianus Rómában? Hogyan lehet kordában tartani a rabszolgákat? És ugyan ki lehet ez a lázadó, aki Vörös Sasnak hívja magát, és aki röpiratokat ragaszt ki egész Róma szerte?
Ugyanakkor viszont a könyv az ókori római élet portréja is. Négyszáz oldal alatt részt veszünk hatalmas lakomákon, megtekintünk pár kocsiversenyt a Circus Maximusban, boltokat látogatunk meg a csarnokokban, elmegyünk színházba, tekintünk meg tárgyalást a Forumon, végignézzük, hogyan árulják a rabszolgákat, nyarakat töltünk Caprin, és mindez idő alatt gyönyörű leírásokat kapunk mindenről a szereplők ruháitól kezdve, az ételeken át, egészen az épületekig.
Egyetlen egy dolog volt, ami zavart olvasás közben, méghozzá az, hogy megjegyezzem, ki kinek is a kicsodája. A cselekmény idejekor már az összes felnőtt karakter már legalább kétszer házas volt, minden házasságból volt gyerek is, úgyhogy az összes gyerek/tinédzser szereplő (Szeléné tízéves az első fejezetben, tizenöt az utolsóban) vagy unokatestvére, vagy féltestvére valakinek. Beletelt egy jó száz oldalba, mire minden családi kapcsolatot megjegyeztem (pedig segítségként a könyv elején még van is egy lista a szereplőkről).
Mindent egybevetve a Kleopátra lánya egy nagyszerű könyv – nem csak szórakoztató, de még tanulhatunk is belőle. Biztos, hogy az írónő következő regényét is el fogom olvasni.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Trackback/Pingback