Oldal kiválasztása

warmbodiescover

Nem rejtem véka alá, hogy nem szeretem a zombikat – mi több, az élőhalottak ezen válfajától egy az egyben kiráz a hideg. Viszont anno még valamikor a blog hajnalán rávettem magam és megnéztem az Eleven testek című filmet, ami, láss csodát, kifejezetten tetszett, és aminek hatására be is szereztem a film alapjául szolgáló könyvet. És tudjátok mit? Ez is tetszett.

Az alapkoncepció természetesen itt is ugyanaz, mint a filmben (úgyhogy aki látta az említett alkotást/olvasta a róla írt cikkemet, az nyugodtan ugorja át ezt a bekezdést): egy rejtélyes kór támadta meg a Földet, melynek hatására az emberek nagy része zombivá változott (és Hanama azt hiszem ezen a ponton szedi le a fejemet, és javít ki, hogy ők nem zombik, hanem fertőzöttek), míg azok, akik még birtokában vannak emberségüknek, magukat erődítményekben elbarikádozva élnek. A könyv narrátor R, a filozofálgató zombi, aki egy vadászkörútja során megöl egy fiatal srácot, Perryt, akinek elfogyasztja az agyát – aminek következtében a srác tudata mintegy beékelődik a sajátjába –, majd magával viszi annak barátnőjét, Julie-t az otthonául funkcionáló reptérre, hogy megvédje.

Az első, igazán szembeötlő különbség a könyv és a film között a hangnem – míg a film egy elég szarkasztikus, humorizáló hangot üt meg, addig a könyv inkább filozofálgat, mondjuk persze a szarkazmus nyomokban itt is megtalálható. Ahhoz képest, hogy R a rohadás egy korai fázisában leledzik, az agya elég gyorsan forog, aminek hála elég gyakran, és elég hosszú belső monológokat nyomat életről, halálról, zombilétről, a világ sorsáról, Julie-ról, zenéről, a múltról, a jövőről, és egyéb fontos dolgokról, ami monológokat Perry emlékei szakítanak meg helyenként.

Ami a sztorit illeti, a film egész hűséges volt a könyvhöz, legalábbis az elején: a történet első fejében egy-két kiiktatott mellékszálat leszámítva – amikre még később kitérek – szinte minden ugyanúgy, vagy legalábbis majdnem ugyanúgy történik mindkét változatban. Oké, persze apróbb részleteken változtattak, ilyenek például M külseje, vagy R ruházata – aki a könyvben a filmben látott piros pulcsi helyett ingben és nyakkendőben nyomja. A sztori vége felé azért már vannak durvább eltérések is, de a történet működik így is, úgy is, mindössze van, ami jobban néz ki papíron, és van, ami jobban vásznon. Bár a könyv végén volt egy mozzanat, amit szerencsére a filmből kihagytak – mondom, hogy szerencsére, mert szerintem elég nagy hülyeség, bár lehet, csak azért érzem így, mert nem kaptunk rá megfelelő magyarázatot.

És akkor most beszéljünk kicsit a filmből kihagyott mellékszálakról: a zombik élete maguk közt. A könyv első fele – még Julie megjelenése előtt – elég sokat foglalkozik azzal, hogy is épül fel a zombik, jobb szó híján, társadalma. Jobban kirajzolódik itt a hierarchia – mert ugye kétféle zombi van, az emberszerű, éppen csak halott, és a csontváz szerű, nagyon halott –, valamint az is, hogyan próbálják (utó)életüket hasonlóbbá tenni a kór előttihez: a könyvben szó esik vallásról, családról, szexről, és nem túl hétköznapi iskoláról is.

Persze, csak úgy, mint azt a filmnél is említettem már, az Eleven testek egy nagyon ügyesen bújtatott társadalomkritika. Sőt, ez a könyvben, hála R monológjainak, meg annak, hogy minden szereplőnek sokkal több helye van kifejtenie a gondolatait – és így például Perry halálának következményeiből, annak hatásáról a többi szereplőre is sokkal többet kapunk – ez sokkal jobban át is jön.

Egyszóval, az Eleven testek egy jó kis könyv, ami amellett, hogy szórakoztat, még el is gondolkodtatja az embert arról, hogyan is kellene élnünk az életünk, hogyan is kellene bánnunk embertársainkkal. De szeretném jelezni, hogy ez még nem jelenti azt, hogy megszerettem volna a zombikat.

 

Szerző

Orlissa
Alapító és főszerkesztő-helyettes

A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.