Oldal kiválasztása

A tőlem telhető legnagyobb őszinteséggel mondom ezt, de nem is tudom, hogy hol kezdjem el az ódazengést, mert még mindig nem tértem magamhoz az élményből, amit ez a film nyújtott nekem. Nehéz lesz spoiler nélkül írni róla, de üsse fémbunkó, megpróbálom.

how to train your dragon 22

A moziba menet még azt hittem, hogy csomó kisiskolással leszek összezárva, de kellemesen csalódtam a felhozatalban. Ötödmagammal – úgy, hogy én voltam a legfiatalabb – külön vicces volt beülni az elsötétített terembe, ahol pár új, érdekes intro után végre láthattuk repülni tűzköpő kedvenceinket és gazdáikat, amint éppen a kviddics viking verzióját űzik, meglehetősen szabados és poénos stílusban. Mert persze, a film kötelezően hozza humorban is a formáját, ahogy – a film második felében – a drámai papírzsepiért nyúlás sem fog elmaradni. Lehet, én vagyok túl érzelgős, de majdnem húsz éves létemre sírva fakadtam.

how to train your dragon 2

Amit viszont nem kerülhetek meg, az a címben is szereplő Alfa titulus: ugyanis létezik egy gigászi jégköpő sárkányfajta – amit én személy szerint ritka cukinak találok –, és akik meglehetősen erős jószágok. Hogy is mondja a tömzsi tesó? Tízes erősségű – és itt most nem a földrengésre gondolok. Igen, popcorn evésközben jöttünk rá, mind a hatan, hogy már abban a korban is léteztek kártyagyűjtő kockák – tisztelegjünk a régmúlt hőseinek. Másik fontos tényező, ami még nagyon megfogott az a főgörény és Hablaty közötti éles határ meghúzása. Az egyik együttműködik és megértő, a másik meg uralkodik és csak a káoszt akarja – zseniális.

how to train your dragon 23

Poént és sárkányos poharat félretéve, Catleen nem véletlenül jelentette ki – júniusban –, hogy ez az év filmje. Ritka az olyan, hogy a második rész felér, vagy talán fölül is múlja az előzőt. És itt ez megtörtént, minden tekintetben. A látvány, a történet, a szereplők – jók, rosszak és hülyék együtt véve – elérték azt, nemcsak nálam, hogy megemeljem a parókámat és letöröljem vele a nevetéstől (is) kicsordult könnyeimet. Az Így neveld a sárkányod 2, bár sokan azt mondják,  de nem csak gyerekeknek való – vagy akkor mi nőttünk fel túlságosan. Ami mondjuk nem is baj, tekintve, hogy a szereplők is felnőttek, és hozzájuk igazodva a történet is – amiről sikerült minimális spoilerrel áradoznom. Nagy pacsi magamnak.

how to train your dragon 21

Csak ajánlani tudom a filmet nemtől, kortól, sárkányorientálódástól függetlenül, és én már előre is dörzsölöm a tenyeremet, várva a harmadik részt – ami, remélem minél hamarabb életjelet ad magáról. Tudom, hogy csak most jött a második, és én máris követelem a harmadikat, de ilyen az, ha valami igazán beleégeti magát a szívedbe.

 

Így neveld a sárkányodat (2010) ~ Orlissa

Így neveld a sárkányodat 2 – Ilyenből, ebből még! ~ Orlissa

Így neveld a sárkányodat 2 (2014) – Ma is tanultam valamit! ~ Catleen

Így neveld a sárkányodat 2 – Akarom! Mindet! ~ Ixi

Szerző

Hanama
Alapító és szerkesztő

Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Watchaholics
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.