Hú, és megint csak hú! Nos, kicsit vicces volt a mozi előtérben ácsorogni és sikongatni, hogy én márpedig sárkányos poharat akarok. Mindez teljesen normális, már ha az ember kábé hatéves. Sajnos én többször is elmúltam már hat. Aztán még kellett egy adag hiszti is, hogy nincs Viharbogár figura a poharakra. Komolyan, az egyetlen értékelhető lányszereplő sárkányából nem készült figura! Ez felháborító!
Szerencsére mindezt a pohárgyártók számlájára írom, nem a filmére, amit viszont imádtam. Sokkal szebb lett a grafika az első produkció óta, ami elég jó dolog, mert az élményhez jócskán hozzájárult. A sárkányok továbbra is gyönyörűek, Astridnak még jobb lett a sérója – bár szerintem eddig is nagyon jó frizurája volt – és most már Pléhpofa szakállát is megszámolhatom szálanként.
Én másokkal ellentétben egyébként nem gondolom, hogy erre a filmre csak gyerekeknek szabad beülnie. Egy felnőttnek is rengeteget tud adni és még vicces is.
A srácok felnőttek, ez természetesen felvet újabb problémákat az életben. Nehéz úgy evickélni, hogy az ember még a húszas éveiben is a legkisebb férfi az egész szigeten és ráadásul az ő apja a főnök. Viszont egy csomó célját már elérte, csak hát Hablaty szokás szerint nem azt csinálja, amit elvárnának tőle – az én kis lázadó, viking legjobb spanom. Szóval ő elindul felfedezni a környéket Fogatlannal, amíg Hibbant-szigeten sárkányversenyeket rendeznek, nyergeket kovácsolnak és próbálják nevelni a neveletlen sárkányaikat. Ez a felfedező szellem vezet az újabb kalandokhoz.
Tekintve, hogy sokat nőttek öt év alatt hőseink, így a szerelem se marad el, de hála a jó égnek semmi csöpögés, csak a megszokott Hibbant-módra. Tulajdonképpen ez szolgáltatta a legnagyobb poénokat a filmben, ha nem számítjuk az utolsó bekiabálásomat, hogy most már Hablaty lehet Harry Potter. Igen, élmény velem moziba menni.
A jó hangulat tehát már adott volt és mit kaptunk még? Gyönyörű, új sárkányokat. Én majdnem lecseréltem a kedvencemet, Viharbogarat egy új példány kedvéért, de aztán elszégyelltem magam és gyorsan visszatereltem a gondolataimat. Szegény, miket gondolna, ha ezt tudná, ugye megígéritek, hogy nem mondjátok el neki? Köszi.
Egyetértek Hanamával a jégsárkányt illetően, gyönyörű példány és feltétlenül rá akarok ülni, habár szerintem ekkora méretekkel észre sem venné, hogy valaki szeretné épp meglovagolni. Úgy nagyjából a bokájáig érek, nem hiszem, hogy összeroskadna alattam.
Én mindenképpen azt mondom, hogy nézzétek meg. A poénokon túl vannak elgondolkodtató és érzelmes jelenetek is, amik tökéletesen belefértek, és ugyan nem hatódtam könnyekig, mert nem szokásom, de lehet, hogy egy-egy nálam érzelmesebb egyénnek adott esetben még sikerülhet is valami ilyesmi.
Sárkányokra fel!
Így neveld a sárkányodat (2010) ~ Orlissa
Minden jó, ha a vége Alfa – Így neveld a sárkányodat 2 élménybeszámoló ~ Hanama
Így neveld a sárkányodat 2 – Ilyenből, ebből még! ~ Orlissa
Így neveld a sárkányodat 2 (2014) – Ma is tanultam valamit! ~ Catleen
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gonoszkodó sárkányboszorkány, egyben egyetemista tündérlány. Szeretem a fantasyt, a horrort és a pc játékokat. Őzike forever!
Korábbi cikkek
Film2021-09-12He’s all that
Dráma sorozat2021-02-21Frontier 1. évad
Dráma sorozat2020-07-05Spinning out 1. évad
Akciósorozat2020-04-3010 retro sorozat, amit újranéznénk
Trackback/Pingback