Ezt a filmet nagyjából azóta vártam, mióta láttam az első részt, aztán amikor tavaly kijött az első teaser trailer, teljesen bezsongtam – erre tanúim is vannak –, aztán ma. Wow. Erre a filmre megérte várni!
Öt év telt az első rész óta, ami idő alatt Hibbant szigeten egy nagyon is idilli ember-sárkány közösség alakult ki. Ennek nyomán a közben már deresedő Pléhpofa kezd azon gondolkodni, hogy átengedi a törzsfőnöki posztot fiának, ám Hablaty úgy érzi, nem megfelelő a feladatra és inkább járna a még felfedezetlen tájakat, újabb és újabb sárkányok után kutatva. Egyik ilyen útja során botlik bele Eretbe (Eret fiába), a sárkánycsapdászba, aki a kissé mániákus Drago (g-vel, kikérem magamnak, nem k-val, ahogy a filmben hallatszik) Vérdurungnak gyűjti a sárkányokat. Mint az kiderül, Pléhpofa még jó régről ismeri Dragót, akinek visszatérésének hírére az első lépése az, hogy elszigeteli Hibbant szigetét, hogy megvédje annak lakóit – Hablaty azonban biztos benne, hogy képes jobb belátásra téríteni Dragót, azért hát elindul, hogy megkeresse, ám végül út közben valaki egészen másba botlik.
Hát ez a film egyszerűen gyönyörű – ezt szeretném először leszögezni, még mielőtt rátérnék a részletekre, ugyanis először is a mozi hibáiról szeretnék beszélni, viszont nem akarom, hogy úgy tűnjön, mintha a film nem nyűgözött volna le teljesen.
Na, szóval – a történetvezetés néha kicsit botladozott, néhány helyen nem volt a legjobb a ritmus, és pár dolog nem kapta meg azt a drámai felvezetést, ami kijárt volna neki. Erről talán a játékidő tehet, hiszen egy mindössze 102 perces filmről van szó – mi az a 157 perces eljövendő Transformers mellett? –, és tudom, hogy sokat akarok, de lehet, hogy jó lett volna még belerakni egy olyan tíz perc „üresjáratot”, ami alatt jobban fel lehetett volna vezetni a dolgokat. Emellett Drago karakterét én egy kicsit kiforratlannak éreztem – egy pöppet hirtelen tűnt fel a fazon, és igazából nem kaptunk a lelkébe elég mély bepillantást ahhoz, hogy a karakter igazán életre keljen. De rosszfiúnak azért tökéletes volt.
Azt hiszem, a negatívumokról ennyi elég lesz, jöhetnek a pozitívumok.
Maga a történet remekül lett megírva – egyrészt vett egy teljesen új fordulatot, másrészt viszont hű maradt az első részhez, de olyan szinten, hogy egész szép kis párhuzamokat lehet vonni a két film közt, mind szimbólum, mind történetvezetés szintjén. A karaktereik viselkedése, reakciója többek voltak, mint életszagúak – az egymásra találó család gyönyörű volt, a srácok pedig egy az egyben a koruknak megfelelően viselkedtek, hozták azokat az eszement, nagyképű fiatalokat, akik hiszik, hogy sérthetetlenek. A Pléhpofa és Valka közti érzelmi szál is gyönyörű – a táncos jelenet, ami a trailerben is látható, sokkal szebb egészében –, és Hablaty és Astrid szála is nagyon aranyos és finoman adagolt. Sőt, a kettejük közti románcot valahogy sikerült úgy megoldani, hogy végig érezzük a háttérben, ám egy pillanatra sem érezzük úgy, mintha le akarnák nyomni a torkunkon. És igen, ebben a filmben is van dráma, könnyfakasztó jelenet – az írók nem kímélték a karaktereket.
Ami a mellékszereplőket illeti, Eretet kifejezetten bírtam, jó lett volna, ha még egy kicsit több játékidőt kap, bár az szinte biztos, hogy őt még viszont fogjuk látni a következő részben, ahol, gondolom, még jobban kifejtik majd a karaktert. Halvér, Takonypóc és az ikrek itt viszont inkább csak comic reliefként jelentek meg, akik időnként egy ici-picit hozzátesznek a történet előrehaladtához, de nem sokat – mondjuk ezzel igazából nem is volt probléma, mert a többi karakter elvitte a hátán a filmet, ők pedig mindig ott voltak, mikor szükség volt rájuk, hogy némi humorral szolgáljanak.
És igen, Valka – aki ugye Habalaty anyja, ám mivel ez már a trailerből kiderült, azt hiszem, ezzel nem árulok el nagy titkot. (Azért valamin mindenki gondolkodjon el, aki még nem látta a filmet, és fél attól, hogy a trailer minden poént lelő: mégis mekkora csavar lehet a sztoriban, ha a készítők ilyen nyugodtan előre kiadnak egy ennyire fontos információt?) Szóval Valka – ez a nő pontosan úgy viselkedett, ahogy valaki olyantól elvárjuk, aki húsz éve nem járt emberek közt, ám egy igazi érző, emberi lény. Közte és Pléhpofa közt, bár ők ketten nagyon különböznek, tökéletes volt az összhang, és végre azt is láthattuk, honnan örökölte Hablaty azokat a jellemvonásait, amik nem az apjától származnak.
A részletekkel is remekül bántak az alkotók – olyan apróságok köszöntek vissza például, mint a porba (hóba) rajzolás, amiből még Fogatlan tartott bemutatót az első részben. Valamint az olyan mozzanatokért is jár a dicséret, mint hogy például a szemfülesebbek már az első részben kiszúrhatták, hogy Hablatynak van egy sebhely az állán, ám most azt is megtudtuk, hogy szerezte.
A humor is remekül működött a filmben – mind a verbális, mind a vizuális –, talán még jobban is, mint az első részben. Legalábbis annyi biztos, hogy mi nagyon sokszor, nagyon hangosan felnevettünk. Külön kiemelném a sárkányok közti interakciókat, a szereplők beszólásait – amik miatt legalább még egyszer meg kell majd nézni a filmet, mert muszáj lesz kiírni a legjobb aranyköpéseket –, valamint a dilis sárkányos nénit. Igen, mert Hibbant szigeten nem dilis macskás néni van, hanem dilis sárkányos néni.
A látvány pedig – nem is találok szavakat! Nem vagyok túlságosan jártas ebben a témában, de laikusként engem teljes egészében lenyűgöztek. Már az első rész is gyönyörű volt, de azóta valami hihetetlen, hogy mennyit fejlődtek. Minden textúra, minden kis mozdulat, minden szín, minden apró kis hullám a helyén volt. És valahogy… súlya volt a figuráknak. Nem azt éreztem, hogy egy megrajzolt filmet nézek, hanem mintha létező embereket kaptak volna lencsevégre – ez számomra főleg akkor volt látható, mikor Hablaty egyedül suhant a levegőben. A zenébe meg pedig inkább bele sem kezdek.
A szinkron ismét átlagon felülire sikeredett, és szerencsére visszahozták az eredeti szinkronhangokat, valamint az újakat is sikerült nagyon jól eltalálni. Első hallásra a fordítással sem volt problémám (jó, persze nem tudtam összehasonlítani az eredetivel), mindössze egyetlen kis szinkronbakit szeretnék kiemelni: Drago száján egyszer kicsúszik, hogy „ördög”. Na, már most mi egy erősen skandináv hitvilág keretein belül mozgunk – éppen ezelőtt az elszólás előtt nem sokkal kaptunk egy nagyon erős, mitológiával átszőtt monológot –, és éppen ezért nem gondolom, hogy ez a szó teljes egészében beleillik a kontextusba.
Száz (ezer) szónak is egy a vége: az Így neveld a sárkányodat 2 egy bámulatos (de nem gyerek) film. Nevettem, sírtam, nem mertem levegőt venni, és most legszívesebben megnézném még egyszer. Ha a legtöbb mostanában készülő film csak a közelébe érne ennek az alkotásnak színvonal szintjén, Hollywood minden problémája megoldódna. Kudos!
Így neveld a sárkányodat (2010) ~ Orlissa
Minden jó, ha a vége Alfa – Így neveld a sárkányodat 2 élménybeszámoló ~ Hanama
Így neveld a sárkányodat 2 (2014) – Ma is tanultam valamit! ~ Catleen
Így neveld a sárkányodat 2 – Akarom! Mindet! ~ Ixi
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Trackback/Pingback