Tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy ezt a filmet miért nem a cikksorozat első részébe tettem. Na, mindegy, most már ide került, nincs mit tenni. Azért legalább ideért Pinhead bácsi is.
A Hellraisert én először úgy néztem meg, hogy azon tanakodtam, hogy Clive Barker mit szívott és miért dugdossa előlem. Lássuk be, valóban elég beteges film és pont ezért szeretjük. Az első képkockákban máris megismerkedünk a mű központi tárgyacskájával, egy kockával – ami szerintem sokkal vagányabb, mint a Rubik-kocka. A történeti szálat csak ezután vezeti be. Julie és Larry egy költözködés közepén áll egy meglehetősen poros házba, ahol hamarosan igen undorító formában, majd nem sokkal később egy igen rusnya teremtmény ölt testet az emeleti szobában, aki nem már, mint Frank, Larry testvére, valamint Julie szeretője. Az ő kezében láttuk a film elején a kockát, majd később már csak a darabjait láthattuk.
Elég hosszan tart az a rész, amíg Frank a normális testére áhítozik, amiben Julie segít is neki, de a kocka tulajdonosai, a kenobiták nem engednek el csak úgy bárkit, aki már egyszer az övék volt, így a férfit sem. És természetesen azért egy sikoltozó kamasz nem maradhatott ki: Kirsty, Larry lánya, aki természetesen beleüti az orrát abba, amibe nem kéne.
A kenobiták nyomán jó pár ember fejében merült fel, hogy Barker esetleg vonzódik a szado-mazo műfajához, mivel ez sugárzik mind a megjelenésükből, mind a tevékenységükből. Frankkel pedig még a nekrofília is megjelenik a filmben. Egész idő alatt összeköti a testi örömöket a kínokkal, és egy pillanatra sem válnak el egymástól, itt minden van, amit a perverzek és a horror-rajongók keresnek. Mindezt ráadásul elég komolyan vehető formában sikerül a néző elé tenni, ami nem kis teljesítmény.
Tulajdonképpen én csak egy dolgot érzek kicsit hibádzónak, mégpedig azt, hogy tulajdonképpen önmagában megnézni a filmet mit sem ér. A folytatásokkal együtt teljes képet ad, de önmagában nem hiszem, hogy megállná a helyét. Legalábbis elég sok minden rejtve marad, néha kicsit érthetetlen és befejezetlen. Együtt azonban nagyon jól működnek, és talán pont azért sikerültek jól a folytatások, mert valahogy muszáj folytatni. Az ilyesmibe elég gyakran belebuknak a filmkészítők, úgyhogy ez egyúttal pozitívum is lehet.
Természetesen nem hagyható ki az irományomból fentebb gyakran emlegetett Clive Barker, akinek a novelláján alapul ez az egész film, aki mindezt megrémálmodta, és aki még Stephen Kingből is elég elismerő szavakat csikart ki ezzel. Ez azért elég jó reklám, tekintve, hogy hallottunk már tőle csúnya kritikát is, amelyen az illetékes író igencsak elszégyellhet magát (de nem égetem le és nem mondom meg ki az). Szóval ezek után el lehet hinni, hogy a csávónak azért elég jó fantáziája van – mellesleg, a Korbács is az ő tollából érkezett.
Én majdhogynem kötelezővé tenném, ha valaki rajongónak szeretné kikiáltani magát, mert egy ilyen film nem fog velünk szembe jönni minden sarkon – ez utóbbi a problémám egyébként a zombis filmekkel, hogy túl sok van belőle és ritkán ötletes. Igaz, utána némi részeges tántorgás esetleg várható.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gonoszkodó sárkányboszorkány, egyben egyetemista tündérlány. Szeretem a fantasyt, a horrort és a pc játékokat. Őzike forever!
Korábbi cikkek
Film2021-09-12He’s all that
Dráma sorozat2021-02-21Frontier 1. évad
Dráma sorozat2020-07-05Spinning out 1. évad
Akciósorozat2020-04-3010 retro sorozat, amit újranéznénk
Trackback/Pingback