Mondanám, hogy vadászok a béna magyar címet viselő filmekre, de ez nem lenne igaz, ugyanis nem kell nagyon mélyre ásnom ahhoz, hogy ilyen és ehhez hasonló címadásokra bukkanjak.
Danny (Paul Rudd) és Wheeler (Seann William Scott) a Minotaur energiaitalt gyártó cég promótálásával középiskolásoknak tartanak drogprevenciós előadásokat. Míg Wheeler élvezi az életet annak minden jóságával, addig Danny kizárólag a negatívumot látja a dolgokban. Ez a pesszimizmus vezet el ahhoz, hogy barátnője, Beth (Elizabeth Banks) is szakít vele, mikor megkéri a kezét. Ennek következtében Danny kissé kiakad, és egy szerencsétlen – ám azért elég vicces – baleset következményeként mindkét srác elveszíti a munkahelyét, de a hab a tortán, hogy akár le is csukhatják őket.
Beth, mint ügyvéd eléri a bírónál, hogy a két jómadár letöltendő börtönbüntetés helyett közmunkaprogramban vehessen részt. És itt jön az igazi fekete leves, ugyanis gyerekekkel kell együtt dolgozniuk, amolyan pajtás-rendszer féleségben. Wheeler a nagydumás Ronnie-t (Bobb’e J. Thompson), míg Danny a szemüveges gyíksrácot, Augie-t (Christopher Mintz-Plasse) kapja. Ők négyen megtanulnak alkalmazkodni egymáshoz, új erényeket fedeznek fel magukban, és végre képesek lesznek örülni az apróbb dolgoknak is.
A film irtó aranyos, bár nem valami nagy alkotás, de én ezt nem is vártam el tőle. Szórakoztató, amolyan szombati matinéfilm, káromkodással és bájjal fűszerezve. A poénok ügyesek, néhol még eredetiek is, és plusz pont jár azért, mert egyáltalán nem volt benne semmi undorító. A Kiss-kiszólásokért pedig megemelem a kalapom – na, pontosan így kell valami kifigurázva piedesztálra állítani.
A karakterek sablonosak, de lássuk be, itt a több csak rontott volna a helyzeten. Paul Rudd szerintem zsigerből nyomja a morcos karaktert, Seann William Scott hozza a már tőle megszokott Stifler-figurát az Amerikai Pite filmekből – most komolyan láttatok tőle bármi mást? –, de azt azért lássuk be, hogy abban a karakterben annyi a kiaknázatlan lehetőség, hogy én csak örülök minden egyes felbukkanásának a filmvásznon. Az Augie-t alakító Christopher Mintz-Plasse nagyon cuki itt, nem könnyű felismerni, főleg a Ha/Ver filmek után, ahol mellesleg ő játszotta a kedvenc karakteremet is.
Egy dolog volt zavaró benne, és az a szociális munkát felügyelő Sweeney, azaz Jane Lynch. A színésznőt még mindig nem tudom hova tenni, mert ugyan nagy tehetségnek tartom, de a szerepe inkább zavaró, mintsem vicces – bár nem néztem a Gleet szóval lehet, hogy azért.
Nem egy többször-nézős darab, de ez nem is baj, mert ez egy kellemes hangulatú, lazítós kis film. Arra tökéletes, hogy az ember hátradőljön, kifújja a levegőt és pihentesse az agyát a komolyabb megterhelés előtt vagy után.
Csak nekem tűnik úgy, mintha a Példátlan példaképek lenne a Gyakornokok „múzsája”?
Szerző

-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
Trackback/Pingback