Oldal kiválasztása

wallflower

Az volt a sorsom, hogy elolvassam ezt a könyvet. Valahogy furcsa csavar nyomán folyton-folyvást belebotlottam: egy barátom, mindenkori könyv-haverom írt nekem egy pár hete, és erről a könyvről áradozott – szó szerint azt mondta, hogy ez a könyv a tökéletesség maga –; meglátogattam a régi kolim, aminek a könyvtára éppen akkor szerezte be a kötetet; egy blogger, akit még a múltkor ismertem meg egy könyvbemutatón ódákat zengett a sztoriról Facebookon; a végén pedig kiderült, hogy az egyik legjobb barátom is éppen ezt olvassa. Úgyhogy igen, egyszerűen nem hagyhattam ki.

A tizenöt éves, csendes, félénk Charlie most kezdi a középiskolát, és bár nem számít arra, hogy lesznek barátai – főleg azután, hogy egyetlen gyerekkori barátja öngyilkos lett. Ám két végzős, a homoszexualitását nemigen titkoló Patrick, és mostohanővére, Sam, akihez Charlie nagyon is vonzódik, a szárnyaik alá veszik, bevezetik egy nagyobb baráti társaságba, és megmutatják neki, milyen is lehet az élet, ha az ember nem csak figyeli, hanem részt is vesz benne.

Nehéz beszélnem erről a könyvről – olvastatok már valaha olyat, amit kinyitottatok, és rögtön a bűvkörébe vont titeket? Egyszerűen megragadott titeket, és nem eresztett? Na, ez a könyv pontosan ilyen volt számomra. Azalatt a nagyjából huszonnégy óra alatt, ami kellett, hogy a végére jussak, mintha egész végig valami– melankólia-búra alatt lettem volna, teljes összhangban a regény narrátorával, aki, bár úgy tűnik, többé-kevésbé boldog, valójában végig kínozza a depresszió.

Charlie sebesült. Nem látjuk pontosan, hol is vannak a sebek, de attól ez még így igaz. Egyedül van, nem több, mint egy kívülálló, egy megfigyelő, valaki, aki a saját álmait és vágyait félrerakja, hogy mások kedvében járhasson, hogy, legalábbis valamilyen szinten, szeressék. Amikor viszont ő szeret, akkor teljes szívével szeret – nincs semmi, ami megállíthatná, viszont amikor megbántják, az is rettenetesen fáj neki. Arra vágyik, hogy elfogadják, hogy megértsék. Egy puszi, egy „szeretlek” a nővérétől vagy az anyjától már elég, hogy jó napja legyen. Ő ilyen egyszerű lélek – és egyszerre mégis hihetetlenül mély és bonyolult karakter.

Értitek, mire gondolok?

A másik dolog ezzel a könyvvel kapcsolatban, hogy nem vonja be cukormázzal a dolgokat – van benne szex, pia, drogok és Rocky Horror Picture Show, többek közt. Nem mintha ez probléma lenne, csak gondoltam, előre figyelmeztetem a reménybeli-jövendőbeli, érzékenyebb olvasókat.

És jobban belegondolva, talán azért fogott meg annyira ez a könyv, mert nekem címezték – és nektek is, és bárkinek, aki olvassa. Ez ugyanis egy levélregény, vagyis egy az egyben levelekből áll, melyek mindegyike Charlie „kedves barátjá”-nak szól, akit sosem neveznek meg, úgyhogy azt kell feltételeznünk, hogy ez a barát nem más, mint az olvasó. Amúgy pedig ezeken a leveleken keresztül nem csak Charlie életében nyerünk bepillantást, hanem abba is, hogy virágzik ki írói stílusa: a könyv elején a levelek eléggé csapongók, fókusztalanok, kicsit befigyel a stream of consciousness – „gondolatfolyam”, a gondolatok szabad, néha kusza áramlása –, de ahogy haladunk előre, úgy lesznek egyre rendezettebbek, amiért még egy plusz piros pont jár a regénynek.

Nem akarok vég nélkül dumálni a sztoriról, úgyhogy már csak egyetlen dolgot mondok: tessék szépen elolvasni. Komolyan, nem viccelek. Nyomás a legközelebbi könyvesboltba, könyvtárba, baráthoz, akinek van példánya, és essetek neki. Nem fogjátok megbánni.

Szerző

Orlissa
Alapító és főszerkesztő-helyettes

A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.