Búúú pont hu! Itt az internetes szellem. Remélem, még nem unjátok a kísérteteket, de ha igen, akkor megígérem, hogy legközelebb nem róluk lesz szó. Ezúttal a terítékünkön a kopogószellemek szerepelnek. Lessünk bele!
Hiszitek, vagy sem, az egész filmben a kezdőjelenet a kedvencem. Horror esetében kicsit vicces pont egy ilyet választani – mivel a film azzal indít, hogy a főszereplő család kutyája rosszalkodik –, mégis ez lett a favorit. Teszem hozzá, az utána következő képsorok is elég ütősek. Nos, a ritka dolog, hogy ezek a készítők tudták, hogy a gyerektől állati hatásos lesz majd ez az egész.
A történet főhősei a Freeling család tagjai, közülük is pedig leginkább Carol Anne, a legkisebb gyerek. Már a film elejétől fogva valami rejtélyes tévéemberekről beszél, akik szólnak hozzá, majd a kutya megugatja a falat, később pedig a székek kezdenek mozogni a konyhában. Egy idő után a család többi tagjának sem lehet nyugta. Carol Anne ugyanis eltűnik és ekkor hőseink belátják, hogy ez már nem a hétköznapi emberek szakterülete. Azonban ezek a jelenségek még egy szakembernek sem egyszerű és megszokott.
Nagyon jól működik a filmben a feszültségkeltés, főleg a gyerekeken keresztül. A gyerekekről és az állatokról az a hír járja, hogy sokkal érzékenyebbek a paranormális jelenségekre, ezt pedig nem csak remekül felhasználják, de még a kicsik természetéből adódó sajátságokat is bedobják, hogy fokozzák a hangulatot. A vihar, a bohóc és hasonló ijesztő dolgok.
A szülőket én személy szerint kifejezetten ellenszenvesnek találom. Már a film legelején is tisztára úgy viselkednek, mint két kamaszgyerek. Persze, én elhiszem, hogy a nosztalgiázás vicces és beletorkollhat bizonyos dolgokba, de számomra ez mégis természetellenesnek hatott. Továbbá az már határozottan felháborított, amikor a tárgyak mozgásának demonstrálására a kislányt használta fel a kedves anyuka. Csak az én anyámnak nem jutna eszébe ilyesmi és emellett ráadásul ő cseppet sem találná viccesnek vagy menőnek?
A színészi játékot sokan szidják, én azonban ezzel nem értek egyet. A probléma nem a színészekkel, hanem a karakterekkel van. A film jó, viszont Freelingéket mindennek lehet nevezni, csak jól kidolgozott szereplőnek nem. Egyszerűen nem lehet őket komolyan venni. Ez viszont nem a színészek hibája, hanem az egyébként remek sztori írójának. Furamód mindössze két komolyan vehető családtag van a filmben, azok pedig a gyerekek. De a felnőttek… Inkább jobb nem beszélni róluk, mert valami röhejesek.
Amit még nagyon szoktam szeretni, és emellett kicsit groteszk is, ha a szörnyűségek környezete egy napsütötte, vidám város. Lágy szellő, jó kedélyű reggeli, virágok. Az ember többnyire sötét és borongós közeget vár, főleg, ha szellemekről van szó. Én viszont csípem, ha ez nem így van, de ezt persze nem mindig sikerül jól kihasználni – ahogy az ellenkezője sem mindig hatásos. Számomra ugyanis fontos, hogy attól függetlenül, hogy valahol szörnyű események zajlanak, az élet még megy tovább, és bizony van, amikor az ember nem teheti meg, hogy csak úgy kivonja magát a hétköznapokból kevésbé hétköznapi események miatt.
Én kifejezetten kedvelem ezt a filmet. Mindennek nevezhető, csak nem normálisnak. Kicsit esetlen is néha, de pont ettől szerethető. Na, és most hívjuk a szellemirtókat!
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gonoszkodó sárkányboszorkány, egyben egyetemista tündérlány. Szeretem a fantasyt, a horrort és a pc játékokat. Őzike forever!
Korábbi cikkek
Film2021-09-12He’s all that
Dráma sorozat2021-02-21Frontier 1. évad
Dráma sorozat2020-07-05Spinning out 1. évad
Akciósorozat2020-04-3010 retro sorozat, amit újranéznénk
Trackback/Pingback