Bevallom töredelmesen, egy nagyon piti, sekélyes, szégyenletes okból döntöttem úgy, hogy adok egy esélyt ennek a filmnek: jó benne a pasi. Aztán végignéztem, és majdnem bőgtem egy sort.

Tessa Scott (Dakota Fanning) haldoklik. Már négy éve, hogy küzd a leukémiával, ám az orvosok szerint már nincs esélye legyőzni a betegséget, ezért úgy dönt, abbahagyja a kemót, és utolsó hónapjait azzal tölti, hogy véghezviszi a bakancslistáján lévő, elég nagy százalékban rizikós dolgot – mint például, hogy kipróbál valami drogot és meglovasít egy-két cuccot egy boltból. Ebben segítségére van legjobb barátnője, Zoey (Kaya Scodelario), valamint valamilyen szinten Tessa a családtól külön élő édesanyja (Olivia Williams), miközben édesapja (Paddy Considine) mindent megtesz, hogy megóvja és megmentse lányát, öccse, Cal (Edgar Canham), pedig nem igazán tudja, hogyan is kezelje a tényt, hogy nemsokára elveszti nővérét. És ekkor lép be még a képbe Adam (Jeremy Irvine), a szomszéd srác, akivel Tessával szinte rögtön egymásba zúgnak.

Igen, tudom, egy újabb rákos film, ráadásul tinikkel (bár a témába vágó most, a Csillagainkban a hiba fényében, amit amúgy még nem láttam, és nem is olvastam). Igazából pontosan azt hozza, amit egy ilyen filmtől várni lehet, megvannak a több-kevesebb sikerrel használt, kötelező klisék, csak úgy, mint a végén az elkerülhetetlen tragédia – azt hiszem, ez azért nem minősül spoilernek. Viszont az, amit az expozíció és a tragédia között művel néha egészen élvezetes.

A film eleje gyenge – legalábbis nekem nem tetszett. Érdekes a felütés – Tessa és Zoey két, frissen megismert srác házában éppen azt beszéli meg, melyikőjük melyikkel bújik ágyba –, ami igazából egy kicsit alpári felhangot ad a kezdésnek, és ez egyrészt persze érdekes, másrészt viszont engem kifejezetten taszított. Sőt, bevallom, az elején Tessa is erősen irritált – persze, értettem, mit miért tesz, de akkor is bicskanyitogató volt a stílusa, és idegesített, hogy tulajdonképpen magasról tett mindenre és mindenkire maga körül. És hogy teljes legyen a kép, még azt is szeretném megjegyezni, hogy a jelenetek is elég mozaikszerűen – jó nagy hézagokkal kapcsolódtak egymáshoz, ami miatt szintén húztam a számat.

Aztán úgy a film fele-kétharmada felé úgy beindulnak a dolgok – először talán a tengerparti jelenetre kaptam fel a fejem, majd végül Adam kis magánakciója miatt dobbant egyet a szívem –, és onnantól kezdve már viszi a nézőt a lendület, vége az akadozásnak. Tessa is egyre szimpatikusabb lesz – végre rájön, hogy nem csak arról van itt szó, hogy ő meg fog halni, hanem arról is, hogy kiket hagy maga után –, a körülötte lévők is kinyílnak, látunk pár szép összeomlást, könnyeket, szép nagy érzelem löketeket, ami persze mind klisé, és gyakorlatilag a téma kötelező velejárója, de attól még működnek. Ezen felül pedig a film még meg is fogalmaz pár szép gondolatot, amiből igaz, most egy sem jut szó szerint az eszembe, de a lényeg, hogy a karakterek néha sziporkáznak – kicsi szikrákkal –, és egész okos dolgokat mondanak.

Persze ezek után sem szabad többet várni a filmtől, mint tématársaitól – mint mondottam, a sztori az ismert téglákból építkezik, csak más sallangot használ malterként. Amire viszont számít a néző, azt egész szépen hozza – főleg a második félidőben –, úgyhogy megvannak a szép, érzelmi ívek, a románc, na meg a végső, katartikus tragédia. Könnyelválasztás-beindítónak tökéletes, meg aztán, ha másért nem, hát a látványért érdemes megnézni – értem én a látvány alatt az angol táját és Jeremy Irvine szép kék szemét.

Szerző

Orlissa

Alapító és főszerkesztő-helyettes

A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.

Korábbi cikkek

• Családi film2023-02-02Asterix és Obelix: A középső birodalom
• Esemény2021-10-30Vigyázz, kész… regény!
• Film2021-08-05Ismerős vizeken — Dzsungeltúra
• Film2021-07-14Nem jó, de legalább bájos—Szerelmek, esküvők, és egyéb katasztrófák