A fergetegesen erős pilot igen magasra tette a lécet, és a második epizódnak bizony sikerült is megugrania, a már jól megszokott AMC minőségben.
Miután Joe feldobta a Cardiff Electronicsot az IBM-nél, ment a nagy hüledezés mindenki részéről, de persze ő már bőven bekészült a megoldással. Szegény Gordonban a vér is megfagyott az ügyvédek láttán, de a vállalat vezetőjét, John Bosworth-ot ez még inkább feltüzelte, és minden második percben átkot szórt Joe fejére. Ezért viszont egyáltalán nem lehet hibáztatni, hiszen nemcsak a vezetői állása, hanem a huszonkét év alatt felépített cég léte is veszélybe került.
Az IBM persze felsorakoztatta az ügyvédeit, ami inkább tűnt öltönyös hadseregnek, mint jogi doktorátussal rendelkezőknek. A számítógépek világában a legális és illegális tevékenységek és tartalmak már a kezdetektől fogva összetartoznak. A technológia (már akkor is és most is) olyan ütemben fejlődik, amelyet lassan képtelen lesz követni az ember. Itt nincs fekete vagy fehér, csak az árnyalatok megannyi variációja.
Joe természetesen jól kiképezte csapatát: Gordon, Cameron és John is pontosan azt mondják, amit kellett ahhoz, hogy az ügyvédek végre eltűnjenek az épületből, és ez sikerült is. A röhej az egészben, hogy ez volt a könnyebbik fele a dolognak, ugyanis mostantól meg kell építeniük egy újfajta számítógépet. Joe két dolgot vázolt fel, amit el akar érni, hogy a leendő gép legyen kétszer olyan gyors és fele árba kerüljön a fogyasztóknak. Gordon és Cameron szerint is lehetetlen a dolog, aztán jó mérnökhöz híven Gordon agya egy perccel később máris a megoldáson pörgött, annak ellenére, hogy Cameron ott balhézott vele. Persze Joe-nak volt esze és kávézás közben a konyhából figyelte a marakodókat, ördögi vigyorral kísérve – említettem már, hogy Lee Pace mennyire helyes?
John persze már alig várja, hogy kipenderítse a két rebellist, de ezt jelenleg még nem teheti meg, így hallgatván Joe-ra, belemegy a játékba. Joe nemcsak egy új számítógépet szeretne kreálni, hanem meg szeretné változtatni az egész számítástechnikát, átformálni az emberek életét és hétköznapjait. Ehhez pedig a legjobb mérnökének egy új iroda is dukál. Gordon nagyon bájos volt, mikor elfoglalta új helyét, én is pont ezeket csináltam volna az ő helyében.
Az IBM viszont nem lenne az ami, ha nem venne revansot a Cardiff Electronicson, ez a tett pedig durvább lesz, mint amire bárki is számított volna, és sajnos ebbe a csoportba Joe is beletartozik.
Nekem nagyon bejött a sorozat, de aggódom, mivel csak egy rétegnek szól, a mérnököknek. Legalábbis sokan ezt hiszik, de higgyétek el, a Dr. Csontban bonyolultabb kifejezések hangoznak el, mint itt, mégis töretlen népszerűségnek örvend. Az esetek nagy részében, úgy a Halt and Catch Fire-ban is szépen elmagyarázzák az érthetetlen szóösszetételeket, ezt pedig gyönyörűen belesimítva a sorozatba teszik, ugyanis a szereplők közül sokan visszakérdeznek, hogy mi is ez pontosan. Az aggodalmam másik forrása az, hogy az amerikai nézettsége elég alacsony lett, de bízok abban, hogy az AMC logó és a profi színészek egyre több és több embert csábítanak a sorozathoz.
Szerző

-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!