Ez a film is már egy ideje a látóteremben volt, de valahogy sosem jutottam el addig, hogy meg is nézzem – talán a férfi főszereplő miatt, én sem vagyok benne teljesen biztos –, most viszont végre rávettem magam, és azt kell, hogy mondjam, nem bántam meg.
1931. Jacob Jankowski (Robert Pattinson) élete egyetlen pillanat alatt omlik össze – állatorvosi záróvizsgáján a dolgozat mellől állítják fel, hogy közöljék vele, szülei szörnyet haltak egy autóbalesetben. Hogy a fiú egyetemi oktatását fizessék, a család jelzálogot vett fel a házra, így Jacob még azt is elveszíti. Teljesen összetörten, gyalog indul el Albany felé, hogy majd ott munkát talál, ám ekkor elzakatol mellette egy vonat, amire felkapaszkodik – csak ekkor szembesül vele, hogy a jármű egy vándorcirkuszé. Miután a külvilágban nem maradt senkije, úgy dönt, állatorvosként csatlakozik a cirkuszhoz, majd nemsokára, az események alakulásának hála, a cirkusz új elefántjának a gondozója is lesz. Munkája során közel kerül az elefánt lovasához, a főattrakcióhoz, Marlenához (Resse Witherspoon), akibe lassan reménytelenül beleszeret. Csakhogy Marlena már a cirkusz távolról sármos, ám valójában agresszív és kegyetlen tulajának, Augustnak (Christoph Waltz) a felesége.
A sztori a végletekig lecsupaszítva talán nem is lenne olyan nagy szám – szerelmi háromszög, csak olyan milliószor lett már ellőve –, ám ebben a szituációban, a vándorcirkuszok világába helyezve, valami baromi ütős. A folytonos mozgás, a sátorváros pillanatok alatt történő felhúzása és a lebontása, az illúziók, a hazugságok, a trükkök… Wow. Nagyon szép a Jacob és August karaktere közti ellentét is, pontosabban az, hogy a szemükben mennyit is ér egy élet, legyen az emberé vagy állaté: Jacob tisztel minden életet, de ha már csak fájdalom jutna annak a lénynek, akkor tudja, jobb elengedni; August viszont mindent a shownak rendel alá – addig van valakinek értéke, amíg fel lehet használni a műsorban, pénzt lehet csinálni belőle.
Jacob és Marlena kapcsolata is tetszett a maga módján, főleg, ahogy egymásra találtak az állatok iránt szeretetük nyomán. Apropó, igen: az állatok iránti szeretet és tisztelet egy nagyon erős motívum a történetben, amivel jól is bánnak, úgyhogy, ha állatbarát vagy, készülj fel rá, hogy nagy eséllyel meg fogod könnyezni a filmet. Na, szóval, igen, a „maga módján” tetszett a kapcsolatuk – amin viszont nem tudok túllépni, az a casting.
Nem csak arról beszélek, hogy szegény Robert Pattinson kicsit elásta magát nálam, meg arról, hogy ettől elvonatkoztatva is igencsak harmatgyengén szerepel – nagyjából egy arckifejezése van a pasasnak, a „teljes belső elégedettség” – hanem arról, hogy basszus, ez a két színész, akik itt most szerelmesek egymásban, laza hét évvel ezelőtt a film előtt még anyát és fiát alakították! Úgy bizony: a 2004-es A hiúság vásárában Robert Pattinson játszotta Reese Witherspoon karakterének fiát, igaz, ha jól tudom, a végső verzióból kivágták a jeleneteit, és ezeket csak a DVD-n lehet megtalálni. De ettől függetlenül én tudom, hogy a fiát játszotta, és ez baromira zavar, emiatt nagyon nem tudom elhinni, hogy ők itt most szeretik egymást (drága casting rendező, erre illett volna figyelni!).
Amúgy érdekesség, hogy ez is egy könyvadaptáció, méghozzá Sara Gruen regényéé, amit még a 2005-ös NaNoWriMo (National Novel Writing Month – „országos regényíró hónap”, egy 2001 óta tartó, évenként megrendezett kihívás, melynek résztvevőinek feladata, hogy november folyamán egy legalább ötvenezer szavas történetet írjanak) keretein belül alkotott – és azért egy ilyen sztorit összehozni laza egy hónap alatt nem semmi!
A Vizet az Elefántnak egy nagyon erős, nagyon megható – még úgy is, hogy az utolsó két jelenet kicsit már giccsbe hajlik – film, amit igazán érdemes megnézni, főleg akkor, ha az ember nem akad fenn a castingon. Bár nekem ez nem jött össze, de azért még így is élveztem.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
