Nos, Norihiro Yagi mangája az egyik, ha nem a legkedvesebb számomra az elmúlt évekből, szóval ne csodálkozzatok, ha kicsit elfogult leszek vele szemben. De akinek már volt hozzá, vagy a belőle készült animéhez szerencséje, az meg fogja érteni miről is csicsergek.
Claymore: maga a szó egy Európai, kétkezes hosszúkardot jelöl, ami az alapfelszerelése hőseinknek, akik bár törékeny nőknek tűnnek (sokadik pillantásra is), ám egy vadállat ereje van bennük. Ők a Claymore-ok vagy gúnynevükön ezüst szemű boszorkányok. Elit harcosok, akiket eme alternatív középkori világ csúcsragadozói – a yomák – ellen képeztek ki. De nagy áron. Ugyanis ezen alakváltó, emberrel táplálkozó lényekkel szemben csak az tudja felvenni a versenyt,a ki részben maga is az, és az emberek ezért is tartanak megmentőiktől. Nem nézik őket embernek, mondjuk, erre rá is szolgál vagy jéghideg, és kissé szadista természetük, ám mint mindennek az életben, ennek is megvannak az okai.
Hősünk, a negyvenhetes sorszámot (rangsorolás szerint a leggyengébb) viselő Clare múltja minden, csak nem vidám (SPOILER): egy yoma rabszolgaként kezelte, majd egy Claymore, Teresa – az akkori egyes számú – vette magához, ám e boldogság is csak szellőillatú volt. Azóta Claret csak a bosszú élteti, egészen addig, míg meg nem ment egy kisfiút, Rakit és az mellé nem szegődik, aki annak rendje és módja szerint változtatja meg az életét. Sablonos? Annak hat, de mégsem. E két szereplő, bár jellemükben ég és föld, mégis ez a kettőség teszi őket elválaszthatatlanná.Ha már szereplők, kiemelnék egy, a cím miatt is fontos karaktert: Helen – rangja szerint a huszonkettes –, egy nagy kivétel a claymore-ok között, szeret enni, piálni, poénkodik, cinikus a végtelenségig és ő ettől embernek érzi magát. Ez a legfontosabb, amit ő kimond a részek alatt nem is egyszer. Ugyanis néhány társa sem érzi már igazán – az emberek és a yomák miatt is –, emberinek önmagát, ám Helen szavai eszükbe juttatják, hogy kik is ők valójában.
A mangára nem lehet panaszom, mondjuk párszor előfordult, hogy nem tudtam melyik szereplőt is látom, de a kezdetektől láthatóan fejlődött Yagi. Az animére viszont elég mérges vagyok. Jó, nem egyszer láttam már, hogy a manga még fut, ám az animét lezárták. És az Ao no Exorcist óta tudjuk, hogy ez nagyon rosszul is el tud sülni. Hát sajnos ez a Claymore esetében is így volt. Finoman szólva is pocsékul lett lezárva, és mivel az anime 2007-ben futott, nem hiszem, hogy összevissza törnék magukat egy folytatás miatt. Pedig azt az irányvonalat, amit most a manga felvett, nagyon megérné vászonra vinni, már csak a kevés megmaradt rajongó miatt is.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Trackback/Pingback