Valahányszor csak eszembe jut ez a sorozat, elönt a nosztalgia – még hetedikben-nyolcadikban ez volt a nagy kedvenc, emiatt kezdtem elmerülni a Marvel-világban, ennek nyomán olvastam az első képregényem. Jobban belegondolva, ez a rajzfilmsorozat indított el a geekséghez vezető úton. Ennek megfelelően kicsit elfogult is vagyok irányában – bár elfogultság ide, vagy oda, az X-men: Evolution még a hibáival együtt is egy jó sorozat.
Mint ahogy már a Wolverine and the X-men kritikámban említettem, ha valakinek az lenne a terve, hogy elmerül az X-men világában, annak talán legjobb, ha az Evóval kezd. A sorozat alkotói egy az egyben újraértelmezték az univerzumot, ugyanis egy merész lépéssel középiskolai környezetbe helyezték a karaktereket, és elkezdték elölről mesélni a történetet: az új diákok egyenként érkeznek Charles Xavier intézetébe, miközben Magneto és Mistique is erősíti sorait. Emiatt az első évad első fele teljes egészében arra megy el, hogy kettesével-hármasával bemutatják az új szereplőket – ennek az az előnye, hogy kellemes tempóban adagolják az írók az információkat, a hátránya pedig az, hogy igazi, nagy ívű történetvezetésre nem marad idő.
Mondjuk azt tisztáznunk kell, hogy az Evo, és annak is főleg az első évada, inkább épít a karakterekre, mint akcióra – és a karakterekkel nagyon is jól bánik! Az írók egy pillanatra sem felejtik el, hogy az X-men tagjai – a Professzort, Logant és Ororót leszámítva – kamaszok, és ennek megfelelően a karakterek ehhez mérten is viselkednek: felelőtlenek, apróságokon felkapják a vizet, nagy a szájuk, piti dolgokon kapnak össze, keresik a helyüket a világban. Számomra még közülük is kiemelkedett Vadóc, aki ebben az újraképzelésben adja a kemény goth csajt a felszínen, miközben belül nem több, mint egy rémült, érzékeny kislány.
Persze ennek az a hátulütője, hogy kalandjaik gyakran kicsit laposak, főleg az évad első felében – a másodikban azért már emelkednek kicsit a tétek, a finálé pedig már-már epic, igaz úgy, hogy valódi felvezetése nincs is. De bármennyire is felpörögnek az események, azért az akció résszel voltak néha problémáim, leginkább amiatt, hogy egyes esetekben képtelen voltam összerakni, mi is vezérli a karaktereket. Meg hát azért előfordultak kisebb-nagyobb bakik és logikátlanságok is – utcai ruháról történő random váltás egyenruhára, Scott autója egyszer két-, másszor ötüléses, kameraszöggel változó háttér… Hogy csak párat említsek. De igazából meg ez sem zavarja annyira az embert, mert ezzel egy időben a narráció kifejezetten magával ragadó.
A vizualitást tekintve a karakterdesignok kicsit szögesebbek, mint a Wolverine and the X-menben, de attól még szépek, sőt, arányaikat tekintve nekem itt még jobban is tetszettek – már ha eltekintünk a borzalmas tüdőgatyáktól, amiket szinte minden egyes férfi karakter visel. Viszont amiért jár a piros pont, az az, hogy az egyenruhák nem csak dísznek vannak, hanem többé-kevésbé funkcionálisak (értsd: nincs indokolatlan dekoltázs, se hasvillogtatás).
Szóval jó kis sorozat az X-men: Evolution a hibáival együtt is, amit meleg szívvel ajánlok mindenkinek – főleg annak tudatában, hogy az események csak ezek után fognak igazán beindulni!
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Trackback/Pingback