Azért a rengeteg amerikai – megtűzdelve egy-egy francia, görög, netalántán jeruzsálemi helyszínnel – sztori közt ne felejtsük el, hogy mi is tudunk, ha akarunk, ráadásul nem is akármilyet!
A történet lazán – nagyon-nagyon lazán – Fenyő Miklós fiatalkorára épít: a kamasz Miki (Szabó Kimmel Tamás) több év amerikai, nagy kanállal falt élet után visszatér a legvidámabb barakkba a hatvanas évek elején, és nagyon hamar rá kell döbbennie, hogy többé már nincs Kansasben. A szocialista Magyarországon Buddy Holly egyszerűen csak „budi holi”, a whisky kuriózum, a rock’n’roll pedig – legalábbis a fejes szemében – irtandó. És ha ez még nem lenne elég, a régi bandájából is kitúrta Röné (Fenyő Iván), az enyveskezű és –hajú autószerelő, és régi szerelme, Vera (Kiss Tünde) is keresztülnéz rajta. Viszont öröm az ürümben, hogy indul a Ki-Mit-Tud?, amin Mikinek is, Bigali elvtárs (Scherer Péter), a kerületi pártfelelős jóvoltából kötelezően ajánlott jelleggel részt kell vennie. De csalódnánk is a srácban, ha így vagy úgy ne csempészne némi rock’n’rollt és amerikai életérzést a szürke magyar valóságba.
Tudom, én is szkeptikusan állok a magyar közönségfilmekhez, nekem is volt balszerencsém olyan darabokhoz, mint például az Álom.net (amiből tíz perc is erőteljes agysejt-elhalást okozott), vagy a 9 és ½ randi (amit viszont még egy rossz döntés nyomán moziban néztem végig), viszont azt sem szabad elfelejtenünk, hogy musicalben viszont királyak vagyunk. Nem túlzok – jók a saját, magyar musicalek (Szentivánéji álom, Szép nyári nap…), és tényleg a rendezésekre sem lehet panasz, miután sorra kapják meg a színházaink a non-replica jogokat (A szépség és a szörnyeteg, Mamma Mia…). És ez a tendencia itt is megjelenik – állítom, hogy a Made in Hungária sikerült olyan jól, hogy azt még a nemzetközi piacon is fel lehet vállalni.
Jó, persze már az alapanyag is hálás: a Hungária dalai valamilyen szinten minden magyar ember fülében benne vannak, azon meg már meg sem lepődünk, hogy a saját hülyeségünkből és nyomorunkból csinálunk viccet – vagyis ebben az esetben a hatvanas évek abszurditásából. Ennek megfelelően a film humora nagyon pimasz, nagyon élénk, és nagyon szórakoztató – nekem például nagy kedvencem az NDK-s lányok első jelenete. A színészi játék, a zene, a hangulat, mind nagyon jól el lett találva, egyedül talán az itt-ott kicsit széteső sztorira lehet panasz, ám a narráció van olyan gördülékeny, hogy ez nem akasztja meg a nézőt.
Azért a történelmi korrektségbe nem szabad nagyon beleásnunk magunkat – mert az nem sok van. Összességében persze megvan a hatvanas évek-feeling, de azért egyre-másra befigyelnek olyan dolgok, amik nem voltak, vagy nem éppen úgy voltak, mint ahogy azt a film beállítja (egy frissnek beállított, akkor már öt éves lemez itt, egy csak a következő évtizedben megjelenő fejhallgató-design ott…). Mondjuk, bevallom őszintén, engem, mint a kilencvenes évek szülöttét ezek a kis anakronizmusok egyáltalán nem zavartak.
A film alapjául szolgáló színpadi musicalt amúgy 2001-ben mutatták be hasonló, de nem egészen azonos történettel a József Attila Színházban, ahol hosszú évekig futott. Valamint annyit még hagy tegyek hozzá a cikkhez, hogy nem a Made in Hungária az egyetlen Hungária-musical, ugyanis ott van még a Hotel Menthol, ami egy igazi rock’n’roll tündérmese.
Szóval akár magyar, akár nem, ettől a filmtől nem kell tartani – sőt, kifejezetten ajánlom a megtekintését, főleg azok számára, akiknek éppen nagy szüksége van két óra könnyed szórakozásra. De vigyázat! A film megtekintése a szőnyeg felcsavarását és leküzdhetetlen táncolni vágyást okozhat!
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Trackback/Pingback