Oké, most értünk el a hivatalosan is legdrámaiabb részhez. Amikor elkezdtem ezt a sorozatot nem gondoltam volna, hogy lesz olyan epizód, amin épphogy csak tudok mosolyogni – de ez most megtörtént. Az Open for Business több tekintetben is váltás volt – kinek-milyen irányban.
Az elején végre eldől a több rész ót húzódó kakasviadal, és Jeff nyert – ki gondolta volna. Pedig én Derricket is bírom, minden nyomisága ellenére. Valahogy ő kissé életszerűbbnek tűnt – egészen a rész végéig, ahol most inkább nem lövöm le a poént, hogy mit sütöttek el készítők. Legyen annyi elég, hogy nekem nem nagyon jött be ez a húzásuk. Gregg kísérletezése viszont baromira tetszett, kellemes kis Holtak Napja (az 1985-ös film) hangulatom lett tőle, de ezt a másik két jómadár egy későbbi jelentben hazavágta.
Csapatmunka. Ez az egyik legfontosabb dolog egy zombiapokalipszis közepén, ám Mike és Jeff, mintha kissé nagyon eltávolodtak volna Greggtől – amit szegénykének, egy kissé csúnyán adtak a tudtára. Jó, közösen mennek felderíteni, de akkor is, egy csapatot nemcsak a szükség tart egyben – legalábbis normális esetben. Továbbá a katonaság is kezdi helyretenni a dolgokat magában, és hőseinkben immár potenciális veszélyforrást lát, az őrült követők miatt.
Ha már örült követők: zombis/fertőzött horrorokban gyakoriak a zakkant emberek – nem is tudom miért? – akik mindent és mindenkit az ellenségének tart és sajnos Jeffék egy, már alig élő embertársuk szavaiban eszmélnek rá arra, hogy a Youtube-os népszerűségnek nem kis ára van.
Az Open for Business olyan, mint a cseresznyepaprika: rosszul hangzik már a neve is, az íze sem a legjobb, mégis jóllaksz vele. Nem a legjobb rész, érezni az izzadságszagot, mégis az elvártakat hozza – ugyan kevesebb poénnal, de hozza – Jeff még mindig állat, Gregg a kedvenc, Mike pedig maradjon meg inkább magának. Ami viszont tetszik az a hadseregnek a bemutatása: oké, hogy parodizálják őket, de pont ettől lesznek valamivel többek, mint a komolyabb és ezzel együtt elfuserált társaik.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.