Oldal kiválasztása

Hosszú ideje vártunk már erre az összecsapásra, nagyon hosszú ideje: az utóbbi két hétben lassan a csapból is a Vipera és a Hegy leendő küzdelméről szólt minden – a hype-ból természetesen a Watchaholics sem maradhatott ki.

tronokharca.s04.e08.1

Oberyn Martell eredetileg a királyi esküvőre érkezett a városba, de a herceg valami sokkal merészebb és bizonytalanabb céllal jött Királyvárba. Ő az igazságot és a bosszút kereste imádott kishúga megbecstelenítése és meggyilkolása ügyében. A felelősök neve már az ajkán függött, de Westerosban a helyzet mindig folyékony, az igazságszolgáltatás pedig még inkább. Ennek köszönheti azonban az igazi bosszú lehetőségét is, történt ugyanis, hogy egy apró, ám igen okos szerzetet megvádoltak valamivel, amit ugyan el tudott volna követni, de nem tett meg, és bajnokra lenne szüksége, hogy bizonyíthassa ártatlanságát. Azonban nem akad egy sem Királyvár polgárai között, aki a segítségére sietne, és mikor már majdnem feladná a reményt, érkezik a felajánlás családja legfőbb ellenségétől, Oberyntől. Talán mindenki egyetért velem, hogy Oberyn karaktere hihetetlen sebesen lett közönségkedvenc, ehhez pedig nemcsak a szereplő, hanem az őt alakító színész is jócskán hozzájárult. De vajon győzhet-e bárki is a veretlen Heggyel szemben, aki egyetlen kardcsapással levágott egy lovat? A becenév nem véletlen, a harcos tényleg mindenki fölé tornyosul, és nem hajtja semmi sem, csakis az ölés utáni vágy. Azonban nem minden a testi erő, gyorsasággal is lehet halálos sebet ejteni!

tronokharca.s04.e08.2

Nem szeretem azt mondani, hogy én megmondtam, és ha nem láttam volna a gyöngyöző könnyeket Sam szemében, akkor biztos rákiabáltam volna. Fahéj új otthonát ugyanis megtámadták a vadak, és lekaszaboltak mindenkit. Vagyis csak majdnem mindenkit, hiszen Ygritte (ej, de hiányzott már nekem a lány!) megkímélte a lány és a baba életét is. Azért a Varjak igazán figyelmesek voltak, amikor Samet próbálták vigasztalni és felsorolták Fahéj eddigi teljesítményét, ami tekintve, hogy a lány semmilyen kiképzést nem kapott, valóban óriási.

Missandei és Szürke Féreg közötti kapocs meghatározhatatlan, és ebben is rejlik a varázsa. A Makulátlan katonának elvileg nem szabadna érezniük semmit, de Féreg lassacskán közel került a lányhoz. A kettejük közötti „kapcsolat” az egyik kedvencem a sorozatban, hiszen a két volt rabszolga most fedezi fel önmagát és helyét a világban. Mint két kisgyerek, akik végre láthatnak és érezhetnek, bár maguk is tisztában vannak vele, hogy a világ, amelyben élnek, ezt nem igazán fogja nekik hagyni.

tronokharca.s04.e08.3

A Bolton fattyú igen nagyot álmodott, és ehhez az álomhoz mérten vetett be cselt is, ami – mint az várható volt – elég gyorsan be is jött neki. Havas Ramsay úgy megtörte Theont, hogy az egykori büszke és igen pökhendi alak most már pontosan azt teszi, amit a gazdája mond neki. Még ha ez azt is jelenti, hogy el kell árulnia a Vas szülötteit. Amit pedig Sansa Stark előadott Kisújj meghallgatásán, az hasonlóan lenyűgöző (és vérfagyasztó), mint amit Tyrion mondott a saját tárgyalásán.

Kicsit feldarabolt (túl sok szereplő, túl sok esemény, kevés játékidő) volt ennek a résznek az eleje, de tisztában vagyok vele, hogy ez pusztán arra szolgált, hogy tűkön ülve várjuk a nagy eseményt, a párbajt. Ez a párbaj pedig nem okozott csalódást sem látványban, sem teljesítményben!

Szerző

Catleen
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Watchaholics
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.