Oldal kiválasztása

A nagysikerű, és azóta kultikussá vált filmnek megérkezett a folytatása is, majd húsz évvel később – aminek a létezéséről én is csak akkor értesültem, mikor rákerestem az 1987-es verzióra. Ezt a húsz évet elég nagy ugrásnak érzem, de viszonylag ügyesen megoldották a dolgot. A film jópofa, de persze meg sem közelíti a nagy elődöt. Egyetlen komoly nagy hibája van: hiába 2008-as, mégis olyan, mintha 90-es évek végén készült tini horror lenne. Ami természetesen nem baj, csak tisztában kell vele lenni.

elveszettfiuk.atorzs.1

Szüleik autóbaleset után – ami nem csak rémálmokat, hanem teljes anyagi csődöt is hozott – Chris (Ted Hilgenbrink) és Nicole (Autumn Reeser) Luna Baybe költözik a nénikéjükhöz. A két Emerson – az előző filmben szereplő Micheal gyerekei – egy igen lepukkant házba, de már az első nap buliba hívják őket. Ami nekem kicsit furcsa, hiszen csak most érkeztek, senkit sem ismernek, le vannak égve, ki sem csomagoltak, a ház egy förtelem, de nekik mégis bulizni támad kedvük. Annak rendje és módja szerint el is mennek, ahol Nicole-t leitatja a szőke és nem mellesleg nagyon dögös Shane (Angus Sutherland, és igen, Kiefer féltestvére). Csakhogy a flaskában, amiből a lány ivott nem bor volt, hanem mint azt már megszokhattuk, a fővámpír vére.

Chris kiszabadítja húgát, Shane bűvköréből, de a vér iránti csábítás sokkal erősebb, mint az emberi mivolta, ezért nem elég csak bezárni a lányt, vissza is kell változtatni emberré. Chris segítséget kér a helyi vámpírvadásztól, Edgar Frogtól (Corey Feldman – ugye emlékeztek még rá?), aki természetesen beavatja a srácot a részletekbe. Közös tervet eszelnek ki, amelyben Chris nemcsak az életét kockáztatja, hanem az emberi mivoltát is.

elveszettfiuk.atorzs.3

Igen, a film valóban klisék halmaza, de a jó pont, hogy egy percig sem veszi túlságosan komolyan magát. Semmi extra, csak vámpírok, akik néha ölnek, van vér, meg állati szuper zene, helyes pasik, tengerpart, pia, bulik. Ezeket az elemeket viszont ügyesen és szórakoztatóan vegyíti. A Kincsvadászok poénért pedig jár egy hatalmas piros pont!

Szórakoztató és néhol vicces film, ami persze nem ér el az elődje színvonalát, de azért ügyes munka. Bár azt nehezen néztem el, hogy a vámpírok itt tök mások, mint ott: fekete szemek, a bőrük is sokkal durvább és a haláluk is teljesen más vonalat követ. Kár, mert az előzőben pont az volt az egyik egyedi vonás, hogy nem hódolt be az általános vámpírábrázolásoknak. Ja, és itt is alkalmazzák, a be kell hívni dolgot, amiért szintén jár egy kis vállveregetés az alkotóknak.

elveszettfiuk.atorzs.2

Szóval, ha unod a csillámló vámpírokat és az egyenarcú barátnőjüket, akkor Az elveszett fiúk: A törzs című horror filmet neked találták ki.

Szerző

Catleen
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.