Mondanám, hogy könnyű volt összeállítanom ezt a listát, de az nem lenne igaz. Ráadásul hiába bővítettem volna ki tíz, vagy akár húsz tételre, akkor is hasonló nehézségekbe ütköztem volna. Ugyan valóban akad olyan sci-fi sorozat, amihez még nem volt szerencsém, de azért annak, amit ebben a témában a televízió eddig alkotott, minimum kétharmadát már legalább egyszer láttam. Hogy miért legalább? Nos, mert a nemsokára felsorolásra kerülőket legalább háromszor, angolul és magyarul is megnéztem már, sőt, van, amit évente többször is újrapörgetek.

Firefly (2002)

Nem árulok el vele túl nagy titkot, hogy ez az előbb említett évente többször megnézős sorozatom. De nem csak én vagyok ezzel így, ugyanis ha a Firefly, a Serenity vagy a Mal szavakat feldobná valaki a szerkesztőségünkbe, tuti, hogy mind a négyünknek felcsillanna a szeme – aztán meg eszméletlen mennyiségben kezdenénk idézgetni a sorozatból, majd, hogy mindezt megkoronázzuk, elkezdenénk nézni.

De térjünk is vissza a sorozatra: a nem túl távoli jövőben az emberiség kinyírta a Földet (van, aki ezen még meglepődik?) és egy új naprendszerbe települt át. Ott aztán egy igen csúnya háború zajlott le a Függetlenségiek (akik az önálló bolygókért harcoltak) és a Szövetségesek (akik mindent irányítani akartak) között, ami az utóbbiak győzelmével zárult. Malcolm Reynolds kapitány (Nathan Fillion), a volt Függetlenségi őrmester,  a legénységével egy kissé rozoga, ám annál szebb hajón járja ezt a naprendszert meló után kajtatva, bűnözve, szállítva, lövöldözve és, úgy az esetek nagy részében sebesülve.

Joss Whedon legjobb és legnagyszerűbb darabja a Firefly, amit viszont az az átkozott Fox csatorna megkínzott, majd elkaszált – amúgy ha valaki a Foxot emlegeti nekünk, az egy masszív káromkodáshullámmal találhatja szembe magát. Ez a mű nemcsak a sorozatok között a non plusz ultra nálam, hanem minden sci-fis, űrhajós, vígjátékos vagy thrilleres mű előtt szerepel.

Ezt pedig most olyan szépen és visszafogottan mondom, ahogyan tőlem telik: Nézzétek meg, azonnal! Nincs apelláta vagy „majd egyszer”, hanem most és azonnal és tüstént!

Star Trek: Voyager (1995-2001)

Sorrendileg ugyan nem ez az első Star Trek-mű, de a megértéséhez egyrészt nincsen szükség a korábbiakra, másrészt pedig egy olyan erős kohéziós egységet alkot, amit egyik ST sorozat sem tud, és ez leginkább az alaptörténetnek köszönhető.

Janeway kapitány (Kate Mulgrew) és csillagflotta legénysége a távoli Delta-kvadránsban reked, ahová egy idegen lény citált el a hajót (a mi galaxisunkban a Földhöz mért legtávolabbi terület), ahonnan maximum sebességgel is legalább hetvenöt évig tart majd a Földre az utazás. Persze a Voyagernek ebből bőven sikerül lefaragni, de útközben sok veszéllyel, elképesztő új fajokkal, barátokkal és ellenségekkel is találkoznak, mígnem a sorozatfináléban főnixmadárként szárnyalnak tovább.

A valaha volt legszebb sorozatfináléval büszkélkedhet a Star Trek: Voyager, de a végén mégis a szívem szakadt meg, mert el kellet búcsúznom tőlük. Hét évnyi kőkemény utazás, ahol barátokra lelünk és veszteségeket szenvedünk, ahol a létezés még sosem kapott ilyen kemény feladatokat.  És mint már oly sokszor, itt is megjegyzem, a sci-fi nemcsak az űrhajókról meg az idegenekről szól, hanem az olyan állandó kérdésekről is, mint kik vagyunk mi, mi tesz minket emberré, mi a valóság?

Csillagkapu – Atlantisz (2004-2009)

A Csillagkapu széria megélt két spin-offot és egy rajzfilmsorozatot (aminek létezését inkább fedje sűrű homály). Az eredeti sorozat tíz évada nem éppen egy egydélutános program, de újonnan belépő geekeknek is nyugodt szívvel merem ajánlani. Bár az Atlantisz megértésében segítségre van, ha az eredetivel kezdi az ember, azért nem akkora tragédia, ha inkább a sokkal viccesebb és lazább Csillagkapu – Atlantiszt választja valaki.

A távoli Pegazus galaxisba utazó különítmény egy egyirányú útra vett jegyet, amikor átkelt a Csillagkapun és megérkezett Atlantiszra, erre a gyönyörű, hatalmas vízen úszó gyöngyszemre. Amire viszont nem számítottak, az a mindennél erősebb ellenfél, a Lidércek, akik nemcsak szimplán megölik az embereket, hanem tenyésztik őket és kiszívják annak minden életerejét. A várost azonban évezredekkel ezelőtt elhagyták az építői, az Ősök, így ennek a kevéske embernek kell megvédeni a várost, a galaxist és a Földet is.

A sorozatban a legtöbb humor forrása a McKay-Sheppard páros, vagyis a szuper intelligens és nulla szociális érzékkel rendelkező Dr. Rodney McKay (David Hewlett) és az egyszerű, ám igen sármos katona, John Sheppard ezredes (Joe Flanigan) – lehet nyugodtan tippelni, hogy ki a kedvencem.

SeaQuest (1993-1996)

Az egyik első fandom életemben, ami elkapott és, ami manapság (és akkoriban sem) kapott nagy visszhangot, pedig valóban megérdemelte volna. Ami azért is furcsa, mert Steven Spielberg bábáskodott felette.

A többi kedvencemmel ellentétben a SeaQuest nem egy űrhajó és ezáltal a történet nem is az űrben játszódik. Ez a gyönyörű darab egy tengeralattjáró, ami ráadásul a valaha volt legmodernebb – már ha a Nautiliust nem számoljuk. A sorozat történeti szempontból kimagasló teljesítményt nyújtott, a színészeken bukott el szerintem a dolog. Ugyanis őket folyton cserélgették, persze maradtak állandó karakterek, mint például Ford elsőtiszt (Don Franklin) vagy a zseni kölyök Lucas (Jonathan Brandis). De az utolsó évadban még a kapitányt is lecserélték, akit pedig nem kisebb színész játszott, mint a többszörös Oscar és Golden Globe jelölt Roy Scheider.

Az egyik nagy kedvencem a sci-fi univerzumban, hogy itt minden mindennel összefügg, ugyanis a SeaQuestben játszó Peter DeLuise az egyik alkotója a Csillagkapu sorozatnak, de mondhatnék még kismillió hasonló példát is.

Babylon 5 (1994-1998)

Öt évad, ami felemás érzelmeket vált ki mindenkiből: van, aki az első évad utáni nyitottabb világot nem kedveli, van, akinek pont a Sheridan kapitány által vezetett időszak jön be, és van, aki az utolsó évadot egyszerűen kitörölné a sorozatból. Készült egy spin-off is, Crusade, az az magyarul Excalibur néven, de ez körülbelül a Csillagkapu vagy a Star Trek rajzfilmsorozatok szintjén áll.

A híres-neves Babylon 5 űrállomás 2258-ból, ami egy hatalmas és véres háborút zárt le az emberiség és a minbarik között, és egyben megnyitotta a diplomáciai kapcsolatokat is a két faj között. De amit még akkor senki sem tudott, hogy ez az űrállomás hozza majd el a fényt az univerzum sötét pontjaira. Azonban addig még igen sok a teendő: diplomáciai problémák, faji megkülönböztetések, háborúk és fanatizmus nehezítik az utat, amit az űrállomás legénységének kell megoldania.

Tisztában vagyok vele, hogy sokan szidják a sorozatot, és meg is értem valamilyen szinten az érveiket, de ha lehámozzuk az utolsó és amúgy tényleg kritikán aluli évadot, akkor kapunk egy igazán ütős és nagy volumenű sorozatot, amit vétek lenne figyelmen kívül hagyni. Ugyanis a sorozat filozófiai és vallási szinten a sci-fi birodalom egyik csúcspontja.

+1, az újonc Helix (2014-)

Mindig szükség van egy plusz egyre, ez pedig nálam a Helix, ami szubtérsebességgel ugrott fel a topok közé. De azért egy kicsit félve merem ide írni, ugyanis pont a frissessége aggaszt, bár szerencsére folytatja a Syfy a sorozatot, és ha nem romlik a minősége, akkor bizony örök helyet bérelhet itt magának az élvonalban.

Ez nem egy átlagos sci-fi: az Északi sarkon játszódik és szokatlan módon egy járvánnyal és annak vizsgálatával kezdődik, de ami az évad végére kiderül, az minden addigi várakozásomat felülmúlta. Szerencsémre ebben a sorozatban is megjelennek azok a színészek, akiket korábban valahol máshol már láttam, mint Hetes vagy Anana. Ha pedig nem tudjátok, hogy kik ők, akkor ideje lesz sci-fi sorozatokat nézni!

Szerző

Catleen

Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Korábbi cikkek

• Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
• Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
• Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
• IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!