Oldal kiválasztása

Hát, hogy a művészet az ebben a filmben nem ment, az tuti. A halál viszont igen, és bár a történet beteg, nem is azt kapja az ember, amire számít, kifejezetten jól leköti a figyelmet, amíg tart. Mivel ázsiai termékről beszélünk, nem is igen vártunk kevésbé elmebeteg sztorit, amit viszont szeretek ebben a darabban az, hogy remekül kihozza az emberi természet sötét bugyrait.

ahalal1

Főhősnőnk, az ártatlan kis Boom. Egy pénzes, beképzelt pasas teherbe ejti, majd faképnél hagyja. Ezek után bedühödik és megpróbál kiállni magáért, de ezért cserébe csupán megaláztatást és a gyermeke elvesztését kapja. Ezután a férfi és a családja váratlanul elhalálozik, és az utolsó élő rokonok kapják meg a házát. Mindannyian éreznek valami furcsaságot a házban, de beköltöznek. Hamarosan Boom ismét feltűnik a színen és elcsavarja a fiatal fiú fejét és beveszi magát az egész család életébe. Újabb váratlan halálesetek következnek, azonban a kis naivak még csak nem is sejtik, hogy ki van a háttérben a legutolsó pillanatig, amikor ő maga árulja el kilétét Nannek, a vagyon örökösének.

ahalal4

Mindezt persze nem hétköznapi módon késsel, vagy baltával teszi. Boom segítsége a fekete mágia és annak jeles képviselője a városban. Ennek köszönhetően egyik eset furcsább, mint a másik, meglepő dolgokat találnak az emberek szervezetében, amiket valójában meg sem ettek. Gyakorlatilag minden olyan halálnemet sikerül felsorakoztatni, amit nem vár a néző, de mindenképpen kíváncsi lesz tőle.

Szóval igen, elég beteg egy darab, főleg, hogy több részt is megért hasonló nyalánkságokkal, viszont azt ismét el kell ismerni, hogy ázsiában, ezúttal konkrétan Thaiföldön elég jól értenek ehhez a halál-témához, így az egyik legjobb címválasztás volt A halál művészete. A karakterek jók, a színészek pedig jól adják őket. Boom olyan lányként kerül elénk, akiről tudjuk, hogy nem stimmel vele valami, de mégsem akarjuk meggyanúsítani, mert olyan ártatlan és olyan szerelmes. Biztosan csak egy kicsit bogaras. 

ahalal5

Egyébként kicsit viccesnek érzem, hogy a tegnapi Salem cikk (KATT) után már megint banyákról körmölök, de hát ez a sorsa az ilyen boszorkányos bloggernek, mint én. Banyákról kell írni. De ezt egyáltalán nem bánom, mert szeretem őket.

ahalal2

Nagyon jónak érzem egyébként a filmben a színeffektek váltogatását. Tulajdonképpen sok értelme a hangulatteremtésen kívül nincs, de az elszíntelenítés az igazság feltárásakor szerintem ad egy kis pluszt. Mintha egy kórházi felvételt figyelnénk egy őrültről. Azt is külön értékeltem, hogy a szereplők nem kaptak kilométeres neveket, mert szerintem igen sokaknak okozna problémát a megjegyzésük. A nagymamám még az egy szótagúakat is alig jegyzi meg, nem hogy még annál is hosszabbat…

ahalal3

Nem variálták túl az egészet. Egy durván elvetemül, megalázott nő története. Nos, uraim, én ezek után nem gondolnám, hogy packázni kéne a hölgyekkel, mert még a végén ilyen csúnya vége lesz!

Kicsit kommersz, kicsit furcsa és nem a miénk, de azért jó. Nem kell benne túlkombinálni semmit, csak élvezni a harag áramlását. A tipikus lazulós horror.

Szerző

Ixi
Alapító és szerkesztő

Főállású gonoszkodó sárkányboszorkány, egyben egyetemista tündérlány. Szeretem a fantasyt, a horrort és a pc játékokat. Őzike forever!
Watchaholics
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.