Oldal kiválasztása

És megjött a folytatás is. Néha kicsit bánom, hogy csak ennyi rész készült a Pengéből, mert így kevesebbet tudok írni róla, de az az érzésem, hogy akkor már teljesen elrontották volna. Szóval be kell érnem ezzel a három röpke cikkel a kedvenc vámpírzúzó csávómról.

bladeii1

Ezúttal Penge nem a vámpíristennel néz szembe. Egy új mutáció jelent meg a vámpír-vírusban és egy hapsi ezt „osztogatja”. Az új vámpírok már nem csak az embereket tizedelik, hanem a fajtársaikat is. Viszont sokkal ellenállóbbak elődeiknél. Erősebbek, csúnyábbak, éhesebbek. Egy helyi árja klán kéri fel Pengét, hogy segítsen nekik likvidálni ezeket a torzszülötteket. Így kerül egy olyan csapat élére, akiket egyébként őellene képeztek ki. Ahogy elindulnak az első bevetésükre, durvább dolgok is kiderülnek a rondaságokról. Nem hat rájuk az ezüst, sem más eddig bevált módszer, csak és kizárólag a nap árt nekik. Ez némileg módosítja a fegyverarzenált és valamivel veszélyesebb a vámpírcsapatra is.

Természetesen Penge nem marad segítők nélkül. Whistler túlélte az előző részt, azonban a vámpírok elrabolták és fogságban tartják. A kiszabadításában Scud segít neki, akit az utcán szedett össze és jelenleg neki segít, bütyköl és aktívan hülyeségeket beszél. Furcsa egyébként a The Walking Dead sztárját ebben a szerepben figyelni, de aranyos.

bladeii5

Ismét látványos, illogikus, akciódús. Penge gyakrabban öltözik fel (sajnos). A bakik már a legelején elkezdődnek, amikor rájönnek, hogy nem hat a mutáns vámpírokra az ezüst. Mi a teendő? Lőjük tovább, hátha csoda történik. Hát persze, ez így megy. Emellett szeretem én a világmegváltó terveket, de miért van szükség több száz mutánsra, ha egy tucattal se bánnak el? Ennyire azért nem szépek, hogy egymást nézegessék egész nap.

Nagyon szerettem a mutánsok kidolgozását mind személyiségre, mind felépítésre. Ugyan itt is lehetne kötekedni, hogy nincs állkapocs-csont, de mégis van, viszont az eredmény így is jó lett és az is tetszik, hogy a szervezetük teljesen más felépítésű. Persze Scud biztos nem örült, hogy egy ilyet kell tapiznia, ez látszott is rajta, de akkor is nagyon menő.

bladeii3

Továbbá nem értem, hogy ha valakinek van egy teljes testet fedő ruhája, ami nagy eséllyel a napfényt sem engedi át, akkor mi a túróért parázik, hogy megsüti a nap? Ha felveszi, nem fog megtörténni, akkor hol a probléma?

bladeii2

Még mindig imádom a vámpírok búvóhelyeit. Tök sztereotip mindig, de pont ez benne a jó. Sötét, feláll tőle a szőr az ember hátán és a közepén ott trónol egy vérszomjas vámpír. Sablonos és működőképes. Sokkal működőképesebb, mint a „Van ott valaki” című sikítozós műsor a horrorokban, amit feszültségkeltésre használnak, de sose kelt feszültséget. Na, lehet ám venni a példát, hogy hogy kell a sablonozást jól csinálni. A zene ismét jó, Wesley Snipes továbbra is a tökéletes Penge és ne feledkezzünk el a Reinhardt szerepében feltűnő Ron Perlmanről sem, akit a Hellboyból ismerhetnek a legtöbben. Imádnivalóan gonosz. 

bladeii4

Penge újfent bemutatta, hogy mindig, minden körülmények között tud jó lenni, valamint hogy vannak érzései. Ja, és hogy nagyon nehéz a napszemüvege, legalábbis a röptéből ítélve legalább egy kilós lehet.

Szerző

Ixi
Alapító és szerkesztő

Főállású gonoszkodó sárkányboszorkány, egyben egyetemista tündérlány. Szeretem a fantasyt, a horrort és a pc játékokat. Őzike forever!