Folytassuk hát képzeletbeli utazásunk a musicalek világában! Utunk ezúttal a hatvanas évekbe visz minket hosszú hajú hippik és naiv kiskatonák közé.

Claude Bukowskit (John Savage), a csendes és ártatlan oklahomai fiút besorozzák, hogy részt vegyen a vietnámi háborúban. Csakhogy New Yorkban – útban, hogy csatlakozzon a hadsereghez – megpillantja a gyönyörű és gazdag Sheilát (Beverly D’Angelo), akibe rögtön bele is szeret. Szerencséjére a Central Parkban nem csak a lányba, hanem egy csapat hippibe is belefut, akik nem csak Sheila kegyeit segítenek neki elnyerni, hanem megismertetik az igazi hippi életstílussal: az LSD és a marihuána nyújtotta élvezetekkel, a szabad szerelemmel és a háború elleni, főleg passzív tiltakozással.

Egyvalami biztos: ez a film is egy olyan alkotás, ami nem fog egyhamar kimenni a köztudatból. Számos dala, mint például a címadó Hair, az Aquarius, na, meg persze a Let the Sunshine in – Treat Williams meztelen hátsójáról már nem is beszélve – mára már ikonikussá vált. Emellett pedig nem hiszem, hogy létezik olyan ember, aki nem érzékenyült el az utolsó jelenetet nézve (helyesbítek: de van, méghozzá Catleen, saját bevallása szerint).

Ugyanakkor be kell, hogy valljam, engem sosem tudott igazán megfogni ez a film. Nem tehetek róla, tudom, hogy mekkora horderejű alkotás – ezért is tettem bele a Watchaholics Musical Challenge-be –, de ha valaki azt kérné tőlem, hogy ajánljak neki egy filmmusicalt, ez a mozi nem lenne a listám élén. Persze, az emlékeimben nekem is ott élnek a legemlékezetesebb jelenetek – a vacsora megzavarása, a fogda, a menetelés… –, de a karakterek, no meg úgy egészében a történet, sosem érintettek meg úgy igazán.

Ám ezzel nem vagyok egyedül! Kezdjük talán ott, hogy amikor kijött, a film egyáltalán nem volt valami nagy siker. Bár a kritikusoknak tetszett, tizenegymillió dolláros büdzséje mellett mindössze alig többet, mint tizenötmilliót hozott, és még az alapjául szolgáló, 1968-as Broadway-musical alkotói sem voltak megelégedve vele. Először is a forgatókönyvíró merőben átírta a történetet – eredetileg Claude és Sheila is a hippik csoportjába tartozott, ahol a lány Claude és Berger szeretője is volt, valamint a színpadi verzióban a végső csavar sincs benne. Az alkotók másik, talán még ennél is nagyobb problémája az volt, hogy a történet mondandója is elveszett – míg a színpadi musical lényege az volt, hogy bemutassa a hippik szerepét a békemozgalmakban, addig a film őket mindössze furcsa, megbízhatatlan fazonokként állítja be. Ha az eredeti alkotókat kérdezik, a Hair filmváltozata még nem készült el.

Akár szeretjük, akár nem, akár jó lett a feldolgozás, akár nem, annyi biztos, hogy a Hair filmváltozata nem egy olyan alkotás, ami mellett szemrebbenés nélkül el lehet menni.

Szerző

Orlissa

Alapító és főszerkesztő-helyettes

A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.

Korábbi cikkek

• Családi film2023-02-02Asterix és Obelix: A középső birodalom
• Esemény2021-10-30Vigyázz, kész… regény!
• Film2021-08-05Ismerős vizeken — Dzsungeltúra
• Film2021-07-14Nem jó, de legalább bájos—Szerelmek, esküvők, és egyéb katasztrófák