Ismét belefutottam a magyar címadás újabb szégyenébe: The Familyből Vérmesék lett – igen, valóban nem hasonlítanak, és bár lehet, hogy elsőnek viccesnek tűnik, de valójában semmi köze sincs a film mondanivalójához. Még a premier előtt belefutottam Michelle Pfeiffer új filmjébe, ám ha a plakátja nem lett volna olyan emlékezetes, akkor talán nem keltette volna fel az érdeklődésem, és sosem nézem meg Mekkora hiba lett volna! Ez a film piszok jó lett: szarkasztikus, groteszk, és mégis többet elmond egy családról, mint egy szirupos történet. De azért csak óvatosan, mert itt bizony káromkodnak, folyik a vér, és lövöldözésben sincs hiány – viszont mindez okkal van benne.

Manzoniék – bocsánat, Blake-ék – nem éppen egy átlag amerikai család – nem, ők bizony egyáltalán nem azok, akiknek látszanak. Maggie, a bájos és elbűvölő feleség, aki – olasz lévén – istenien főz, mindent megtenne a családja védelméért, ugyanakkor hidegvérrel robbantja fel a szupermarketet, ahol bunkók vele (és most tegye fel a kezét, aki nem gondolt még hasonlóra! Sejtettem). A gyerekek is teljesen átlagos tiniknek tűnnek: Belle (Dianna Agron) – aki olyan bájos, hogy cukormérgezést kapok tőle – tündéri mosollyal ver laposra mindenkit, ha kell; Warren (John D’Leo) pedig, bár elsőre szende srácnak tűnik, nem kell a szomszédba mennie egy kis fondorlatért – na, meg persze okirat hamisításért vagy fizikai erőszakért. Eközben Fred ezúttal írónak adja ki magát, mivel fejébe vette, hogy megírja személyes élményeit az alvilágban – mondanom sem kell, ezt senki sem tartja jó ötletnek.

Erre a bájos kis amerikai családra vigyáz három FBI ügynök, lassan már hat éve. Maggie már valamelyest a család részének tekinti őket, ebédet főz nekik és sűrűn meg is látogatja őket. A hármas vezető ügynöke Stansfield (Tommy Lee Jones), egy kissé mogorva, ám becsületes ügynök. És mint az lenni szokott, a rosszfiúk szépen lassan egyre közelebb kerülnek kedvelt kis családunkhoz – de jó hír, hogy nem kell őket félteni, ugyanis nem olyan fából faragták őket, amivel könnyen el lehet bánni.

Hihetetlenül jók benne a poénok, a színészek a legnagyobb brutalitás közepette is hozzák a mérsékelt vagy éppen jéghideg figurát. Igen, Fred karaktere már valóban kissé kényelmesnek hatott, de ezt az apróságot nézzük el De Nironak. Pfeiffer egyszerűen fantasztikus, pláne akkor szerettem, amikor begorombult, és olyan szúrós szemekkel nézett, hogy azt hittem, ott helyben megöli az illetőt. A srácok, nos, ők is nagyot alkottak, remélem lesz még hozzájuk szerencsém.

A The Family egy önfeledt, vidám szórakozást nyújtó, némi fekete humorral, valamint egy csipetnyi lövöldözéssel és vérrel. Aki azt állította, hogy a hollywoodi álomgyárban nincs kreativitás, az tévedett – igenis van, csak most már jobban kell keresni, mint korábban.

Szerző

Catleen

Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Korábbi cikkek

• Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
• Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
• Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
• IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!