Én értékelem, hogy mit akartak ebből az epizódból kihozni, csak éppen ez nem sikerült túl jól.
Henry végleg megőrül, és Francis meggyilkolását tervezi, hogy utána elvehesse Maryt. Végre Francis is belátja, hogy apja már menthetetlen – főleg miután az felrobbant egy hajót, száz ártatlan halálát okozva –, és a saját kezébe veszi a dolgokat. Leith földbirtokosként tér vissza az udvarba, és feltett szándéka, hogy ismét meghódítsa Greert. Bash és Nostradamus a sötétség után kutat, míg Kenna Pascalt gondozza a Bash-sal közös birtokukon. Félúton a kastély felé Lolánál beindul a szülés, ami miatt a faluban ragad.
Azt előre szeretném leszögezni, hogy amit a cím sugall – „az ártatlanság vége”, bár ez a fordítás még nem is adja olyan szépen vissza a jelentésárnyalatot –, az nagyon szépen átjön. Ez főleg Maryre és Francisra utal, akiknek a nagyobb jó érdekében olyan dolgokat kell tennie, ami tulajdonképpen összetöri a lelküket, és megfosztja őket a gyermekkor utolsó morzsájától is. És ez szép is volt.
A bajom igazából szinte minden mással volt.
Túl sok minden történt ebben az epizódban, túl sok szálon futottak az események, ami miatt nagyon sok mindenre alig jutott játékidő, és ezért azok szinte teljesen jelentőségüket vesztették. Ez tulajdonképpen abból fakad, hogy az alkotók alapból sok szállal dolgoztak, és ezeket nem osztották be túl ügyesen, így mindennek most kellett valamiféle zárlatot adni.
Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha leírom, hogy Henry meghal ebben a részben – az eddigi történések és némi történelmi ismeretség ezt azért elég egyértelművé tette már jó előre. A véghez vezető ösvény igazából egész szépen ki volt dolgozva, csak, mint ahogy már mondtam, a dolgok kicsit el lettek sietve, ezért fajsúlyokat vesztették. Talán az lett volna a legjobb, ha van egy rész, ami a hajó felrobbantásával ér végét – szép kis függővég –, majd pedig a következő rész egy az egyben a lovagi tornára fókuszál. Henry haláltusájával sem voltam egészen kibékülve – szerintem túl koherens volt a végén ahhoz, hogy a jelenet hihető legyen. Az viszont, ahogy megcsavarták a történelmet, hogy az illeszkedjen a sorozat cselekményébe nagyon tetszett. Az pedig, mikor Francis és Bash először találkozott apjuk halála után, az epizód legszebb, legjobban megkoreografált jelenete volt.
Ami Greer és Leith történetszálát illeti, bennük kicsit csalódtam. Nagyon jó a morális alapszituáció, amit felvázoltak az írók, de amit ezek ketten ebben a részben műveltek, az alig volt több két környi hisztinél – ugyanis tényleg két kört futottak, ami szinte ugyanonnan indult és ugyanoda vezetett. És Greer kifejezetten idegesítő volt. Viszont a végső csavar, amit bedobtak, nagyon tetszett.
A Sötétség ügye is kicsit skicc-szerű volt nekem, már csak azért is, mert valahogy túl könnyűnek tűnt az egész. Meg aztán higgyem el, hogy az az egy ember végzett az összes őrrel? Hogy aztán meg… no, de ez már spoiler. Lényeg a lényeg, az a fazon is csak ember, és így kicsit hihetetlen, amit művelt. És valamit még most szeretnék tisztázni, és megszidni kicsit az írókat: a „pogány”tulajdonképpen abban a korban, amikor a Reign játszódik, nem jelent mást, mint „nem keresztényt”. Az teljesen rendben van, hogy például Mary pogányoknak hívja őket, még Bash-ból is kinézem (mert ő igazából keresztény szemszögből nézi a dolgokat), viszont a vallás aktív követője nem fogja magát pogánynak vallani, hanem megnevezi a saját vallásának nevét, és éppen ezért az, hogy a Sötétség magát pogánynak nevezte, nem volt éppen helytálló.
Lola szálát is eléggé elsiették szerintem, meg amúgy is, az egész szinte csak lógott a levegőben – és az igazat megvallva, ha jobban belegondolunk, és idősík is sántított kissé. Persze megértem, hogy ez kellett a függővéghez, viszont azzal sem vagyok egészen megelégedve – valahogy amolyan utólag odavetett gondolatnak tűnik csupán.
A sorozat hangulata rengeteget változott az évad folyamán, de ezzel nincs is semmi baj. A huszonkét rész alatt voltak nagyon erős pillantok, és voltak kifejezetten felejthetők is, annyi viszont biztos, hogy ettől az évadzárástól kicsit többre számítottam. De azért kíváncsi leszek, mihez kezdenek majd az alkotók a következő évadban.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Trackback/Pingback