Hát ez is eljött – beértünk a 2013/2014-es szezon fináléjába, amit illő módon (legalábbis nekem így tűnik) a Castle-vel kezdünk. Elöljáróban maradjunk annyiban, hogy túléltem az epizódot. Éppen csak.
Már csak hetvenkét óra van vissza Rick és Kate esküvőjéig, mikor beüt a krach: a papírmunka intézésekor kiderül, hogy Beckett házas, immár tizenöt éve. A vicc az, hogy ezzel még ő sem volt tisztában, ugyanis csak egy őrült anekdotának hitte, mikor elsős egyetemistaként akkori barátjával – akivel pár héttel később szakított is – poénból elmentek Vegasba, és ott „egybe keltek”. Így hát most nagy pofont kap az élettől, ugyanis három napja maradt felkutatni egykori kedvesét, aki amúgy megrögzött hazudozó és már számtalanszor volt dolga a rendőrséggel, hogy aláírassa vele a válási papírokat. Rogan O’Leary viszont nem adja ilyen könnyen a szignóját: előfeltételként kér valamit Kate-től, ami bár elsőre apróságnak tűnik, ám egész kis láncreakciót indít be, benne bosszúszomjas motorosokkal, huncut papokkal, zsaroló sztriptíz táncosokkal és egy maffiózóval. Persze közben, hogy érdekesek maradjanak a dolgok, New Yorkban minden, ami vakvágányra futhat egy esküvő megszervezésében, az vakvágányra is fut.
Őszinte leszek: az alapötlet nem tetszett, és most sem vagyok vele egészen kibékülve. Legfőképpen azért, mert ezt már a The Big Bang Theory is eljátszotta ebben az évadban – házasság Vegasban, amit senki sem realizál –, csakhogy ezt Pennyből kinézem, Kate-ből viszont nem, akármennyire is vad volt fiatalkorában. Meg hát ugye egy poént kétszer lelőni egy szezonon belül, akkor is, ha két különböző műsorról van szó, ráadásul két eléggé high profile sorozatról… Hát igen.
Az egész elég laposan is indult, az első öt percben a vágás sem tetszett igazán, viszont a karakterek nagyon cukik voltak, és az esküvői készülődésről szóló jelenetek nagyon szépen működtek is, úgyhogy azért jár a piros pont. Az egész boldog izgalom, a szervezés idegőrlő kerekeinek forgása gyönyörűen átjött, és ezért nem is fogok panaszkodni. Beckett volt pasijának karaktere is tetszett, érdekes egy figura volt, annyi szent, bár még mindig nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet volt őt így behozni.
A rész igazán úgy a tízedik perc környékén indul be, amikor O’Learynek nyoma veszik, és onnantól kezdve nagyon szépen pörögnek is az események. Egyre-másra jönnek be az új csavarok, mindig valami váratlan dolog, amit még meg is támogatnak a városban történő gikszerek, úgyhogy a döcögős kezdet után az epizód egészen kellemes lesz. Külön tetszettek Ryan és Espo reakciója, Alexis szervezése, Kate szemforgatásai és azok a figurák, akikkel a nyomozás során találkoztunk.
Másik nagy erőssége az epizódnak az érzelmesebb jelenetek. Kate és Rick párbeszéde a padon egyszerűen gyönyörű volt, de olyan szinten, hogy majdnem könnybe lábadt a szemem. Utána pedig ott volt Kate és Martha beszélgetése az epizód vége felé, na meg Lanie és Espo… szóval igen. Ezt gyönyörűen eltalálták.
Az utolsó jelenet pedig… nos, igen, valamilyen szinten ez várható volt. Persze, kellett a függővég, értem én, de ez akkor is kicsit szemétség – jó, persze melyik függővég nem az? –, ami rendesen ki is akasztotta a rajongókat, ha a rengeteg hirtelen felindulásból írt negatív kommentnek hinni lehet. Én megértem mindkét oldalt – az írókat és a rajongókat is –, és objektívan látom, hogy miért volt erre szükség (az biztos, hogy izgalom dús lesz a következő évad eleje), szubjektívan viszont… igen. Nem akartam ezt átélni. Az viszont tény, hogy ez az utolsó jelent nagyon jó, és nagyon is fontos kérdéseket vet fel, amiből még nagyon jó sztorit lehet kerekíteni. És mindenki nyugodjon le, a végén úgysem lesz itt semmi (nagy) baj!
Nem mondhatnám, hogy tökéletesen elégedett vagyok a fináléval, mert azért ennél alkottak már nagyobbat is Marlowe-ék, de az tény, hogy ahol izgalmasnak kellett lenni, ott izgalmas volt, ahol meghatónak, ott megható, ahol pedig viccesnek, ott vicces. Csak lehetett volna kicsit… több. Kicsit más befejezéssel, ami kevésbé szemét. Mindennek ellenére egy nagyon szép évadot zártunk, és remélem, hogy a sorozat jövőre is tudja majd tartani ezt a színvonalat.
Csak húzzuk ki szeptemberig!
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Trackback/Pingback