Oldal kiválasztása

Ígéretes plakát után ismét visszakaptuk kedvenc Tonynkat és a menő kütyüit, amikből szerintem sokan szeretnénk kapni néhányat. Én személy szerint akarom azt az öltöztetőt, mert nem szeretek hajolgatni reggelente.

vasemberiii4

A Bosszúállók után Tony (Robert Downey Jr) enyhén munkamániássá válik. A halál közeli élménye hatására enyhén kevésnek érzi magát, mint a borravaló, és pánikrohamokkal küzd, így megpróbálja még inkább tökéletesíteni a páncélját. Ami nem csoda, hiszen eddig úgy élte le az életét, hogy mindenhonnan gyakorlatilag azt az üzenetet kapta, hogy ő egy kész tökély, és most azzal kellett szembesülnie, hogy ő csak egy konzervdoboz. Azért meg kell hagyni, hogy ez a munkafüggőség annyira nem rossz, mert elég vagány dolgokat sikerül létrehoznia. „Mint mindig, élmény nézni, ahogy dolgozik”.

vasemberiii2

Eközben egy Mandarin nevű terrorista fenyegeti Amerikát, akiről azt is pletykálják, hogy az öreg Dzsingisz kán rokona. Igen tekintélyes szakálla van, és szegény azt hiszi, hogy ez menő. Nem tudja, mekkorát téved. Gyűlöli a kínainak mondott Amerikai termékeket, szeret robbantani, valamint a tévében szerepelni – pedig nem egy fotogén alak. Tony végül meggondolatlan lépést tesz, amikor őt is megfenyegetik, amivel rengeteg embert veszélybe sodor, így aztán tényleg kemény menet vár rá. Ebben segítségére van új páncélja, amely kicsit sem tökéletes még, és végre kénytelen szembenézni a problémáival, amelyek elől a bütykölésbe menekült. A „konzerve” bemondja az unalmast, csak magára és az eszére számíthat. A megoldást egy gyerek szolgáltatja végül, ami nem meglepő, mert az ő agyuk még nem szorul korlátok közé. Zseniális ötleteik vannak néha.

vasemberiii1

Emellett felbukkan egy rakás izzó fura figura, akiket nem lehet megverni, és úgy néznek ki, mint a Silent Hillben azok a kis parázs-szörnyek. Azonban a szer, ami ezt okozza, nem tökéletes, néha felrobbannak tőle az emberek. A robbanások azonban nem stimmelnek Tony szerint, így nyomozásba fog, és ezek a szálak is a Mandarinhoz vezetnek. Nem elég, hogy terrorista, de még szuper-emberei is vannak. Hát, Vasember jó nagy pácban van.

vasemberiii3

Cimbifronton sem áll túl jól a helyzet. Rhodes (Don Cheadle) éppen díszpinty egy átfestett páncélban  ő a Vashazafi. Rettentő kemény, mondhatom. De legalább aggódik Tonyért, nem tetszik neki, hogy a drága barátja túlhajtja magát, csak hogy ne pörögjön az agya. Volt testőre, Happy (Jon Favreau) kicsit nagyon lesérül és kórházban fekszik, Pepper (Gwyneth Paltrow) pedig kegyetlenül berág. Az utóbbi azért lássuk be, jogos. Tony ugyanis nem foglalkozik vele, ellenben akad más, aki nagyon szívesen foglalkozna vele, ráadásul ki örülne, ha a pasija volt szexpartnere megjelenne a házban?

Amúgy említettem, hogy Peppernek állati jól áll a páncél? De komolyan! Szerintem állati menő benne. Szerintetek Tony megengedné nekem is, hogy kipróbáljam? Ja, és ne felejtsük el Tony csodálatos karóráját Dora, a felfedezővel. Limitált kiadás!

vasemberiii5

Szerintem vagány kis darabja lett a Vasember filmeknek, bárki bármit mondjon. Jó volt végre Tonyt egy kicsit gyengének is látni, kedvem támadt megölelgetni, és Vasember igenis erős, nem csak egy konzervdoboz.

Szerző

Ixi
Alapító és szerkesztő

Főállású gonoszkodó sárkányboszorkány, egyben egyetemista tündérlány. Szeretem a fantasyt, a horrort és a pc játékokat. Őzike forever!