Csak nekem tűnik úgy, vagy mostanában tényleg túl sokat foglalkozom gyerekekkel a horror-filmekben? Azt hiszem, majd teszek egy javaslatot, hogy hozzanak létre ebből egy tantárgyat. Ezer örömmel megtartom az órát!
Silent Hill egy rég elfeledett, halottnak hitt város. Átjutni nem lehet, lakói nincsenek, csupán létezik elhagyatottan gyakorlatilag a semmi közepén, és senki nem is foglalkozik vele, amíg egy beteg kislány, Sharon (Jodelle Ferland) alvajárás közben el nem kezdi emlegetni. Miután kis híján életveszélybe is sodorja magát, anyja, Rose (Radha Mitchell) úgy dönt, hogy meglátogatják a rejtélyes helyet és kiderítik, miért jelenik meg annyiszor a gyerek álmaiban. Odaérve azonban egy cseppet sem halott, ám brutális világ várja őket, ahová nem lehet akárhogy és akárkinek bejutni.
A hely tele van szörnyekkel, őrült emberekkel, kiknek többsége csak akkor bújik elő, ha eljön a Sötétség ideje. Ilyenkor bújik elő vackából a Piramisfejű is jó nagy fegyverével, amit ő maga sem bír el, de azért még mind imádjuk őt, és aki egy morbid igazságosztó, de úgy vélem, hogy ez a szókapcsolat nem igazán fedi az ő szerepét. De még talán ez áll hozzá a legközelebb egy ilyen kifordult világban, melyet kifordult emberek és kifordult lények laknak. Miért várnánk, hogy lesz köztük egy normális? Nos, ilyen az, ha belecsöppenünk egy meggyötört kicsi lány rémálmaiba.
Az az igazság, hogy mióta kijött a film második része, azóta nehéz úgy beszélni róla, hogy ne vegyem hozzá, pedig most ez a célom. A második rész szerves része a történetnek, de ha az elsőt se nézitek meg, akkor a másodikról pláne nem fogok mesélni. Szigorúság van!
Én nagyon kötődöm ehhez a filmhez, pont a rémálom-mivolta miatt. Mindenkinek más rémálma van persze, de ha ezt a szót kimondom, akkor a Silent Hill világa tökéletesen lefesti az egészet, és ez az, ami engem meg tud ragadni. Szeretem a film szörnyeit, hogy nem félnek kiforgatni, kicsavarni, összegyúrni azt a valamit, és aztán odarakni elénk, hogy köpködjön, hangoskodjon, vagy fogdosson. Imádom a nővérkéket, a hülye hangjukat, a szimatolásukat. És imádom Piramisfejűt. Őhozzá legalább annyira vonzódom, mint Hulkhoz. Tudom, most mindenkinek felszaladt a szemöldöke a feje tetejére, de nézzétek a jó oldalát, csajok: nem nyúlom le a kedvenceiteket.
Ami viszont rossz, hogy a folytatásra rengeteget kellett várni. Az első rész végén itt hagytak minket tele kérdésekkel, nem értettük, mi van, befejezetlen volt az egész és hosszú évekig várattak minket a válasszal. Miért? A Silent Hill, lássuk be, elég népszerű, nem hiszem, hogy ne lett volna rá keret, hogy ne lett volna stáb, aki szívesen dolgozik rajta. Még emlékszem, amikor az első résznek néztem a werkjét és éppen a Rose-t játszó Radha Mitchell ecsetelte, hogy melyik szörny a kedvence és közben vidoran át is karolta, mintha csak két haver indulna a kocsmába. Akkor miért kellett ennyit várni? Ez egy hatalmas csalódás volt számomra annak idején, amit azóta se bocsátottam meg, függetlenül attól, hogy két éve kijött a Silent Hill: Revelation.
Igen, az volt a tervem, hogy nem beszélek túlzottan sokat a második részről, de valójában gonosz vagyok. Azt szeretném, ha azt is megnéznétek, mert jó film, menő lények vannak benne és Havas Jon a Trónok harcából. Igen, tényleg benne van. A farkasát sajnos nem hozta ide magával, de azért szeretjük így is.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gonoszkodó sárkányboszorkány, egyben egyetemista tündérlány. Szeretem a fantasyt, a horrort és a pc játékokat. Őzike forever!
Korábbi cikkek
Film2021-09-12He’s all that
Dráma sorozat2021-02-21Frontier 1. évad
Dráma sorozat2020-07-05Spinning out 1. évad
Akciósorozat2020-04-3010 retro sorozat, amit újranéznénk
Trackback/Pingback