Bár voltak egész kellemes pillanatok, de ennek ellenére többször éreztem úgy az epizód alatt, mintha a készítők/színészek már nem is próbálkoznának.
Roman és Drake rájön, hogy a Suvek nem pusztult el a robbanásban, ezért új tervet eszelnek ki, hogy kijutassák a szektorból: közeleg a Mardi Gras, amire az iskola is készül egy kocsival. Ráveszik Gloriát, hogy a nagy művet hagy fejezzék be a Szektorban, hogy aztán az óriási lila mamutban elrejtve kihozhassák onnan a Suveket. Mindeközben Teri bőszen ápolgatja Castort, aki minden jel szerint teljesen a hatalma alá vonta a fiatal lányt, ráadásul a férfi közben azon mesterkedik, hogy megszabaduljon Romantől és a Hwatantól.
Talán kezdek azzal, ami jó volt: nagyon tetszett, ahogy összefogtak a srácok. Hat teljesen különböző emberről – na, jó, három emberről és három atriairól; nem tudom, hogy politikailag korrekt-e az atriaiakat embernek nevezni – akik mégis képesek összedolgozni egy közös cél érdekében. Azért viszont jár a fekete pont, amiért ebből egy az egyben kihagyták Taylort és Juliát. Oké, Taylort még megértem, ne izgassuk a kismamát, na de mi a helyzet Juliával? Ő is éppen annyira ezeknek a dolgoknak a közepében van, mint a többi hat srác, ám róla, mint ahogy amúgy Taylorról is, ebben az epizódban teljesen elfeledkeztek. A másik dolog, ami tetszett, az Drake és Saroya kapcsolata volt, főleg az, amikor Drake bejelentette az anyjának, hogy nagymama lesz. Igazán emberi – még mindig nem tudom, hogy politikailag korrekt-e ez a kifejezés –, ahogy viselkedtek, főleg Drake, a megreformált rosszfiú – öröm látni, hogy legalább nála elértünk egy ilyen szintű jellemfejlődést.
Castortól és Teritől viszont kiráz a hideg. Nem érdekel, hogy a színésznő huszoniksz éves, a karaktere akkor is tizenhat, Castor meg vagy negyven, amit ezek ketten levágtak, az nem csak súrolja a para-faktort, hanem egyenest belegázol a közepébe. Arról nem is beszélve, hogy Castornak még ott van a maga kis háreme – ami mondjuk kifejezetten érdekelne, hogyan illik bele az atriai szokásrendszerbe. Az viszont, hogy pontosan ki is játszik kivel nagyon szép volt a végén.
Ezzel az Iksen kulccsal viszont problémáim vannak, ugyanis továbbra sem értem egészen, hogy mi a francra is jó. Oké, szóval annyit biztos tud, hogy ki lehet vele nyitni bármelyik ajtót a szektorban – ami kérem szépen, már alapból hülyeség. Az Iksen kulcs generációról generációra öröklődik, míg a Szektor csak tíz éves, és emberek építették – egyszerűen lehetetlen, hogy kompatibilissé tették volna a zárakat. Ez már nem először probléma ezzel a sorozattal – sajnos az írók néha elfelejtik, hogy ez a nép alig tíz éve van a Földön, és azt is izolálva, limitált készletekkel töltötte, ergo nem igen rendezkedhettek be ilyen szinten. Illetve még a Suvek is idegesít – jó lenne, ha végre közölnék velünk, hogy mire is jó.
És akkor most jönnek azok a részek, amik ténylég minősíthetetlenek. Kezdjük mondjuk rögtön a nyitójelenettel: Roman és Drake éjszaka Tragek után rohangál, és nagyban narrálja, mit is lát. Hihetetlenül életszerű szituáció, nagyjából nulla színészi játékkal. Ugyanez igaz arra a jelentre is, mikor a Tragek megtámadják éppen az távozni készülő hőseinket – természetesen jó filmes szokás szerint egyesével. Itt azért fogtam kicsit a fejem.
Annyit még érdemes megemlíteni, hogy azért látszik, hogy ezt a sorozatot szeptemberi premierre tervezték – ha tényleg akkor kezdenek, akkor ez a rész valóban a Mardi Gras környékén került volna adásba, és a téli bált sem április végén tartották volna. Kíváncsi lennék, mi késztette végül a csatornát erre az adásrendre.
Az epizód végére besűrített számos csavar – ami közt azért van erőltetett – minden bizonnyal az „epic” finálé felvezetéseként szolgál. Hát… nem tudom. Majd meglátjuk a jövő héten.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
