Nagy lehetőségek rejtőztek ebben az epizódban – Star Wars nap geekéknél? Már fél siker –, ám ezeket sajnos nem sikerült teljes mértékben kiaknázni.
Közeledik a Star Wars nap, amitől a srácok már előre teljesen be vannak zsongva – sőt, Bernadette és Amy halálcsillagos tortát is süt nekik, és még Penny is ráébred, hogy mennyi mindent tud a filmekről –, ám ekkor becsap a villám: Proton Professzor meghal, temetése pedig pont május negyedikén lesz. Leonard úgy dönt, részt vesz a megemlékezésen Pennyvel, ám Sheldon nem hajlandó velük tartani. De bármennyire is hangoztatja, hogy nem gyászol, hogy nem viselte meg idős kedvencének halála, mikor elalszik, a Professzorral álmodik, aki Obi-Wanként jelenik meg előtte.
Annyi jó poént lehetett volna ebből kihozni, de sajnos szinte egy sem sikerült. Már a nyitójelenet lapos és szájbarágós volt – egy közel kétperces jelenet, ami kizárólag a May the 4th/Force szójátékra épít –, de ez utána sem javult, így gyakorlatilag nem kaptunk mást, mint gagyi szóvicceket, és panaszkodást a Baljós árnyakat és Jar-Jart illetően. A Lucasfilm hozzájárulása is kimerült abban, hogy Proton Professzor kék derengésként jelent meg – mint a Jedik szellemei –, és egy bekapcsolt egy fénykardot. Ennél azért kicsit többet vártam volna.
Penny és Leonard szála is inkább volt idegesítő, mint szórakoztató, és komolyan mondom, néha már azt kívánom, bárcsak szakítanának, igaz, ezek után úgy tűnik, talán még előrébb is haladnak a kapcsolatukban. De az, hogy most harmadszorra hoztak fel egy témát kettejük közt, ami már másodszorra sem volt vicces… Inkább hagyjuk. Bernadette és Amy sütögetése és hozzáállása a dolgokhoz viszont egészen tetszett.
Ami pedig Sheldont illeti, a bepillantás, amit a karakterébe kaptunk, egész jól sikerült. Nem volt vicces, igaz, én azért nézem ezt a sorozatot, hogy nevessek egy jót, de szép volt. Sheldon rájött valamire, fejlődött is, ám az utolsó jelenetben azért bebizonyította, hogy azért még meg nem változott. Annak azonban azért örülök valamelyest, hogy most láttuk utoljára Proton Professzort, ugyanis a beszédstílusa kifejezetten idegesített.
Jó nagy durranást ki lehetett volna hozni ebből a részből, sokkal több és jobb humorral, de azért még így sem lett olyan rossz, legalábbis ha a karakter-interakciókat nézzük. Az viszont tény, hogy láttunk már ennél sokkal jobb részeket is.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
